6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálMégis lehet rendszeres légijárat Pécsről?

Mégis lehet rendszeres légijárat Pécsről?

Úgy tűnik, mégis lesz lehetőség arra, hogy Pécsről ismét rendszeres repülőjárat induljon. A városvezetés ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyik légitársasággal.


A csütörtöki közgyűlésen döntöttek arról, hogy 15 millió forinttal megemelik a pogányi repülőtér támogatását, mivel a normál működéshez sem volt elegendő a mostani 72,5 milliós támogatás.  A többlet komoly vitát váltott ki, Kővári János (ÖPE) szerint az elmúlt tíz évben sem sikerült megoldást találni a repülőtér problémájára, és eddig is rengeteg pénzt költöttek rá.

Ezzel szemben Gulyás Emil MSZP-s képviselő azzal érvelt, hogy azért érdemes többletforrást biztosítani, mert ezzel is vonzóbb lehet Pécs a befektetőknek. Erb József fideszes képviselő pedig azt mondta, hogy a déli ipari parkban tervezett logisztikai parkhoz szervesen illeszkedik a repülőtér fejlesztése is, ezért nem szabad feladni a légikikötőt.

A közgyűlésen kiderült viszont, hogy az önkormányzat évek óta tárgyal több nagy légitársasággal is, s most úgy tűnik, hogy az egyik vállalat komolyan fontolgatja a rendszeres járat elindítását.

Girán János, Pécs alpolgármestere azonban óvatosan fogalmazott és két-három hónap türelmet kért, mondván ennyi idő kell ahhoz még, hogy a konkrétumokról is nyilatkozhassanak.

Hozzátette viszont azt, hogy piackutatást is végeztek, amely során azt vizsgálták, az utazási szokások lehetővé tehetik-e egy rendszeres járat beindítását. A kutatások pedig igazolták, hogy mindez reális lehet.

A felmérés alapján heti három menetrend szerinti járat az igényeknek csupán az ötödét tudná kielégíteni, így akár heti hat repülő elindítása is szóba jöhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő