10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegmenekült a PTE gyakorlóiskolája

Megmenekült a PTE gyakorlóiskolája

Értékelték az emberi erőforrások minisztériumában a Pécsi Tudományegyetem által összeállított tervet, így az érintett gyakorlóiskolák összevonásával az universitas működtetésében marad az oktatási intézmény.

Mint arról beszámoltunk, a szaktárca kilenc gyakorlóiskola esetében döntött úgy, hogy a nem megfelelő pedagógusképzés miatt állami fenntartásba venné azokat. Az elképzelés nem aratott osztatlan sikert, mind a szülői munkaközösségek, mind az iskolák tantestületei, mind a fenntartó felsőoktatási intézmények vezetősége kiállt az iskolák állami átvétele ellen. Pécsen még demonstrációt is tartottak a szülők és a pedagógusok szervezésében.

Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár keddi tájékoztatása szerint a kilenc gyakorlóiskola közül három esetében várható szeptembertől összevonás – azaz maradhatnak az egyetem égisze alatt -, míg öt intézmény vonatkozásában kerül sor fenntartóváltásra.

Az iskolák esetleges állami fenntartásba vételével kapcsolatban az egyetemeknek véleményezési joguk volt, a folyamat május közepén zárult le. Mint ismert, a PTE az I. számú Gyakorló Általános Iskola révén volt érintett az ügyben. Az egyetem vezetése arra tett javaslatot a szaktárca felé, hogy a működtetésében lévő gyakorlóiskolák összevonásával megmenekülhetne a tagintézmény.

Ahogy Bódis József rektor kérdésünkre elmondta, még nem kapták meg ugyan a hivatalos döntésről szóló értesítést, de bíztak benne, hogy javaslatuk pozitív fogadtatásra talál.

Szerencsére így is történt.

Maruzsa Zoltán ismertetése szerint ugyanis szeptembertől összevonják a PTE tagintézményeit, azaz a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát, a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolát, valamint az érintett I. számú gyakorlót, így létrejön a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium. Lényegében tehát az EMMI rábólintott a PTE azon javaslatára, hogy egyesítik a tagintézményeket.

Az összevonással ugyanis bebizonyítható, hogy a párhuzamosságok megszüntetése mellett az központ költséghatékonyabban és szakmai szempontból is jól működtethető. A jelek szerint tehát létszámleépítésre sem kell számítaniuk az érintetteknek, emellett a szülők is megnyugodhatnak, tehát továbbra is Pécs egyik legpatinásabb oktatási központjába járathatják csemetéiket.

Ahogy Kottász Gergely, a PTE sajtóreferense érdeklődésünkre közölte, az egyetem vezetése örömmel vette tudomásul az EMMI döntését, amely szerint a PTE fenntartás alatt maradnak a gyakorlóiskolák. Ahogy fogalmazott, „a Pécsi Tudományegyetem a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magas képzési színvonalat fenntartva a régió egyik legerősebb oktató műhelye legyen a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda”.

[box title=”Vannak, akik nem jártak jól”]A pécsin kívül nyolc másik gyakorlóiskola volt érintett. Szintén összevonásra kerül sor – így az intézmények maradnak egyetemi fenntartásban – Debrecenben és Szegeden, míg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerül a bajai Eötvös József Főiskola gyakorlója csakúgy, mint a kaposvári egyetem, a nyíregyházi főiskola és a Szent István Egyetem jászberényi tagintézménye. Az agrártárca veszi át a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégiumot.

[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő