A városvezetés még idén szeretné elérni, hogy az elkövetkező 7-10 évre szólóan minden olyan pályázati lehetőséget tervezési szinten el tudjanak indítani, amiket az adott fejlesztési területek szereplőivel közösen megfogalmaztak a nemrég megkezdett egyeztetések során.

Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy megkezdődött a pécsi Integrált Területfejlesztési Stratégia előkészítése. Mint ismert, ez a stratégia foglalja össze azokat a helyi fejlesztési területeket, irányokat és terveket, amelyekre a 2021-27-es uniós költségvetési ciklusból szerezhet forrást a város. A legújabb fejlemények kapcsán Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy az elmúlt 4-5 hónap során a fejlesztendő területek kijelölése megtörtént, a konkrét fejlesztési területek kapcsán pedig már folynak a szakmai egyeztetések.

-Az alapelvünk az volt, hogy előkészítünk fejlesztési kosarakat, amelyek magukban foglalják a gazdaságfejlesztés, a turisztika, az energetika, a környezetvédelem, az épületfelújítások, vagy épp a reptér és az aquapark fejlesztési területeit. Ezeket az úgynevezett fejlesztési kosarakat most kezdjük egyeztetni képviselőinkkel és az ellenzékkel egyaránt, velük épp ma tárgyal a polgármester. Ezután az egyes részterületeket társadalmi egyeztetésre bocsátjuk – mondta.

A termelőkkel már egyeztetnek

A társadalmi egyeztetés bizonyos területeken már meg is kezdődött: január 22-ig lehet kitölteni például azt az online kérdőívet, amely az önkormányzat kezdeményezésére az agrárkamara közreműködésével készült, és kimondottan a helyi és környékbeli kistermelőket szólítja meg a piacfejlesztések témájában. Emellett – folytatta – másfél héten belül el fog indulni egy egyeztetés a helyi cégekkel is a fejlesztési igényeikről, de többek között a turisztikai szereplőket is ugyanígy meg fogják kérdezni. Így tehát pontosítani tudnák a fejlesztési kosarak tartalmát.

Egy összesen 150-160 milliárdnyi fejlesztési csomagról van szó az előzetes számítások alapján – mondta az alpolgármester, kiemelve, hogy ez egyéb más fejlesztéseket, magánberuházásokat, pályázatokat is tartalmaz, amiket szintén végig fognak egyeztetni az adott szereplőkkel.

Ez egy hosszabb, 8-10 éves program – emelte ki.

-Az egyeztetések révén a főbb projektek mellett a kisebb projekteknél is elő szeretnénk készíteni a szükséges fejlesztési terveket. Idén azt szeretnénk elérni, hogy a város előre, az elkövetkező 7-10 évre szólóan minden olyan pályázati lehetőséget tervezési szinten el tudjon indítani, amiket az adott területek szereplőivel közösen megfogalmazott az egyeztetések során. A cél az, hogy ha kinyílik bármilyen pályázati ablak a jövőben, ahhoz legyenek már költségvetési szinten előkészített és benyújtható terveink, ne csak ötleteink – hangsúlyozta Ruzsa Csaba.

Mint mondta: nem azt követik, hogy mire van most forrás, hanem azt, hogy mire, milyen fejlesztésekre van szüksége a városnak.

Cikkünk megjelenésével egyidőben a Fidesz és az ÖPE-KDNP pécsi frakcióvezetői közös sajtótájékoztatót tartottak a témában:

A Fidesz és az ÖPE is elégedetlen a városfejlesztési stratégia állásával

Hirdetés