Milliók tűntek el a Támasznál

A pécsi hajléktalanpénzek elsikkasztása és adócsalás miatt indult eljárás a Pécsi Járásbíróságon. Az ügyben még 2012-ben kezdtek nyomozni. 

hirdetés

A pécsi Támasz Alapítvány nagyjából 350 millió forintból gazdálkodik. Ezt a pénzt költik az intézményeik fenntartására, a hajléktalanok segítésére, étkeztetésére, éjszakai szállások és nappali melegedők működtetésére. Ezek mellett még különböző pályázati forrásokat is felhasználnak, akár évi 450-500 millió forint is megfordul a cégnél.

A szervezet élére 2011-ben nevezték ki Fónai Lászlót, aki miután átvette hivatalát, átnézte a cég gazdasági helyzetét. Mint mondta, ekkor vették észre, hogy az alapítvány vagyonából hiányzik valamennyi pénz, s ezért feljelentést tett még két évvel ezelőtt.

Ezután indult nyomozás, az ügy már bírósági szakaszban van, a napokban tartják a következő tárgyalást a Pécsi Járásbíróságon. A bíróság szóvivőjétől, Sebestyén Ágnestől megtudtuk, az ügyészség D. R. I.-t, az alapítvány korábbi gazdasági vezetőjét üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével, valamint két rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével vádolta meg.

A vád szerint a gazdasági vezető három hozzá köthető számlára jogalap nélkül utalt át pénzt a Támasz Alapítványtól.

Az ügyészség szerint így a vádlott az alapítvány vagyonával sajátjaként rendelkezett, 2009. január 20. és 2010. december 30. között összesen 11,3 milliót került így ki a szervezettől. A volt gazdasági vezető pedig utasította az alapítvány egykori bérszámfejtőjét, hogy hamis tartalmú adóbevallást nyújtson be, aminek következtében 2,5 millióval kevesebb személyi jövedelemadót vallottak be, míg a nyugdíjbiztosítási alapnál 3,6 milliós adóhiány keletkezett. A volt bérszámfejtőt bűnsegédként fogták perbe.