Lecsapott a tél Baranyára

Vasárnap estig Baranyában közel 20 centiméternyi hó esett le, de még nincs vége, mert hétfőre viharos szél nehezítheti meg a közlekedést, az autósok hótorlaszokra számíthatnak az utakon.  

 
Frissítve (12:30) – Már sehol sincs érvényben másodfokú riasztás a hófúvás miatt

Mindenhol visszavonta, illetve elsőfokúra mérsékelte a korábban hófúvás miatt kiadott másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn nem sokkal dél előtt. Továbbra is elsőfokú riasztások vannak érvényben tizenkét megye több járásában. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megye több járásában várható még gyenge hófúvás.

A meteorológiai szolgálat azt írta: hétfő délután a Dunántúlon egy-egy intenzív hózápor, illetve zivatar sem kizárt. Kedden a Dunántúlon és a Tiszántúlon ismét megerősödik a szél, de viharos széllökés már nem valószínű. Zala és Somogy megye déli részén, valamint Baranyában is megszűnik az erős hófúvás, de a hóval borított vidékeken gyenge hófúvásra továbbra is számítani kell.

 ————————————————————————————————————————–

Frissítve (7:30) – Darány és Szigetvár között hótorlasz miatt nem jár vonat

A viharos erejű szél a vasúti pályára hordta a havat Darány és Szigetvár között, a pálya felszabadításáig a vonatok nem tudnak közlekedni azon a szakaszon – közölte a Mávinform hétfő reggel-

Közleményük szerint a Gyékényes-Pécs vonalon 4 óra 20 perckor a Pécsre közlekedő személyvonat visszatolatott Darány állomásra, mert nem tudott tovább haladni. A szerelvény 100-120 perc késéssel tud majd továbbindulni. A többi vonat a reggeli és a délelőtti órákban 25-30 perc közötti késéssel közlekedik majd.

A MÁV Zrt. szakemberei a pálya felszabadítását azonnal megkezdték, visszaadását a forgalomnak körülbelül fél hétre ígérik.

 ————————————————————————————————————————–

Frissítve (hétfő, 7:18) – Hófúvások nehezítik a közlekedést
Útinform szolgálat hétfő kora reggeli összesítése alapján szinte mindenütt csapadékmentes az idő. A Dunántúlon Győr, Vas, Zala, Veszprém megye egyes területein, Somogy megye déli részén, illetve Baranyában, Tolna megyében Szekszárd térségében, illetve Bács-Kiskun és Csongrád megye határ menti területein a folyamatos éjszakai és hajnali munkavégzés ellenére latyakos, hókás, havas a fő- és mellékutak burkolata az intenzív havazás és hófúvások nyomán, egyes területeken az alacsony forgalmú mellékutak csak egy nyomon vagy nehezebben járhatóak, ezek tisztításán is folyamatosan dolgoznak. Az érintett térségekben összesen közel 360 munkagép dolgozott a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon.

Elzárt település vagy a hófúvás miatt lezárt útszakasz nincs az országban, de több, főként alsóbbrendű úton lassabb, nehezebb haladásra számíthatnak az autósok Somogy megyében a barcsi határátkelőnél a 7,5 tonna legnagyobb össztömeg feletti tehergépjárművek ki- és belépését vasárnap este 20 óra 50 perctől leállították, az érkező kamionokat közeli parkolóhelyekre terelik. Baranya megyében este 22 órától a kamionstop feloldását követően sem indulhattak meg a várakozó kamionok.

Az ország nagy részén erős déli szél fúj, mindössze a középső és északi területeken gyengébb a légmozgás. Viharos erejű széllökések lehetnek Sopron, Keszthely, Pécs és keleten Karcag térségében.

————————————————————————————————————————–

Korábban írtuk: 

Frissítve (19:27) – Csillapodik az időjárás, hétfőre távoznak a hófelhők

Havazás Baranyában

Az országtól délre elhelyezkedő mediterrán ciklon csapadékrendszere hétfőre virradó éjszaka elhagyja Magyarországot. A magasban azonban továbbra is hideg levegő áramlik térségünk fölé. Emiatt hétfőn már csak futó hózáporok lehetnek, de a szél nagy területen erős marad. A hóval borított területeken még ekkor is várható hófúvás. A friss információkat a www.met.hu/veszelyjelzes oldalon olvashatnak.

————————————————————————————————————————–

Frissítve (17:51) – Eltévedtek az erdőben

Három főből álló társaság indult neki a melegmányi túraútnak az ítéletidőben. Hiába ismerték a terepet, ennek ellenére eltévedtek a havas erdőben. A segélykérő számot hívták, hogy segítséget kérjenek. A tűzoltók és a rendőrök indultak a keresésükre. Már besötétedett, amikor megtaláltak őket. Mindhárman sérülések nélkül megúszták a kalandot. (Babara.hu)

————————————————————————————————————————–

Frissítve (16:01) – István akna: változás a buszmenetrenden!

Pék Patrik, a PTKE menetrendi és vonalhálózati referense tájékoztatta lapunkat, hogy István aknára a 15-ös vonalon nem közlekedik autóbusz végig, csak Somogyig. Ehelyett viszont külön buszok indulnak a budai állomásról az István aknára. A 15-ös busz helyett a 15A buszok közlekednek Somogyig, a budai állomástól induló külön buszok pedig a 12-es vonalon mennek majd István aknára. 

————————————————————————————————————————–

Frissítve (15:53) – Narancs riasztást adtak ki Baranyára!

Havazás Pécsett

A fokozatosan tovább erősödő, helyenként viharos lökésekkel kísért szél és a növekvő hóréteg kiemelten az Alpokalján, az ország délnyugati és déli felében (Győr-Moson-Sopron megye nyugati része, Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, illetve Bács-Kiskun megye délnyugati részein, illetve Csongrád déli határhoz közeli részein) már magas hótorlaszokat emelhet. A szél hétfő délutántól valamelyest veszít erejéből, de még ekkor is lehetnek erős esetleg 60 km/h körüli lökések, amely továbbra is hófúvást okoz. Hétfőn helyenként még előfordulhat hózápor, kisebb havazás, de nagy területre kiterjedő számottevő (> 1-2 cm) hóréteg nem várható. IDE kattintva nézheti meg az előrejelzéseket!

————————————————————————————————————————–

Frissítve (15:43) – Folyamatos a takarítás

Folyamatosan több munkagéppel is takarítják az M 60-as és M6-os autópályát. A munkálatokat nehezíti, hogy viharos szél fúj és  az utra pillantok alatt visszafújja a szél a havat. Az M 60-as és az M6-os autópályán, járhatatlan szakasz egyelőre nincs. (Babara.hu)

————————————————————————————————————————–

Frissítve (15: 35) – Buszok csúsztak meg

Három busz csúszott árokba délután Baranya megyében. Az első busz Boda településen sodródott az út széli árokba. 15-en utaztak a buszon közülük senki nem sérült meg. A második távolsági busz, Mánfa és Komló között csúszott meg, a jármű itt is az árokban kötött ki. Nem sérült meg senki. A harmadik Pannon Volán busz, szintén árokba csúszott Komló határában. Szerencsére ott sem sérült meg senki. (Babara.hu)

————————————————————————————————————————–

Frissítve (15:32) – Árokba sodródtak az M60-ason

A mikrobusz és a Mercedes is a M 60-as autópálya 17-es km szelvénynél sodródott az árokba. Mindkét gépkocsinak a vezetője óvatosan közlekedett, ennek ellenére elvesztették autójuk felett az uralmat és ekkor történt a baleset. Egyik autóval sem sérült meg senki.

————————————————————————————————————————–

Frissítve (14:50) – Ne induljunk útnak!

A katasztrófavédelem arra kéri az autósokat, hogy aki teheti, ne induljon útnak azokon a területeken, amelyekre másodfokú riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívja a figyelmet: aki mégis autóba kényszerül, mindenképpen tájékozódjon a közúti, meteorológiai viszonyokról, és csak a téli közlekedésre alkalmas gépjárművel induljon útnak. Azt javasolják, hogy téli gumi, hólánc és fagyálló folyadék mellett készítsenek be ivóvizet, takarót, elemlámpát, láthatósági mellényt és térképet vagy GPS-t is a kocsiba.

Az aktuális meteorológiai riasztásokról és útviszonyokról a katasztrófavédelem honlapján, Facebook-profilján, a VÉSZ-alkalmazáson (http://vesz.katasztrofavedelem.hu), valamint az Útinform (http://utinform.hu) és a meteorológiai szolgálat (http://met.hu) oldalán lehet értesülni – közölte.

————————————————————————————————————————–

Frissítve (14:10) – Több baleset az autópályán

Egyszerre három baleset is történt az M6-os és 60-as autópályán. A Csele pataknál egy Toyota megcsúszott a havas úton és a szalagkorlátnak csapódott. Az M 60-as autópályán egy Toyota kisbusz és egy Mercedes személygépkocsi pördült meg majd az Út szélén árokba sodródott. Szerencsére egyik balesetben sem sérült meg senki. (babara.hu)

————————————————————————————————————————–

Frissítve (14: 01) – A hófúvás hótorlaszokat emelhet Pécsett is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint többek között Baranya megye több járására adták ki a hófúvás miatti másodfokú riasztást.

A helyenként viharos széllökések és a növekvő hóréteg kiemelten az Alpokalján, az ország délnyugati és déli felében, Baranyában főként a délutáni óráktól már magas hótorlaszokat emelhet. A Dunántúl több megyéjében, délkeleten a kisebb hóréteg miatt inkább csak gyenge hófúvás valószínű. Az esti órákig az ország délnyugati felén további jelentős havazás várható. A szél fokozatosan tovább erősödik, ami a hóval borított tájakon helyenként erős hófúvást okozhat.

Éjjel azonban délen is megszűnik a havazás. Hétfőn helyenként még előfordulhat hózápor, kisebb havazás, de nagy területre kiterjedő számottevő hóréteg nem várható. A jelentős mennyiségű havazás miatt vasárnapra Baranya megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Kiemelt fotó: Sóki Tamás

————————————————————————————————————————–

Frissítve (13:45) – Eddig 22 centi hó, hamarosan röpködnek majd a mínuszok is

Az Időkép szerint Pécsett jelenleg 22 centiméter hó van. Nyugaton, délnyugaton és délen akár plusz tíz centi friss hóra is számíthatunk hétfő reggelig. Éjszakától azonban északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, a csapadék fokozatosan kiszorul az ország területéről. A megerősödő szél sok helyen hófúvást fog okozni, vasárnapra Baranya megyére is másodfokú figyelmeztetés van kiadva a várható nagy mennyiségű hó és hófúvás miatt.

Hó

Az Országos meteorológiai Szolgálat szerint ráadásul a várható harminc centi hó mellé társul a fagyos idő is, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10, -15 fok között alakul hétfőtől, de a vastag hóval borított, szélvédett tájakon ennél hidegebb is várható. Erről bővebben ITT olvashatunk. ITT pedig bővebben tájékozódhatunk a jelenlegi időjárás részletes adatairól.

Az Útinform szerint Dunántúlon a mellékutak mindenhol latyakosak, hókásásak, letaposott havasak. Keleten viszont csak Nógrád megyében kell hókásás, latyakos szakaszokra számítania az autósoknak.

————————————————————————————————————————–

Frissítve (13:25) – Ilyen Pécs jelenleg

fotó 1 (5)

fotó 2 (5)

fotó 3 (2)

fotó 4

fotó 5

 

————————————————————————————————————————–

Frissítve (11:32) – Néhány busz rövidített útvonalon közlekedik, a MÁV-nál minden rendben, a Biokom dolgozik

Lóczi Szidónia, a Biokom NKft. pr-menedzsere elmondta lapunknak, hogy a Biokom munkatársai folyamatosan takarítják az utakat, először a főbb közlekedési útvonalakat, majd az alsóbbrendű útvonalakat tisztítják meg. A Biokom munkatársai hajnali egy órakor láttak munkához az előzetes meteorológiai jelentések alapján.

Jelenleg 18 nagy gép és 38 ember tisztítja a pécsi utakat, ami a járdákat és a tereket érinti további 16 kis kézi síkosságmentesítő munkagép és 103 ember dolgozik. Minden városrészben folynak a munkálatok, ahol minimum 20 ember dolgozik az utak és járdák akadálymentesítésén.

A Tüke Busz Zrt. értesítette lapunkat, hogy a következő járatok közlekednek rövidített útvonalon a téli útviszonyok miatt:

  • A 35Y-35-ös vonalon az autóbuszok a Misinatető megállót nem érintik.
  • A 36-os jelzésű járatok az Angster József utcáig közlekednek.
  • A 22-es vonalon a járatok csak Istenkútig közlekednek.

Mielőtt elindulna, a Tüke Busz honlapján, az Aktuális Hírek sávban tájékozódjon a járatokról!

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=7Jh-apVv6DI&feature=youtu.be” width=”660″]

MÁV Kommunikációs Igazgatósága szerint a vasúttársaság minden járata menetrend szerint elindult a vasárnap reggeli és délelőtti órákban. A havas időjárási helyzet következtében jelentősebb fennakadásokra, késésekre jelenleg a dél-, és nyugat-dunántúli területeken sem kell számítani a vonattal útra indulóknak.

A hóval borított tájakon, vagy ahol intenzívebb havazás, hófúvás tapasztalható, ott a váltókat szükség szerint napközben is folyamatosan tisztítják a vasutasok, és a váltófűtő berendezéseket is üzemeltetik. A havas peronokat és az utasforgalmi területeket takarítják, síkosság mentesítik.

A vasúttársaság kéri, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV és a MÁV-START weboldalain (www.mav.huwww.mav-start.hu), valamint a vonatinfón (http://vonatinfo.mav-start.hu/), vagy telefonon érdeklődjenek a MÁVDIREKT 06 40 49-49-49-es telefonszámán

————————————————————————————————————————–

Frissítve (9:22) – Folyamatosan tisztítják az utakat

Folyamatosan végzik a hóeltakarítást, síkosságmentesítést szombat este óta a Magyar Közút szakemberei.Az Útinform szolgálat vasárnap reggeli összesítése szerint az ország nagy részén csapadékmentes az idő, kivéve a Dunántúl nyugati területeit.

Vas és Zala megye nagy részén, Somogy és Baranya megye nyugati területén, valamint Mosonmagyaróvár és Fertőszentmiklós környékén havazik, Szentlőrinc térségéből intenzív havazást jeleztek. Szállingózik a hó Csorna, Ajka, Sárvár, Keszthely, Lenti és Kaposvár közelében.

Az autópályák vizesek, nedvesek, a leállósávon előfordulnak latyakos szakaszok. A főutak nagy része szintén vizes vagy nedves. Ott viszont, ahol intenzívebben havazik, a fő- és mellékutak egy részén télies útviszonyokra számíthatnak a közlekedők.

fotó 1 (4)

————————————————————————————————————————–

Frissítve (19:15) – Vasárnapra másodfokú figyelmeztetés Baranyában!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a havazás miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Somogy, Vas és Zala megyére, mivel ezeken a területeken egy nap alatt akár 20 centiméternél is több hó hullhat. A hófúvás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére adták ki a figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra is készülni kell, hogy a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

A meteorológiai szolgálat azt írta: a Dunántúl nyugati, északnyugati részén már szombat estétől lehetnek kisebb hófúvások. Vasárnap reggelre pedig sokfelé megerősödik, délutántól többfelé viharossá fokozódik a szél. A legerősebb széllökések az Alpokalján és északkeleten elérhetik a 70 kilométer/órás erősséget – tették hozzá, kiemelve: emiatt a vastagabb hóval borított nyugati és déli megyékben komolyabb hófúvásra kell számítani, de a szél azokon a területeken is hordhatja a havat, ahol csak kisebb, pár centiméteres réteg alakul ki.

Hétfőn a középső országrészben erős, másutt viharos lesz az északi szél, de nagy területre kiterjedő, jelentős havazás már nem valószínű. A nagyobb területen viharossá fokozódó szél miatt a hófúvás akár a vasárnapinál nagyobb gondot okozhat – hangsúlyozták.
A jelenlegi előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok között valószínű.

Figyelmeztetés

————————————————————————————————————————–

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az idei tél első igazi támadása indul a következő 24 órában. Szombat estétől a Dunántúlon, vasárnap hajnaltól a Dél-Alföldön is havazásra, az erős vagy viharos szél hatására hófúvásra kell számítani. A téli időjárást az északkelet felől érkező nagyon hideg légtömeg és a Földközi-tenger térségében elhelyezkedő légtömeg keveredése, illetve az emiatt képződő mediterrán ciklon okozza. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen időjárási helyzetekben épp a csapadék mennyiségének, azaz a várható hóréteg vastagságának előrejelzése a legnehezebb feladat, a prognózis e részében meglehetősen nagy a bizonytalanság.

Szombat este először a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéiben kezdődik el havazás, mely az éjszaka folyamán a Dunántúl többi részére, a középső és a déli országrészre is átterjed. A főváros térségében és az attól északra fekvő területeken időszakos, gyenge hóesés a legvalószínűbb. Vasárnap délutántól észak felől határozottan szűnni kezd a havazás. Az észak-alföldi régióban, és az Északi-középhegység keleti felén inkább csak szállingózhat a hó ebben az időszakban. A folyamat során holnap estig a Dunántúl nyugati és déli megyéiben akár 15 cm-t is meghaladó hóréteg alakulhat ki, a Dunántúl többi részén és a Dél-Alföldön 5-15 cm mennyiség a legvalószínűbb. A főváros tágabb környezetében néhány centiméter hullhat. Az ország többi részén (északkeleti harmadán) nem valószínű hóréteg kialakulása (

Kisebb hóátfúvások már a szombat esti óráktól előfordulhatnak a Dunántúl nyugati, északnyugati részén. Vasárnap reggelre azonban sokfelé megerősödik, délutántól többfelé viharossá fokozódik az északi, északkeleti szél. A legerősebb lökések ekkor az Alpokalján és északkeleten elérhetik a 70 km/h-t. Emiatt a vastagabb hóval borított nyugati és déli megyékben komolyabb hófúvásra kell számítani, de a szél azokon a területeken is hordhatja a havat, ahol csak kisebb, pár centiméteres réteg alakul ki.

Hójelentés

Hétfőn a középső országrészben erős, másutt viharos lesz az északi szél. Bár nagy területre kiterjedő, jelentős havazás már nem valószínű. A nagyon hideg légkörben azonban kedvezővé válnak a feltételek helyi hózáporok kialakulásához, amelyek hevesek is lehetnek, s dörgés-villámlás kísérheti őket. A nagyobb területen viharossá fokozódó szél miatt a hófúvás akár a vasárnapinál nagyobb gondot okozhat.

A fenti előrejelzés és forgatókönyv a szombat reggeli modellszámítások és helyzetértékelés alapján készült.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kéri, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjük figyelemmel a katasztrófavédelem közleményeit: az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem „VÉSZ” alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu) és figyeljék a katasztrófavédelem Facebook oldalán, illetve honlapján közzétett információkat is.
Az időjárási előrejelzéseket nyomon követhetjük az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján a http://met.hu/ címen. Az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút információs portálján, a http://utinform.hu/ -n tájékozódhatunk.

Hirdetés