Mi alakíthatjuk a pécsi menetrendet

A "majdnem Zsolnay-színű" buszok.

Bárki elmondhatja a véleményét az új, egyelőre még csak tervben szereplő pécsi menetrendről. A cél az, hogy az átalakuló közlekedési szokásokhoz és a korábban felmerült igényekhez igazítsák a városi tömegközlekedést.

Hétfőtől a Biokom honlapján véleményezhetjük a Mobilitási Központ által készített új menetrendtervezetet, amellyel a mindennapi élethez szeretnék igazítani a buszos közlekedést. Erre azért van szükség, mert a fonódó hálózat bevezetése után az utasoktól érkező vélemények, valamint az elkészült fejlesztések alapján erősíteni kell többek között az Egyetemváros és Kertváros, de Uránváros és Kertváros kapcsolatát is. Ugyanakkor számos módosítás lehet még, hiszen a 60-as járatok is zsúfoltak – erre dolgoztak ki javaslatot a Mobilitási Központnál.

Bokor Károly, a közlekedésszervezői feladatokat ellátó Biokom NKft. – Mobilitási Központ vezetője elmondta, hogy az önkormányzathoz, a Tüke Buszhoz és a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesülethez beérkezett észrevételek nyomán a központ szakértői új közösségi közlekedési koncepciót dolgoztak ki, amelyet most társadalmi egyeztetésre bocsátanak.

Bokor elmondta, hogy az interaktív felületen várják a véleményeket, amelyeket a szakértői munkacsoport azonnal feldolgoz. Az itt beérkező észrevételeket figyelembe véve alakítják ki a végső buszhálózatot, amit a későbbiek során is folyamatosan naprakészen kívánnak alakítani. Céljuk, hogy a pécsi közlekedést használók elégedettek legyenek a szolgáltatással.

AZ ÚJ MENETRENDI JAVASLATÉRT KLIKK!!!

A részletekről Pék Patrik, a Biokom NKft. – Mobilitási Központ közlekedésszervező szakembere beszélt.

– A ma már Janus Pannonius Klinikai Tömb nevet viselő 400 ágyas klinika átadásával megnőtt a forgalom ezen a területen, ezért szükség volt arra, hogy a város legnagyobb lakónegyede és az Egyetemváros, a szigeti városrész között nagyobb hálózatfejlesztés legyen – mondta a szakember. – Az új menetrend kialakításának alapkoncepcióját pedig az adta, hogy a fokozatosan forgalomba álló holland buszok hadrendbe állításával jóval több szólóbusz fog közlekedni, ezek sűrűbben járnak majd.

– Várunk minden véleményt, mert azokat a későbbiekben kiértékeljük, és ha szükséges, akkor tovább finomítunk a rendszeren – mondta Pék Patrik.

Ilyen változások lesznek

Egyetemváros és Kertváros között úgy javítanának a kapcsolaton, hogy a 3-as és 6-os vonalán, valamint Malomvölgyből, a Fagyöngy utcából is lenne olyan busz – a mostani hurokjáratok megtartása mellett –, amely a klinikumhoz menne. Ezek lennének a 103-as, a 106-os, illetve a 107-es és 109-es járatok.

A 107-es és 109-es például nem állna meg mindenhol, így a Littke József utca után csak a Vásárcsarnoknál lenne megállója, így ezek gyorsjáratként is funkcionálhatnak. Általánosan az a terv, hogy a 30-as mellett sűrítik ezeket a járatokat, a Vásárcsarnoktól a Bajcsy-Zsilinszky útra tartanak, az Árkádnál itt megállnak. Innen a Rákóczi útra kanyarodnak balra.

A 30-as Barbakán felé tart, míg a 103-as a Petőfi utcán kanyarodik fel az Alkotmány utca felé, és elmegy a klinikumhoz. A 106-os, 109-es pedig Szigeti úton megy tovább és a Honvéd utcánál kanyarodik fel az Ifjúság útjára – hurokvonalként megy vissza Kertvárosba. A Malomvölgyből induló 107-es pedig Deindolt éri majd el a Mecsek Áruházat is érintve. Ezek a járatok a Petőfi utcától, Kórház tértől is együttesen nagyon jó eljutást biztosítanak majd Kertváros felé, ami eddig nem volt megoldva.

A reggeli céljáratok új, 200-as egységes számokat kapnának, amelyeket szintén bővíteni szeretnének.

A 60-as járatok közlekedésében is változást terveznek, reggel például gyakrabban indulnak a terv szerint a járatok. A Gyárváros és Kertváros közötti kapcsolat javítása érdekében például a 14-es buszjárat is Kertvárosból indulna. Ezáltal Vasasról Kertvárosba is gyakori, közvetlen buszjáratok indulhatnak, amelyek a Haunihoz való eljutást is biztosítják.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Felhívja a diszpécsert időben, és jelzi az utazási idényét.

    72/224-654

  2. Azt a megállapítást, hogy igény szerint tovább közlekedik ezt el kell felejteni, mert mi van, ha valaki azzal a busszal járna haza a munkából minden nap, és remegő gyomorral várja a buszt éjjel Hirden, mi van akkor, ha nem jön a busz visszafelé a városba?! Akkor ŐŐŐŐ hogy megy be a városba????? Hogy megy haza?????

  3. 60-as járatnál az esti indulások jobb lenne ha nem egész 50 kor lenne hanem mondjuk minden egészkor… Akkor nem kétbusszal kellene minden este járni…

  4. Peldaul mindjart az osszes ingyen utazo nyugdijas csak 9 utan utazhasson ingyen.
    Valami furcs oknal fogva mindig csucsidobe van dolguk.

Comments are closed.