Fontosak a pécsi tanárok

Az “Év Osztályfőnöke” díjátadón több száz pécsi pedagógus volt jelen, megtöltve a Kodály Központot. Páva Zsolt a tanárok megbecsüléséről és közösség építő szerepükről is beszélt. 

Idén először lehetett szavazni az „Év Osztályfőnöke” címre Pécsen. Arról, hogy melyik pedagógus bizonyult a legjobbnak, a diákok és szüleik  dönthettek, akik a vakációt megelőző napokban voksolhattak kedvenc tanárukra.

A Kodály Központban kedden rendezett ünnepségre Pécs osztályfőnökeit, osztályfőnökhelyetteseit, napközis tanárait, óvodapedagógusait hívta meg a város, hogy megköszönje egész éves munkájukat, türelmüket, szakmai tudásukat, elhivatottságukat.

Az este a Pannon Filharmonikusok előadásában, Mozart: Szöktetés a szerájból című daljátékának nyitányával indult, majd Páva Zsolt, Pécs polgármestere köszöntötte a meghívott pedagógusokat, vendégeket.

Az “Év Osztályfőnökét” Páva Zsolt, Nagy Csaba és Hoppál Péter köszöntötte

– Nehéz, hosszú és bonyolult tanév áll mind a tanárok, mind a szülők, mind a diákok mögött, éppen ezért az első szó a köszönet kell, hogy legyen – mondta Páva Zsolt. – Az iskola a tudás átadása mellett a közösségi lét megismerésének, szervezésének színtere is. Büszke pécsiek csak akkor lehetünk, ha gyermekeink otthon, a családban megtanulják szeretni, becsülni, tisztelni és elfogadni egymást. Önöknek, osztályfőnököknek el nem múló érdemeik vannak e szemlélet alakításában.

A műsort újra a Pannon Filharmonikusok folytatták Mozart A-dúr klarinétversenyével, ami után  átadták az „Év Osztályfőnöke” díjat, melyet a tanulók szavazati alapján Varga Péterné Stojanovits Judit, a Jókai Mór Általános Iskola 1/A osztályának osztályfőnöke érdemelt ki.

A díjátadó után Hoppál Péter, országgyűlési képviselő Tóth Árpád egyik versével kedveskedett a pedagógusoknak. Majd Páva Zsolt megjegyezte: a hagyományteremtő díjat egy ismert tanárról, Dr. Rajczy Péterről kívánják elnevezni.

A Pécsi Balett táncosai lenyűgöző műsort adtak

Az este itt még nem ért véget. Fél héttől már a Pécsi Balett művészei kápráztatták el a résztvevőket Bujaság című darabjukkal, ezt követően a János Vitéz szavalóverseny győztese, Rónai Bálint az ANK 1. számú Általános Iskola tanulója mondta el nyertes versét. Az ünnepség végén a Pécsi Nemzeti Színház repertoárjából válogatott részletek bemutatásával zárult a rendezvény.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkSokat apadt a Duna
Következő cikkTakarítószerek Dunaszekcsőn

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.