Most már biztos: megépül a pécsi repülőgépgyár!

Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a budapesti sajtótájékoztatón. 

A külgazdasági miniszter kiemelte: egy rendkívüli magyar újítás sorozatgyártásának lehetőségét teremtik meg, a vállalat a beruházással legkevesebb 105 új munkahelyet hoz létre.

Szijjártó Péter miniszter Budapesten ismertette a beruházást

Szijjártó Péter ismertette: a repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készült kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik és szintén kompozit anyagból készült; így jóval könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek.

A miniszter a legfontosabb feladatok egyikének nevezte, hogy az innovatív magyar megoldásokat itthon tartsák, sorozatgyártásuk is Magyarországon történjen.

A miniszter kitért arra is, hogy a Magnus Aircraft termékeinek komoly piaca lesz Kínában a következő időszakban, a kínai légügyi jogi változtatások miatt egyre nagyobb az igény a könnyű testű repülőgépekre és az azzal járó pilótaképzésre.

Új korszakot jelent a beruházás, hangsúlyozta Csizi Péter

– Egyedülálló a mai bejelentés abban a tekintetben, hogy a beruházást, befektetést ösztönző cég tulajdonosa és vezetői nem használnak tolmácsgépet – hangsúlyozta az eseményen Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője. – Hiszen a Magnus Aircraft Zrt. 100%-ban magyar tulajdonosokból áll, magyar fejlesztést követően, magyar terméket állítanak elő.

Csizi Péter úgy fogalmazott: minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ez egy új korszak kezdete. Új korszakot jelent Pécs gazdasági életében is.

– Mi, pécsiek hosszú évtizedeken keresztül megtapasztaltuk, hogy a szocialista nagyipar milyen károkat tud okozni, a munkahelyek elvesztésétől kezdve a bérek csökkenésén át az elvándorlásig – szögezte le a pécsi képviselő. – Az új korszak sikeresebb és kiegyensúlyozottabb fejlődést tesz lehetővé, amelyben egyre kevésbé a mennyiség, egyre inkább a minőség, a hozzáadott érték fog számítani. Ennek hatására növekszik a jövedelmezőség, ami segíti a város fenntarthatóságát is.

Hamarosan Pécsről szállnak fel ilyen gépek

Boros László, a vállalat vezérigazgatója elmondta: a Pécs-Pogány repülőtér mellett szeptemberben megkezdik a beruházás megvalósítását, több mint 7500 négyzetméter alapterületű új gyártóbázist hoznak létre. A Magnus Aircraft Amerikában saját céget alapított, Kínában pedig vegyesvállalatot hozott létre. A vezérigazgató hangsúlyozta azt is: megtartják a cég innovatív tevékenységeit, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép elektromos változata is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés