Mi alakíthatjuk Pécs történetét

Nem unatkoznak a Pécs Története Alapítvány munkatársai, hiszen december első péntekén egész napos konferenciát rendeznek Pécs történelméről. Ezzel párhuzamosan a nemrég útjára indított PÉCS8 program keretében a helyi lakosság segítségét is kérik annak érdekében, hogy minél több személyes emlék, kordokumentum kerüljön napvilágra a vonatkozó időszakból. Bánkuti Gábor történész, a projekt egyik kezdeményezője számolt be a részletekről.

A Pécs Története Alapítvány régóta ügyködik azon, hogy átfogó módon mutassa be Pécs történetét. A nyolckötetesre tervezett, országos viszonylatban példátlan vállalkozás első két kötete már megjelent a szakemberek jóvoltából, a nyolcadik, a város történelmét 1945 és 1990 között tárgyaló kötet elkészítésében azonban a pécsiek közreműködésére is számítanak.

Bánkuti Gábor történész, a PTE Modernkori Történeti Tanszékének oktatója, a nyolcadik kötet szerkesztője elmondta, hogy ennek kapcsán indították el Dévényi Anna társszerkesztővel a PÉCS8 elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy a szűken vett tudományos közegből kimozdulva a lakosság segítségével alkothassanak képet a II. világháború befejezésétől a rendszerváltásig tartó korszak jellegzetességeiről, a város életéről, mindennapjairól.

– Két célcsoportot szeretnénk megszólítani: egyrészt azokat, akik személyes élménnyel rendelkeznek a korszakból, őket lakossági felhívás keretében igyekszünk elérni. Másrészt a középiskolásokat és az egyetemistákat, akiket különböző kreatív kezdeményezésekkel próbálunk önálló kutatásra ösztönözni, így kapcsolva be őket a közös munkába. Mindenkit arra bátorítunk, hogy a pecs8info@gmail.com e-mail címen, és a hamarosan induló Facebook-oldalon ossza meg velünk a programba illeszthető ötleteit.

szechenyi-ter-regen-1950
Így nézett ki a Széchenyi tér 1950-ben

A PÉCS8 program fórumokat teremt mindehhez, nyilvánosságot biztosít az előhívott emlékezetnek. Ennek első lépéseként kordokumentumokat, személyes tárgyakat és emlékeket várnak a lakosságtól; bíznak benne, hogy az interakció, a város különféle intézményes és civil szereplőinek együttműködése a monográfia formáját is meghatározza majd. A beküldött emlékeket a közgyűjtemények digitalizálják és archiválják, így a jövő generációja számára is kutathatók és elérhetők lesznek.

– Mindenkinek lehetősége nyílik megosztani másokkal a korszakból származó személyes és közösségi élményét, így értve meg jobban ezt az időszakot – fogalmazott a szakember.

Ám a történészek sem ülnek a babérjaikon, hiszen december 2-án egész napos konferenciát szentelnek Pécs történelmének, bemutatva az eddig elért kutatási eredményeiket. Az Előadások Pécs történetéből című rendezvényről ITT olvasható részletes leírás.

Amit várnak
1945 és 1990 között keletkezett, a mindennapi élet bármely vonatkozását érintő (munka, szórakozás, politika, kultúra, építészet, család, egyházak, iskola, ünnepségek stb.) írásos és tárgyi emlékeket (fotók, filmfelvételek, tárgyi emlékek, hivatalos iratok, naplók, levelek, személyes feljegyzések stb.). Az adott időszakra vonatkozó visszaemlékezéseket, érdekes vagy jellemző élethelyzeteket, eseményeket megörökítő történeteket. Az írott (papír alapú) dokumentumok és fotók gyűjtőhelye a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Osztálya (Tudásközpont, Pécs, Universitas u. 2/a, H–P 8–18h, Pap Dávid Zoltán osztályvezető, pap.david@csgyk.hu). A tárgyi emlékeket és fotókat a Janus Pannonius Múzeum Várostörténeti Múzeuma gyűjti (Pécs, Felsőmalom utca 9. H–Cs 10–16h, Pásztor Andrea muzeológus, pasztor.andrea.jpm@gmail.com,tel.: 30/566-9740). Az írásba foglalt visszaemlékezéseket, történeteket és a már digitalizált emlékeket a pecs8.info@gmail.com e-mail címre várják.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés