Megrohanják adventkor is a Tüke Piacot

Egyre többen vásárolnak helyiektől helyit, még az adventi vásárban is. A Tüke Piacnak pedig pont ez a célja. A helyi gazdaság erősítése mellett, jó áron, jó minőségű helyi árut kínálni. A termelők itt közvetlenül a fogyasztóknak értékesíthetik portékájukat.

Kovács János saját, kézzel font kosarát kínálja a Tüke Piacon. Alig 23 ezer forintból él havonta, azt mondja, jól jön neki a lehetőség, hogy a itt árulhat. Bevételt is szerez, munkáját is megismerik a járókelők.

– Lássa mindenki, hogy van ilyen szakma. Nehéz munka, mert kosarat fonni csak kézzel lehet, gép nem tud ilyet csinálni – mondja a kézműves.

De lehet venni például diót is a vásártéren. A szervezők szerint napról napra más-más termelők portékáival bővül a kínálat. Szerintük az árak messze jobbak itt, mint a boltokban. Itt ugyanis közvetlenül a termelőtől, a készítőtől lehet vásárolni, árrések nélkül.

– Pécsről, és a város 40 kilométeres körzetéből vannak termelők körülbelül félszázan. Az a célunk, hogy piachoz juttassuk őket. Másrészt pedig a pécsieket szeretnénk rászoktatni arra, hogy magyar termékeket vegyenek – mondta Fodor Ibolya a Tüke Piacot augusztus óta folyamatosan megszervező KÉK Egyesület elnöke.

Fodor Ibolya hozzátette, így nem csak jó minőségű árut kaphatnak a vásárlók, de a helyi gazdaságot is segítik, erősítik. Hozzátette: a kezdetek óta folyamatosan nő az érdeklődés a piac iránt, amit az a tény is jól mutat, hogy az árusok elégedetten távoznak a vásárnapok végeztével, s hónapról hónapra megjelenik a placcon egy-egy új kézműves vagy termelő.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Köszönjük mindenkinek! A vásározóknak, és a vásárlóknak, hogy ekkora méretűvé, és sikerré nőtte ki magát mára a kezdeti KÉK helyi termelői piac!!
    Köszönet, a kitartásért a munkáért az egyesület tagjainak, köszönet a jó hangulatért a szebbnél szebb, és finomabbnál finomabb termékért a helyi termelőknek!!
    Büszkék vagyunk a HELYIRE!!! Hajré Pécs, és Környéke!! Építsük tovább e helyi termékek imázsát!

Comments are closed.