8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚj pályázat fiataloknak

Új pályázat fiataloknak

Immár másodjára indul el Pécsett az országban egyedülálló Önindító program, amelyben a kreatív ipar mellett ezúttal a turizmus is kiemelt figyelmet élvez majd. A város önkormányzata is támogatja a kezdeményezést, ők üzlethelyiségeket adnak ingyen a fiatal vállalkozóknak. Augusztus 19-ig lehet jelentkezni a támogatásra, amiben végül összesen húszan részesülhetnek majd.

A 2010-es európai kulturális fővárosi évben született meg az első Önindító Program ötlete, miután megmutatkozott, milyen sok kreatív szakember él Pécsett és környékén. 2013 tavaszán indult el tehát az első program, amelyben 20 fő kapott lehetőséget arra, hogy beindítsa saját vállalkozását, közülük 17-nek most is működő vállalkozása van.

– Az volt a célunk, hogy a munkanélküli embereket támogassuk. Megragadtuk azt a területet, ami kifejezetten pécsi, ugyanis nálunk különösen erős a kreatív, innovatív szektor, hiszen az egyetem révén rengeteg fiatal és tehetséges ember él a városunkban. Őket kívántuk akkor és most is segíteni azzal, hogy megtanítjuk nekik, miként kell létrehozni és működtetni egy vállalkozást – mondta a sajtótájékoztatón Janovics László, a baranyai munkaügyi központ elnöke.

önindító1
Csizi Péter, Janovics László, Hegyi Zsuzsa, Keresnyei János

Mivel az első kör is népszerűnek és sikeresnek bizonyult – a fiatal vállalkozók közül például L. Molnár Edit és Steiner Lídia amerikai díjat is kaptak mesekönyveikért -, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja idén is útjára indítja vállalkozás támogatási programját, az Önindító 2014-et. Az első program 77 millió, a mostani 80 millió forintból valósul meg. Ezúttal a kreatív ipar mellett turisztikai és idegenforgalmi ötletekkel is lehet pályázni.

– A turizmus területén nagy szükség van a fejlődésre, fontos, hogy a tradicionális értékeket a mai ember számára tudjuk tálalni. Mi segíteni tudunk a piaci igények felmérésében, valamint kapcsolatok kiépítésében – mondta Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója.

A jelentkezők vállalkozóvá válását először is egy elméleti és egy gyakorlati képzéssel támogatják. Aki ezen sikeresen túljut és úgy dönt, még mindig szívesen vállalkozna, az többek között keresetpótló juttatásban és egyéb támogatásban részesül a program teljes időtartama alatt, azaz fél évig. A harmadik szakasz pedig a projekt nyomon követése, összegzése.

A program során a fiatalokat a pécsi iparkamara olyan képviselői mentorálják majd, akik egyfajta „keresztapaként” tudják támogatni és terelgetni őket sokéves tapasztattal a hátuk mögött.

önindító3

Ezúttal Pécs város önkormányzata is besegít a programba, méghozzá úgy, hogy a nyertes vállalkozók számára egy éven keresztül ingyenesen biztosítanak üzlethelyiséget.

– Nagyon fontos számunkra, hogy a tehetséges, gondolkodó fiatalok szeretett városukban tudják megvalósítani elképzeléseiket – így Csizi Péter, Pécs alpolgármestere. A politikus azt is elmondta, hogy a város legfontosabb célja jelenleg a munkahelyteremtés, ezért csatlakoztak a programhoz, valamint terveik szerint a közeljövőben elnyert EU-s pályázati pénzeket is munkahelyek létrehozására kívánják szánni.

– Pécs olyan versenyképességi előnyre fog szert tenni azzal, hogy a kreatív ipart a zászlajára tűzi és annak munkahelyteremtő lehetőségét észreveszi, ami hatalmas lépést jelent a város életében – véli Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke.

A jelentkezők augusztus 19-ig pályázhatnak, ennek feltétele, hogy legyenek regisztrált álláskeresők, akik a kreatív ipar, illetve a turizmus területén tevékenykednek.

Bővebb információ: www.facebook.com/önindító, oninditoprogram.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő