Megnyitotta kapuit a pécsi XXXLutz

Hirdetés

Október 15-én nyitott meg a Makay István út 7. szám alatt, a Kika helyén az XXXLutz bútoráruház. A megújult üzletet pedig a mai nappal adtak át ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztatóval egybekötve. Amint az ünnepségen kiderült, az üzletben nyitási akciókkal, a korábban megszokottnál is jobb minőségű – többek között pécsi és környékbeli beszállítóktól érkező – áruval, sok újdonsággal és persze a vírusvédelmi szabályokat betartva várják a vásárlókat. 

A hivatalos átadás előtti sajtótájékoztatón Péterffy Attila polgármester elmondta, az üzletre nem csupán bútoráruházként tekint, de 55 pécsi és környékbeli ember munkáltatójaként félszáz család megélhetésének biztosítójaként is látja azt. Kiemelte, a szakképzésben tanulók fontos gyakorlati helye az XXXLutz, emellett pedig nagyon fontos számára és a városnak is, hogy az áruházlánc sok pécsi és Pécs környéki cég portékáját árusítja.

Péterffy Attila a megnyitón 

Bakó Ádám, az XXXLutz Lakberendezési Kft. beszerzési vezetője a megnyitón hangsúlyozta, a cég életében nagyon fontos pillanat és nagy lehetőség, hogy a lakberendezés csúcsát jelentő áruházat megnyitották Pécsett. Kiemelte, emellett nagy felelősség is, hiszen felelősséget vállalnak a munkavállalóikért és beszállító partnerekért is.

– A jelenlegi helyzetben felértékelődött az otthon szerepe. Remélhetőleg mindenki megfogadta a tanácsot és otthon maradt, vigyázott magára a vírus tavaszi kitörésekor.  Nem mindegy azonban, hogy milyen körülmények között tesszük ezt. Ebben kínálunk mától új lehetőségeket, olyan lakberendezési termékeket hoztunk a vásárlóknak, amiket korábban csak hosszú utazással tudtak elérni – így a beszerzési vezető.

A pécsi áruház vezetője, Kóta Judit elmondta, nem csak jó érzés egy új bútordarab vagy lakáskiegészítő kiválasztása, de a termékekkel még hangulatosabbá és kényelmesebbé tehetjük az otthont. Munkatársaival, az itt tanuló diákokkal és a partnercégekkel azért dolgoznak, hogy az otthon megújulásával járó örömöt vásárlóik minél többször átélhessék, mondta. Végül megköszönte a hűséges vevőknek a türelmet, melyet az üzlet átalakítása alatt tanúsítottak.

– Pécs több száz éve kereskedelmi központ, a gazdaság komolyan tudott fejlődni ez idő alatt. Az XXXLutz érkezésével ez a szerep tovább nő, hiszen regionális szinten jelenik meg egy olyan kínálat, mely ide fogja vonzani a vásárlókat a városba, ami Pécs gazdasága számára igen kedvező. Emellett a beszállítók számára a piac, a tanulók számára pedig a képzési lehetőség is új innovációként jelenhet meg – mondta dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Dr. Horváth Zoltán, a Baranya megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta, habár az áruháznak nem minden tere újult meg – például ugyanott kapnak helyet a függönyök vagy a fürdőszobai berendezések -, mégis az újdonság hangulata járja át az épületet.

– Több ez egy áruháznyitásnál, mert itt munkahelyekről beszélünk. Önkormányzati és állami vezetőként felelősségünk van abban, hogy a gazdaság szereplői ebben a nehéz, járvánnyal terhelt időszakban is meg tudják őrizni, de ha lehet még tudják bővíteni is, a munkahelyeiket – emelte ki dr. Horváth Zoltán. Hozzátette, a pandémiás időszakban sokan veszítették el az állásukat, a kormány ezért támogatásokkal igyekezett segíteni, Baranya megyében így több ezer embernek maradt meg a munkahelye. Sőt, mint mondta az elmúlt időszakban közel 3000 új munkahelyet biztosítottak a megyében.

Ezek után kerülhetett sor az ünnepélyes szalagátvágásra az áruház bejáratában, majd a meghívott vendégeket körbe vezették a megújult helyszínen.

Balról jobbra: Síkfői Tamás, Horváth Zoltán, Bakó Ádám, Péterffy Attila, Kóta Judit

A márkaváltásról…

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly augusztusi döntése értelmében jóváhagyta az osztrák XXXLutz cégcsoport számára, hogy megvásárolja a hat magyarországi Kika áruházat. Az üzletek átadás-átvételét, valamint az XXXLutz cégcsoport hálózatába történő integrációját követően 2019 év végén kezdődött meg a márkaváltás előkészítése, majd idén augusztusban az áruházak átalakítása. Az áruházak teljes nyitvatartás mellett október közepére kívül-belül megújultak, mellyel lezárult a márkaváltás.

A 75 éve alapított XXXLutz cégcsoport 5,1 milliárd eurós árbevételével a világ második legnagyobb bútorkereskedelmi lánca, amely 13 országban, 320 üzlettel van jelen, hazánkban eddig Möbelix és Mömax márkanév alatt, de a tavalyi akvizíciónak köszönhetően az XXXLutz márkanév is megjelenik Magyarországon. Az üzletek jogfolytonosan működnek tovább, amelyeket immár az új tulajdonos cégcsoport tagjaként, de ugyanaz a hazai leányvállalat irányít a jövőben is, amely a volt Kika áruházakat közel két évtizeden keresztül.

Hirdetés