5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMárton: 3-5 éven belül visszatérünk

Márton: 3-5 éven belül visszatérünk

pmfc-sajtótájékoztató

Kedden sajtótájékoztató keretében mutatta be az új szakmai stábot és játékoskeretet, illetve ismertette a megye I.-es – rögtön két fordulóval elhalasztott – bajnoki rajttal kapcsolatos információkat a PMFC.

– A szakmai cél nem is lehet más, mint megnyerni a megyei első osztályt, majd a lehető legrövidebb időn belül visszakerülni az élvonalba – mondta az új, öt évre aláíró vezetőedző, Márton Gábor. Hozzátette: reális esélyt arra lát, hogy öt, szerencsésebb esetben talán három év múlva szerepelhessenek újra az NB I.-ben.

– A város vezetői július 27-én állapodtak meg Matyi Dezső klubtulajdonossal, hogy Pécs visszakapja az összes infrastruktúrát, az eszközöket, a pályákat, a futballstadiont és az együtteshez köthető jogokat is. Mindezeket a jövőben az önkormányzat tulajdonában álló PSN Zrt. üzemelteti majd, beleértve a korábbi dolgozók, illetve edzői stáb foglalkoztatását is. Mindezekre formailag és hivatalosan a PMFC Sport kft. soros taggyűlése után, augusztus 14-e után kerülhet majd sor – vázolta röviden a piros-fekete klub körüli helyzetet a keddi sajtótájékoztatón Vári Attila vezérigazgató.

pmfc-márton gábor2

Hangsúlyozva, hogy bár a csapat az idén csak a megyei I. osztályban indulhat, a megállapodás lehetővé teszi, hogy jogi és gazdálkodási szempontból is új, tiszta és átlátható keretek között szervezzék újjá a pécsi profi futballt. A kétszáznál több fiatalt soraiban tudó utánpótlással pedig minden korosztályban a biztos és magas szintű működés, illetve a későbbiekben a kiemelt akadémiai minősítés megszerzése a feladat.

Márton Gábor bejelentette, hogy a bajnokságnak húsztagú kerettel, heti öt edzéssel, az NB I.-re jellemző szakmai munkával és szemlélettel készülnek.

– Bár alig egy hét állt rendelkezésre a kiválasztásukra, a csapat végül összeállt, a játékosok fiatalok és jó erőben fognak pályára lépni a mérkőzéseken. Aki ismer engem és stábomat, tudja, ebben az osztályban is ugyanolyan minőségi munkát végzünk majd, mint az NB I.-ben tennénk. A PMFC heti öt edzést tart majd, ezzel mindenképpen előnyben leszünk riválisainkkal szemben.

A csapat doyenje, a korábban Újmecsekalján, illetve a Fradiban az NB I.-et is megjáró kapus, Sólyom Csaba ezzel maximálisan egyetértett, bár megemlítette, biztosan lesznek majd nehezebb periódusok, így nem biztos, hogy minden meccset megnyernek majd.

Az együttes további programjával, illetve a bajnoksággal kapcsolatban Győri János, a PMFC Sport Kft. korábbi ügyvezetője, mostantól a PSN Zrt.-n belül a labdarúgó szakág vezetője kiemelte: az első két fordulót az MLSZ engedélyével elhalasztják, így augusztus 29-én kezdenek, a rajtra a Szigetvár érkezik Újmecsekaljára.

A kezdési időpontokban igyekeznek az ebben az osztályban megszokottakhoz igazodni, de elképzelhető, hogy egy-két kiemelt meccset villanyfény mellett rendeznek. Gondolkodnak bérletárusításon, és még dolgoznak a jegyárakon is, ezeket azonban annak szellemében határozzák majd meg, hogy minél több szurkoló biztassa majd a csapatot a lelátókon.

A PMFC edzői stábja:
Vezetőedző: Márton Gábor
Pályaedző: Takács Lajos
Erőnléti edző: Kárpáti Péter
Kapusedző: Volcsányi Csaba

A megye I.-es játékoskeret:
(zárójelben előző klubjuk)
Kapusok: Ipacs Péter (PMFC), Sólyom Csaba (Kozármisleny).
Mezőnyjátékosok: Erdős Sándor, Schmidt Zsolt, Szabó Péter (mindhárom Kozármisleny), Erőss Csaba (Ausztria), Fekete Marcell (MTK), Hadobás Gergő, Kónya Dávid (mindkettő PEAC), Hleba Tamás, Horvát Gábor, Horváth Vince, Takács Ákos, Valkovics Dávid (mind PMFC), Horváth Gergő, Kiss Patrik (mindkettő Komló), Kónya Kornél, Turi Tamás (mindkettő Szentlőrinc), Krapecz Balázs, Szentes Krisztián (mindkettő Szászvár).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő