Még a WC-s néniket is kiképzik

Még a WC-s néninek is elmondják egy képzésen, mit kell tenni egy szórakozóhelyen, ha valaki túl sokat ivott, vagy esetleg más szerekhez nyúlt, mint az alkohol. Az áprilisban induló programmal az a cél, hogy minél biztonságosabbak legyenek a bulihelyek. 

A pécsi éjszakai életben dolgozó emberek képzését a szenvedélybetegekkel foglalkozó INDIT Közalapítvány végzi, a tréningek azonban eltérnek a hagyományostól.

– Szituációs helyzetgyakorlatokat végzünk a résztvevőkkel, mi ugyanis nem hiszünk a csupán információ alapú, poroszos rendszerben. Azt gondoljuk, hogy sokkal hatékonyabb az, ha a lehetséges helyzeteket át is élhetik a résztvevők – mondja Hegedűs Attila, a közalapítvány Bulisegély Szolgálatának koordinátora.

Az egyik kedvelt pécsi szórakozóhely üzemeltetője szerint is jó a kezdeményezés. Deli Kálmán azt mondja, ő is tudja, hogy a drog és az alkohol valós veszélyt jelent a fiatalok számára.

– Az a legfontosabb, hogy azok, akik éjszaka találkoznak a vendégekkel, találkoznak problémákkal, tisztában legyenek azok kezelésével. Én is szeretném ezt tudni – tette hozzá Deli.

A képzés áprilisban kezdődik és öt hónapig tart majd. Eddig mindössze öt szórakozóhely csatlakozott a programhoz, de várják a további jelentkezőket. A képzés költségét az INDIT állja. Az a szórakozóhely, amelynek a munkatársai elvégzik ezt a képzést, megkapják a „Biztonságos szórakozóhely” címet. Ehhez persze még az is feltétel, hogy a szórakozóhelyen a legolcsóbb italnak alkoholmentesnek kell lennie, valamint hogy a fiatalkorúak megkülönböztetett karszalagot kapjanak.

[frame]

Kertvárosba is mehet a Partibusz

A programhoz kapcsolódik az a Partibusz is, amely a hét hat napján a város forgalmasabb csomópontjait és szórakozóhelyeit érinti éjszakánként. A korábbi elképzelésekhez képest várhatóan a járatok hajnali három óra után is indulnak majd, sőt a 48-as tér és Uránváros után Kertvárosba is elviszik majd a buliban megfáradt fiatalokat.

[/frame]

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Persze a haverok tartják busás közpénzen az oktatást, a kaki meg kaki marad…………

  2. nem értelek janó, tök ingyen van és a bulizós gyerekeknek segítenek, neked ez mért nem jó?

Comments are closed.