6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálMatricát ragasztottak, de felhúzták az embereket a momentumosok

Matricát ragasztottak, de felhúzták az embereket a momentumosok

Az elmúlt hétvégén ismét megpróbálta egy maroknyi csapat telematricázni a várost a Momentum Mozgalom felhívására, ám az akció már a párt saját Facebook-oldalán sem aratott osztatlan sikert. Sőt…

Nagyon komoly kommentháborút indított el a Momentum Mozgalom legutóbbi matricázása, amelynek keretében nagyjából féltucatnyi aktivista próbálta Pécset teleragasztani ellenzéki tartalmú miniplakátokkal, amelyeken a „Nem baj! Majd eladjuk Mészárosnak!”, illetve Páva Zsoltot, Pécs polgármesterét kritizáló szövegek szerepeltek.

Azért csinálták, mert a 28-án tartott akciójuk után leszedték a ragaszaikat, így „több ezer matricával és még több résztvevővel” mutatták volna meg, hogy „Pécs jobbat érdemel”.

A matricázó aktivisták 1. csapata – forrás: a Momentum Mozgalom Facebook-oldala

Az akcióról szóló beszámolót fel is tették a Facebookra, ám az oldaluk követői nem teljesen voltak elragadtatva a dologtól, volt, aki azt írta: „Ez a Momentum? Elég gáz.” Más pedig kissé bővebben kifejtve azt közölte: „Nem gondolom, hogy az a helyes tiltakozási mód, ha a városképet rontva telematricáztok mindent. Ha számotokra igazán fontos Pécs akkor nem egy agyonragasztgatott, grafittis városképet szeretnétek látni!”

Kapták az ívet a momentumosok, de volt, aki biztatta őket

Egyébként a Momentum Mozgalom által írt egyik hozzászólás nem fedi teljesen a valóságot, ugyanis azt írják, hogy „szívesen megyünk helyi tévébe, rádióba, újságba beszélgetni vagy interjút adni, ha meghívnak, csak nem hívnak meg”, ugyanakkor a Momentumról például itt és itt is írtunk, sőt volt, hogy 3 napot vártunk arra, hogy reagáljanak a megkeresésünkre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő