6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegunták a közöst Kertvárosban

Megunták a közöst Kertvárosban

Megunta a közösködést, ezért kenyértörésre szánta el magát a Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezethez tartozó négy lépcsőház: kilépnek a szervezetből. A házban élők szerint ugyanis több a bajuk, mint a hasznuk az együttműködésből.

A Kassák Lajos utca négy lépcsőházában közel hatvan lakás van, ezekben úgy 180-200 ember él. A takaros épületekben élők szerint már nem tudnak bízni a szövetkezetben, amelynek élén az elmúlt években sorra cserélődtek az elnökök, s több viharos küldöttgyűlést is tartottak, lemondások, botrányok fémjelezték az elmúlt időszakot.

A szövetkezetnél néhány éve derült ki, hogy közel negyvenmillió forintos lyuk tátong a büdzsében, ám hiány keletkezéséről senki nem tudott. A pénzt azonban ráterhelték a lakókra, az egyik érintett lépcsőháztól például 219 ezer forintot vontak le emiatt. Mindebből elegük lett az ott élőknek, és ügyvédet fogadtak.

A lakók ügyvédje, Monyoródi Krisztián egyelőre nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó. Hasonlóképpen szűkszavú volt Balatoni Árpád, a szövetkezet elnöke is. Ő azt állítja, nem érkezett meg hozzájuk az érintett házak kiválásáról szóló határozat, amelyet a lakóknak kell meghozniuk, így csak nem hivatalosan értesült a dologról. Ezért nem is foglalkozik még érdemben a kérdéssel.

A Kassák Lajos utcai négy lépcsőház lakói közül többen is azt mondták, ők már részközgyűlésen megszavazták a határozatot, sőt már készítik az új, saját szövetkezeti formációt alapító okiratot is.

– Harminc éve lakom itt, az egészségügyben dolgoztam. Szívesen venném, ha a környezetünk, a lépcsőházunk tisztább lenne, amire egyáltalán nem fektettek hangsúlyt. A postaládákat felfeszegetik, nincsenek cserék. Úgy érzem, hogy mi tisztességgel kifizettük a ránk eső részt, de semmit nem kaptunk cserébe. Olyan, mintha azért menne a pénzünk, hogy néhány embernek legyen munkája. A szövetkezet 40 milliós hiányáról ne is beszéljünk, sokkal kevesebbért is ültek már emberek – mondja Ribarics Antalné (felső képünkön).

Király Irén (alsó képünkön) szerint rengeteget fizetnek, mégis állandóan tartozásuk van.

– Oda soha nem jutunk, hogy lehessen is valamit csinálni a pénzből. Mindig jön valami a közös költséghez, volt, hogy havonta 14 ezer forintot adtunk ki. A felújításra alig jut valamennyi. A takarítás is nagyon akadozik, sokszor csak fel van vizezve a lépcsőház, és koszosak a falak is – panaszkodik.

Több, általunk megkérdezett lakó szerette volna megőrizni névtelenségét, noha mindegyikük a kiválás mellett érvelt, mert szerintük akkor pontosan nyomon tudják követni, mi lesz a közös kasszába befizetett pénzükkel. Az ügymenet azonban igencsak hosszadalmas folyamat, lévén még a szövetkezeti vagyont is arányosan le kell osztani, valamint a taggyűlésnek is szavaznia kell a kiválásról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő