Menekültáradattól tartanak a horvátok?

Hiába várnak teljes készültségben a szerb-horvát határon, idén még egy menekült sem próbált bejutni Horvátországba ezen a határszakaszon, ezért egyelőre Horvátország felől nem fognak menekültek jönni Pécs felé. Viszont a horvátok már most attól tartanak, hogy feléjük veszik az irányt. 

hirdetés

Horvátország aggódik a magyar kerítést miatt – mondta a napokban Ranko Ostojić horvát belügyminiszter, aki attól tart, hogy magyar határkerítés megépítése Horvátország felé terelheti a migránsokat. Erre eddig semmi jel sem utal, sőt a tavalyi évhez képest 77 százalékkal csökkent a menekültek száma.

A horvát belügyminisztérium adatai szerint 2014-ben 516 illegális határsértőt tartóztattak fel a hatóságok. 2015 első hét hónapjában pedig mindössze 118-at.

Menekült232
Nincs nagyon kedvük Horvátországhoz

A horvát határőrség rendelkezik a legkorszerűbb eszközökkel, amelyek ma a piacon megtalálhatók: az infrakamerától a mozgásérzékelőkig. A Dunán is folyamatosan járőröznek a rendőrök, motoros hajókkal vizsgálják át a partszakaszokat, és állandó készültségben vannak, de hiába keresnek senki sem akar arra menni.

A horvátok szerint ha irányt váltana a menekültek útvonala, akkor Vukovártól délre, a szerb határtól nem messze elhelyezkedő Tovarnik lehet az a kritikus pont, ahol a bevándorlók illegálisan bejuthatnának Horvátországba.  Mivel meglehetősen sík vidékről van szó, nem kellene hegyet mászniuk, útközben pedig erdőkön haladnának keresztül, ahol el is bújhatnának, továbbá ivóvizet és élelmet is találnának.

Horvát-Baranya kevésbé veszélyeztetett, mert útjukat állja a Duna és a Dráva – erről Sipos Sándor, a darázsi járás elöljáró-helyettese beszélt az eszéki magyar hetilapnak. Sipos szerint a Duna szélessége és az, hogy Horvátország nem tartozik a schengeni övezethez, a migránsok számára nem vonzó. A híresztelések ellenére eddig nem találkoztak illegális bevándorlóval.

A Dráva természetes határ
A Dráva természetes határ

Az embercsempészek viszont folyamatosan változtatják az útvonalakat, így nem kizárt, hogy a déli szomszédunknak is befogadóállomásokat kell majd létesítenie.

Horvátországnak több mint 1300 kilométeres szárazföldi határa van Montenegróval, Boszniával és Szerbiával, ez az EU külső határa is, valamint határos két EU-tagországgal, Magyarországgal és Szlovéniával. Bár Horvátország két éve EU-tag, továbbra sem célállomás a bevándorlók számára. Az utóbbi tíz évben csaknem 5000 ember kért menekültstátust, és közülük mindössze 150-en kapták meg.

 

A horvátok nem hisznek a kerítésben
A horvátok nem hisznek a kerítésben

A magyar határkerítés megépítése miatt aggódó több horvát politikus is úgy véli, hogy Magyarországhoz hasonlóan kerítést kell építeni a horvát-szerb határra. Zoran Milanović miniszterelnök viszont azt mondta, hogy „ Horvátország olyan, amelynek sokan segítettek, amikor szüksége volt rá, ezért a csekély lehetőségekhez mérten készek segíteni.

Damir Kajin, a kormánykoalícióhoz tartozó Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) elnöke egy minapi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Horvátország nincs felkészülve 30-40 ezer fős menekültáradat befogadására, amely néhány hónapon belül áthaladhat az országon.