Még ma megkapják a fizetésüket a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói

Finanszírozási és technikai okok miatt csak egy nappal a törvényi határidő után kapnak fizetést a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói – írja a SzabadPécs.

Mint írja a lap, eddig mindig határidőn belül megkapta a Pécsi Nemzeti Színház 200 dolgozója a fizetését, azonban augusztusban csak egy nappal a törvényi határidő után történhet ez meg.

hirdetés

Sok család nehéz helyzetbe került, több munkatárs azt fontolgatta, hogy nem is megy be dolgozni, ha nem jön az utalás – értesült színházi forrásokból a lap.

Az üggyel kapcsolatban a SzabadPécs megkereste a város kultúráért felelős alpolgármesterét, Bognár Szilviát, hogy megtudja, mi az oka a késésnek, mikorra várhatják a dolgozók az utalást. Az alpolgármester elmondta, egyrészt technikai, másrészt finanszírozási probléma állt a háttérben.

Bognár Szilvia azt közölte, azért nem tudtak 10-ig utalni, mivel egy kincstári ellenjegyzésre vártak, ami nem érkezett meg az utalás időpontjáig, ezt viszont már pótolták, így megtörtént a bérek elutalása is.

Azonban nem csak erről van szó: biztosítani kellett a fedezetet is, elfogyott ugyanis mostanra a színház pénze, így a fenntartónak, a pécsi önkormányzatnak kellett 50 millió forintos tagi kölcsönt nyújtania a színháznak a bérek kifizetésére – derül ki a SzabadPécs cikkéből.

Mint ismert, a nagy vidéki, nemzeti minősítésű színházakhoz hasonlóan a PNSZ működtetését is közösen finanszírozza az állam és a helyi önkormányzat – írja a lap.

A napokban egyébként mi is beszámoltunk róla, hogy megjelent a Magyar Közlönyben, így már hivatalos: megkapja a Pécsi Nemzeti Színház az állami támogatást idénre is, ugyanannyit, mint tavaly. A városvezetésnek sikerült öt évre előre megállapodni a finanszírozásról a kormányzattal, és az is eldőlt, hogy a ZSÖK a pécsiek kezében marad.

Hirdetés