A Szántó Kovács János utca felújítása kapcsán több téves értesülés is megjelent a napokban a közösségi oldalakon, ezért a Biokom NKft. a következő tájékoztatást adja:

A munkafolyamatok zajlanak, jelenleg még folyik a felújítás, a közlekedők közel sem a végleges állapottal találkoznak.

Első fázisban a pályaszerkezet legrosszabb részeinek megerősítése folyt a Szigeti út és Stadion utca közötti szakaszon az eddig eltelt hetekben.

A megerősített felületekre aszfalt kötőréteg került a jelenlegi burkolattal megegyező szintig, azon okból, hogy a második ütem (Stadion utca és a Nedvich A. utca között) pályaszerkezet-javítási munkáit el tudja végezni a társaság.

Minderre forgalomtechnikai okból van szükség, ugyanis ekkor a Stadion utca a Szigeti útról megközelíthető marad.

A megerősített felületekre itt is aszfalt kötőréteg kerül. A kötőréteget két okból szükséges elkészíteni, melyek a következők:

– A végleges burkolat elkészültéig tudják biztosítani a gépjárműforgalmat anélkül, hogy a burkolaton szintkülönbségek lennének, és ezzel el tudják kerülni az anyagi károkkal vagy akár személyi sérülésekkel járó baleseteket.

– A kötőréteget olyan vastagságban építik be, hogy az a kopóréteg elkészítését megelőző burkolatmarást követően is olyan vastagságban marad a betonfelületen, hogy egyrészt erősíti a helyreállított felületet, másrészt biztosítja a beton és a kopóréteg közötti eltérő hőtágulás kiegyenlítését, ezáltal a kopóréteg idő előtti megrepedezését.

Ezen munkafázisok elvégzése és a technológiai idők (beton kötése) letelte után kerül sor a jelenlegi elöregedett aszfaltréteg lemarására és az új kopóréteg gépi bedolgozására 2600 m2-en, ekkor a jelenlegi javítások „eltűnnek”, mely teljesen homogén felületet fog eredményezni. Ezt követően a fedlapok szintbehelyezésére, illetve szükség szerinti cseréjére, majd a forgalomtechnikai festésekre kerül sor.

Hirdetés