Megjelent a Mecsek Lexikon

Ma ünnepli századik születésnapját a Magyar Turista Szövetség, a Mecsek Egyesület pedig 122 éves lett. A jeles évfordulók alkalmából megjelent a Mecsek Lexikon, amely turisztikai kategóriában az első ilyen jellegű kiadvány az országban.

hirdetés

A 122 évet megélt Mecsek Egyesületnek jelenleg 189 aktív, 26 tiszteletbeli tagja van. Az egyesület számtalan vezetett túrát, falujárást, megemlékezést rendez, ezen kívül két állandó rendezvénnyel jelentkezik minden évben: februárban közgyűlést tartanak, év végén pedig általában valamilyen kulturális programmal várják az érdeklődőket.

Mecsek Lexikon

– Igyekszünk karban tartani természeti értékeinket, idén pedig avattunk egy 3,5 kilométeres új turistautat Véménd térségében, amire nagyon büszkék vagyunk – mondta Ripszám István, ügyvezető elnök.

A Mecsek Lexikon szerzői Baronek Jenő, a Mecsek Egyesület örökös és tiszteletbeli elnöke és Polgárdy Géza szakíró a kiadvány bemutatóján említést tettek arról, hogy eddig egy hasonló lexikon jelent meg hazánkban, méghozzá 1941-ben és épp Polgárdy Géza édesapjának nevéhez kötődik.

Mecsek Lexikon

– A most kiadott lexikon több mint 500 címszót tartalmaz, jól megismerhető belőle a Mecsek Egyesület története. Függelékében eredeti dokumentumok találhatók – ismertette Baronek Jenő.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere úgy véli, az egyesület olyan mérföldkőhöz érkezett, ahonnan büszkén tekinthetnek vissza az elmúlt évekre, és elmondta: – A Mecsek Egyesület a civil szerveződés egyik úttörője volt, a feltörekvő polgárság tipikus szerveződése. A régi polgárok presztízsként tekintettek tagságukra. Erőfeszítésünk arra irányul, hogy az egyesület elérje egykori rangját.