Az egész családot megölte volna – Frisssítve!

A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei elfogták azt a 24 éves férfit, aki a Fejér megyei Kulcson négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel péntek délben.

A TEK munkatársai a település közelében, egy mocsaras területen fogták el Horváth Csanád Jutast, akit azonnal őrizetbe vettek. Fotóját és adatait a rendőrség honlapján is közzétették. Garamvölgyi László szóvivő a korábbi híreket cáfolva azt mondta: nem történt túszejtés, az elkövető feltehetően egy családi vita során, brutálisan végzett rokonaival egy szúró és vágó eszközzel.

A férfi, amikor kezében a gyilkossághoz használt eszközzel kilépett az utcára, egy másik rokonát is megsebesítette, akit a mentők kórházba szállítottak. A dandártábornok közölte: a fiatalember édesapjával, nagyszüleivel és testvérbátyjával végzett, édesanyját, lánytestvérét és egy közeli rokonát megsebesítette.

A szóvivő elmondta, ez a rokon volt az, aki 8.55-kor bejelentést tett a rendőrségre.

Garamvölgyi László hozzátette: nem üzleti leszámolás, hanem vélhetően családi vita a gyilkosság oka. Az elkövetés módját “brutálisnak” minősítette, mert minden sérültön több vágott és szúrt seb volt.
Közölte azt is, hogy az elfogott férfi nem büntetett előéletű.

A rendőrségi szóvivő kitért arra, hogy 135 készenléti rendőr és a Duna közelsége miatt a vízirendészet egységei is részt vett a környék átvizsgálásában, az elkövető felkutatásában.

Korábban írtuk:

Egymásnak ellentmondóak a hírek arról, ki követhette el a Fejér megyei Kulcson történt gyilkosságot, amelynek négy halálos áldozata és három súlyos sérültje van.

A megyei rendőrség helyszínen tartózkodó szóvivője egyelőre nem tudott információkat adni, mert – mint mondta – még tájékozódnak. A Terrorelhárítási Központ munkatársai szintén megérkeztek a helyszínre, oda tart Hajdu János dandártábornok, a szervezet főigazgatója is.

Rendőrségi források szerint elképzelhető, hogy az elkövető a héttagú család egyik tagja. Feltehetően az a fiatalember, akit menőautóval szállítottak kórházba súlyos sérülésekkel. Más források szerint elképzelhető az is, hogy a tettes még szökésben van, de az sem zárható ki, hogy még a házban van.

A mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek korábban megerősítette, hogy egy idősebb és egy középkorú férfi, egy idősebb nő és egy fiatalember az áldozat. Egy idősebb nőt életveszélyes sérülésekkel a budapesti Állami Egészségügyi Központba szállítottak, míg másik két sérültet, köztük egy fiatal nőt, a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba vittek mentőautóval.

Megérkezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) készültségi szolgálata a Fejér megyei Kulcsra, ahol négy embert megöltek, három életveszélyesen megsérült pénteken kora délelőtt – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A TEK hét kisbusszal érkezett a községbe pénteken fél 12 körül.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel közölte: négy ember halt meg, három súlyosan megsérült Kulcson péntek délelőtt történt tragédiában. A halottak között egy idősebb nő, egy idősebb és egy középkorú férfi, valamint egy fiatalember volt – mondta.

Jól menő építési vállalkozó családját érte a támadás a Fejér megyei Kulcson, ahol négy ember meghalt, három életveszélyesen megsérült – értesült a helyszínen az MTI tudósítója pénteken.

A távirati iroda munkatársa szerint azt nem tudni, hogy családon belüli erőszak, vagy esetleg külső tettes volt az elkövető.

Hideg Edit, az egyik szomszéd a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta, a kora délelőtti órákban egy vérző fejű ember saját lábán kijött a portáról és segítséget kért egy másik szomszédjától.

Hideg Edit elmondta: veszekedést nem hallott, mert a ház messze van a többitől, a telken beljebb áll.

Hozzátette: tudomása szerint öten laktak a házban, a lakók zárkózottak voltak, nem tartották a kapcsolatot a község lakosaival.

A távirati iroda tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a Hegyalja utca mind két végén le van zárva, több szintes családi házat nem lehet megközelíteni. A helyszínen két mentőautót látni, 15-20 rendőr van az utcában.
A településre érkezett több tévétársaság stábja, valamint fotósok, újságírók.

Rendőrségi közlemény:

“Az egész család megölését tervezte (Kulcs, Fejér megye)

Péntek reggel családi tragédia történt Kulcson. Egy háromszintes családi házban négyen meghaltak és hárman súlyosan megsérültek. Már az elsődleges adatok alapján kiderült, hogy a bűncselekmények elkövetésével az egyik családtag, a 23 éves H.Cs.J. gyanúsítható. A férfit rövid időn belül a helyszín közelében a TEK Műveleti Főosztály tagjai elfogták. Ellenállást nem tanúsított. Mivel sérülések voltak rajta, így sérülései ellátása végett először a Dunaújvárosi Kórházba szállították. Onnan lett átszállítva a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, majd később Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol megtörtént gyanúsított kihallgatása, majd ezt követően bűnügyi őrizetbe vétele. Mint az a helyszíni szemle adatai, valamint vallomása alapján kiderült, cselekményét előre kitervelten, különös kegyetlenséggel követte el. Tettét nem bánta meg. A fejér megyei nyomozók kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását.
Az esettel kapcsolatos első bejelentés pénteken reggel 08 óra 40 perckor történt. Egy ismeretlen férfi volt az, aki a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság épületében megjelent, majd az ott tartózkodó fegyveres biztonsági őrnek azt mondta, hogy Kulcson fenyegetőzés és késsel hadonászás van. A férfi azonban anélkül, hogy az általa elmondottakat a rendőrök pontosíthatták volna, adatai hátrahagyása nélkül elhagyta az épületet. Később derült ki, hogy ez az 56 éves férfi volt, akit később az elkövető szintén megsebesített, amikor a család segítségére sietett.

A következő bejelentés telefonon keresztül érkezett a rendőrségre 09.00 óra előtt néhány perccel Kulcsról. A bejelentő annyit mondott a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletesének, hogy egy férfi rohant ki vérző fejjel a Hegyalja utca egyik lakóházából és azt kiabálta, hogy:”leszúrkodott mindenkit”.

Ezt követően érkeztek a helyszínre a járőrök, akik azt látták, hogy a kulcsi épületben három személy elhunyt, míg két nő súlyosan megsérült és sokkos állapotban van. A negyedik elhunytat később találták meg a ház mögött. A harmadik sérült pedig az a férfi volt, aki a szomszédoktól kért segítséget. Az elkövető a rendőrök kiérkezésekor már nem volt a helyszínen, időközben elmenekült.

A helyszínre érkező mentők a sérülteket ellátták, majd a 63 éves asszonyt életveszélyes állapotban Budapestre, az Állami Egészségügyi Központba szállították, a 36 éves nőt súlyos sérülésekkel Dunaújvárosba, a Szent Pantaleon Kórházba, míg az utcára menekülő 56 éves férfit Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba vitték.

Az elkövető menekülése miatt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője arra intézkedett, hogy a Kulcsról kivezető utakat a rendőrök lezárják. A településre rövid időn belül megérkeztek a megerősítő erők is, akik a 23 éves H.Cs.J. keresésébe kezdtek, tekintve, hogy már az elsődleges információk alapján felmerült, hogy a fiatalember volt az, aki megtámadta családtagjait. A helyszínen ekkor már több száz rendőr volt, köztük a TEK több műveleti egysége.
12.00 órakor ők voltak azok, akik a ház mögötti erdős területen, a növényzet között fekve megtalálták a keresett férfit. Elfogása során ellenállást nem tanúsított. Mivel több sérülés volt rajta, ezért ellátása végett a Dunaújvárosi Kórházba szállították a rendőrök. Később megállapítást nyert, hogy nyolc napon túl gyógyuló kartörést szenvedett, illetve több vágott sérülés is volt rajta, amiket – elmondása alapján – a bűncselekmények elkövetése közben szerzett. A kórházból először a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra szállították, majd ezt követően került át Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol megtörtént gyanúsított kihallgatása.

A fejér megyei nyomozók négy rendbeli befejezett, míg három rendbeli kísérleti szakban maradt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsították meg. Kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett. A bűncselekmények elkövetését elismerte. Tettét nem bánta meg. Mint elmondta, hónapok óta gyilkos ösztön ébredt benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket.

Mint az a helyszíni szemle adatai, valamint a férfi vallomás alapján kiderült, a családtagokat külön időpontokban és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg.

Az első támadás a 34 éves bátyját érte még szerdán délután. Testvérével egy korábban vásárolt nyílpuskát akartak kipróbálni a ház közelében lévő egyik félkész ingatlanban, amikor a fivér egy késsel hátulról megszúrta bátyját. Az ezt követően kettejük között kialakult dulakodás során többször meg is vágta a késsel testvérét, aki ennek során életét vesztette. A bűntényt egyik családtagja sem vette észre. Miután meggyőződött arról, hogy a bátyja meghalt, átöltözött és megmosakodott.

A nagyszüleire másnap, azaz csütörtökön támadt rá. A 87 éves nagypapát este behívta a könyvtárszobába, majd először puszta kézzel, később egy rugós késsel támadta meg. Miután meghalt, a 83 éves nagymamát szúrta meg többször egy disznóölő késsel a hálószobájában. A bűncselekmény során ő is életét vesztette.

A többi családtaggal pénteken áramütéssel szeretett volna végezni. Be is vezette az emeletre vezető ajtó kilincsébe az áramot, ami miatt a házban áramszünet ugyan keletkezett, de áramütés senkit nem ért. Ezt követően ment fel 36 éves nővére szobájába, akire szintén késsel támadt rá. Cselekményét azonban nem tudta befejezni, mert a nő kiabálására a szülők annak segítségére siettek. Ezt követően alakult ki dulakodás a 60 éves apa és fia között. Ekkor került elő egy bozótvágó kés, amivel először apja próbált védekezni, de végül fia azzal és egy másik késsel őt is megölte. Ezt követően támadt rá ugyanezen eszközökkel a 63 éves édesanyjára is, aki a támadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nővérének mindeközben sikerült barátját, az 56 éves rácalmási férfit értesíteni a történtekről és segítséget kérni tőle. A férfi először a fentiekben taglaltak alapján a rendőrsége ment, majd a rendőri segítség megvárása nélkül és adatai hátrahagyása nélkül ezt követően a kulcsi házhoz ment egy bottal a kezében. Amikor az elkövető őt meglátta, egyből őt is megtámadta a bozótvágóval. Ennek során sérült meg ő is súlyosan, de sikerült elmenekülnie, majd a szomszédoktól segítséget kérnie.

A rendőrök a több órás helyszíni szemle során lefoglalták a férfi által a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket. Két bozótvágót, két kést és egy bicskát.

Az elsődleges pszichiátriai vizsgálat alapján a gyanúsított azonnali kényszergyógykezelése, elmeorvosi megfigyelése nem vált szükségessé, azonban a későbbiek folyamán elmeorvosi vizsgálatára sor fog kerülni.

A 23 éves H.Cs.J.-t – aki a korábbiak folyamán nem került a rendőrség látókörébe – a fejér megyei nyomozók kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására, mellyel kapcsolatos bírói meghallgatásra a holnapi napon kerül sor.

A két súlyos állapotban kórházba szállított sérültet a tegnapi napon megműtötték, ők a körülményekhez képest jól vannak. Az életveszélyes állapotban kórházba szállított anya állapota továbbra is kritikus. Az ő kihallgatásaikra a későbbiek folyamán kerül sor.

Székesfehérvár, 2012. április 07.

Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő”

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés