Megjelentek a menekültek Pécsen is

Menekültek (1)

Mintegy 30-35 menekült, köztük kisgyermekes családok jelentek meg kedden délelőtt a pécsi vasútállomás környékén kedden reggel. Mint azt munkatársunk a helyszínen megtudta, Csongrád megyéből szállították őket Pécsre a rendőrök, hogy itt tegyék őket vonatra.

Menekültek1 (2)

Munkatársunknak az egyik, Afganisztánból származó menekült azt mondta, minden papírjuk megvan ahhoz, hogy menekültstátuszt kapjanak, végső úti céljuknak Németországot nevezte meg.

Menekültek1 (4)

Lapunk úgy értesült, a rendőrök szállították a menekülteket Pécsre Csongrád megyéből, mert ott már nehezen tudták kezelni az emberáradatot. A menekültek röviddel 13 óra után indultak tovább a vonattal.

Menekültek (3)

Kerestük a részletek és a hivatalos információk kapcsán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, amint megérkezik válaszuk, frissítjük cikkünket.

Menekültek (2)

FRISSÍTVE (16:08)

A rendőrség azt írta: az egyenruhások olyan illegális bevándorlókat kísértek a pécsi vasútállomásra, akik a velük szemben indított idegenrendészeti eljárásban menekültstátuszt kérelmeztek. Ezeket a személyeket a rendőrség útba indította a részükre tartózkodási helyül kijelölt nyílt befogadó állomásra. A további eljárást ügyükben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés