Most már hivatalos: igazi etalon a pécsi Bűnös Élvezetek Kicsiny Boltja

Hirdetés

Már korábban is bizonyította a pécsi Bűnös Élvezetek Kicsiny Boltja, hogy nem csak a város, hanem az ország egyik legjobb üzlete, hiszen sorban három alkalommal választották meg „Az Év Boltjának”. 2021-ben pedig még ezt a szintet is kicsit feljebb emelték a pécsiek, ugyanis „Az Év Boltja Etalon különdíjat” kapott a népszerű trafik. 

Idén tavasszal a Store Insider szaklap hetedik alkalommal hirdette meg „Az Év Boltja” pályázatot. A kihívásra pályázhatott minden Magyarországon, a nevezési időszak alatt működő kisebb-nagyobb, elsődlegesen élelmiszert, illetve egyéb FMCG-terméket (vagyis gyorsan forgó fogyasztási cikket) forgalmazó kiskereskedelmi egység üzemeltetője.

A pécsi Bűnös Élvezetek Kicsiny Boltját üzemeltető házaspár a „Nemzeti Dohánybolt – 50 négyzetméter alatti eladóterű üzletek” kategóriában indult a versenyen, melyet már 2017-ben, 2018-ban, majd 2019-ben is megnyertek. 2020-ban nem indultak, így akkor persze díjazás sem volt.

A közönséges dohányboltok sorából hatalmas választékával (több mint 6 ezer termék kapható a boltban) és eladóinak profi, kedves kiszolgálásával kiemelkedő pécsi trafiknak idén „Az Év Boltja Etalon különdíjat” ítélték meg, mely olyan FMCG-termékeket forgalmazó kiskereskedelmi egységnek szól, amelynek megjelenése, vevőbarát tevékenysége, marketingmunkája és tudatos imázsépítése példaértékű lehet Magyarországon a többi kereskedő számára.

[su_quote]A díj tulajdonképpen az ország legjobb boltja díját jelenti, amennyiben a versenyen a legjobb boltok vettek részt [/su_quote]

– fogalmazott Horváth Attila üzletvezető. Ugyanakkor elmondta, minden díjazás mellett vevőik elégedettségére a legbüszkébbek.

A Bűnös Élvezetek Kicsiny Boltja 

2009-ben nyitott kis trafikot Pécs egyik legszebb sétálóutcájában Hajdú Katalin és Horváth Attila, a házaspár kezdettől fogva az egyediségre, a minőségre és a széles választékra törekedett. Később az utca túloldalára, egy nagyobb üzlethelyiségbe költöztek, 2013 júliusától Nemzeti Dohányboltként működnek, egyediségük azonban így is megmaradt.

A folyamatosan növekedő prémiumital-kínálat, az ország legnagyobb pipa, e-cigi és vízipipa választéka, igényes megjelenés, közösségi médiajelenlét, fiatal és kedves alkalmazottak, remek internetes értékelések mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a pécsi bolt méltán lehessen a hazai üzletek talán legjobbika.

– Büszkék vagyunk arra, hogy minden nehézség ellenére is erősödtünk, méghozzá anélkül, hogy eladóterünk változott volna. Ráadásul a Ferencesek utcájában, ahol az év jelentős részében csak mi voltunk nyitva: a vevők a város más részeiből direkt jöttek hozzánk, de szinte egész évben hiányzott az átmenő forgalom. Tudatosan építünk brandet, a közösségi médián keresztül mindent elkövetünk, hogy az emberek tudjanak rólunk, több ezer követőnk van a Facebookon és az Instagramon is. Magunkat és több nyelven beszélő munkatársainkat folyamatosan képezzük, 2020-ban saját eladástechnikai tréningen vettünk részt, magas szintű áruismerettel segítünk vásárlóinknak. Munkatársainkat mint erkölcsileg mint anyagilag megbecsüljük. Üzletfilozófiánkból adódóan mi nem termékeket, hanem örömérzést árulunk vásárlóinknak – mondta Horváth Attila a legutóbbi elismerés kapcsán.

Néhány vélemény…

Amint az üzletvezető elárulta, nejével nagyon büszkék rá, hogy a vásárlóik elégedetten távoznak a trafikból. Azt, hogy mennyire kedvelik a helyet a vendégek pedig mi sem fejezi ki jobban, mint az internetes véleménynyilvánítások. Ezekből szemezgettünk.

[su_quote]Nagyon szuper bolt! Az eladó srác felkészültsége fantasztikus! Mindenkinek ajánlom! [/su_quote]

– írta egy az üzletet 5/5 csillaggal értékelő férfi.

Egy hölgy a következőket fogalmazta meg:

[su_quote]Elvárásaimat felülmúló kiszolgálás. A terméket, melyet megvásárolni kívántam nem ismertem, az eladónő azonnal segítségemre sietett. Tapasztalatára hagyatkozva döntöttem az egyik termék mellett, remélem a megajándékozottat örömmel fogja eltölteni. Biztosan visszatérek ezek után a boltba.[/su_quote]

Egy harmadik vásárló is ódákat zengett a boltról. Ő azt írta, hogy:

[su_quote]Emberekkel való társalgás 5* Szakértelem, hozzáértés 5* Választék 5****** A helyiség hangulata 5*** Kedvesség 5* Humor 5* Segítőkészség 5* Nem véletlenül ajánlom az üzletet minden ismerősömnek![/su_quote]

Hirdetés