Búcsú a vidámparktól

Nemsokára a vidámpark utolsó nyomai is eltűnnek a Mecsekről, miután az önkormányzat a megmaradt romokat is eltakarítja. A terület a parkerdőbe olvad majd. Egyelőre. Van egyébként, ahol az eBayen is árulnak régi vidámparkot – igaz már 10 éve.

Több olvasónk is érdeklődött lapunknál, mi lesz az évekkel ezelőtt bezárt mecseki vidámpark területével.

Amióta kiszállt az üzemeltető, a vandálok, hajléktalanok vették be magukat a parkba
Amióta kiszállt az üzemeltető, a vandálok, hajléktalanok vették be magukat a parkba

– Az ország másik feléből érkező rokonaimmal voltunk fent egy hete a környéken és szomorúan tapasztaltuk, hogy az épületekbe beköltöztek a hajléktalanok. Legalábbis sok lim-lomot és piásüveget találtunk, ameddig bemerészkedtünk  – mesélte a negyven év körüli Balogh Péter, aki családját is magával vitte a Mecsekre.

Szerdán már bontottak
Szerdán már bontottak

Nagy Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, korábban egy magánvállalkozás üzemeltette a vidámparkot, ám egyre kevesebben jártak oda szórakozni, mivel elavultak a játékok, újakat pedig nem vett az üzemeltető. Végül 2011-ben úgy döntött a cég, hogy a következő évben már nem nyitnak ki.

Tartogatott volna még neki meglepetést?
Tartogatott volna még neki meglepetést?

– Első lépésben az ipartörténeti értéket képviselő játékokat helyeztük biztonságba, raktárba szállítottuk, egy részüket a vásártéri vurstli működtetőjének adtuk át használatra. Most jutottunk el odáig, hogy a megmaradt épületeket elbontsuk, a munkát már megszerveztük, szerdán el is indult a bontás, így pár héten belül eltűnhetnek a romok – mondta az alpolgármester.

Vidámpark, montázs

Szakmai felügyelet mellett egyébként közfoglalkoztatottak végzik a bontást. Nagy valószínűséggel még márciusban végeznek, és a megtisztított területet visszaadják a parkerdőnek. Az ingatlan sorsáról később gondoskodnak, de a város csak szigorú megkötések – például maximum tíz százalékos beépíthetőség fenntartása – mellett hasznosítaná a területet. Felmerülhet bérbe adás, értékesítés; minderről azonban nem most döntenek.

[box title=”Vidámparkot vehet az eBayen” box_color=”#912121″]A fővárosban is bezárt a vidámpark; ott az állatkert veszi át a területet. A régi szórakoztató helyek csillagának leáldozása azonban nem magyar jelenség. Európában sorra zártak be az elmúlt évtizedben az 50-es, 60-as években megnyílt vidámparkok. Az egykor szebb napokat látott, 2002-ben bezárt berlini Spreeparkot például az eBayen árulják 1,62 millió euróért.[/box]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szerintem, is megkéne hagyni emlékműnek…kicsit kitakarítani, majd emlékhelyként kezelni. Nem lerombolni kéne, felháborítónak találom, én konkrétan nem emlékszek milyen volt régen, de csak pozitív dolgokat hallottam róla, a felmenőim is nagyon élvezték míg működött,de nekem ilyen romos állapotban is elvarázsoló, sajnálom, hogy jelenleg nincs fényképezőgépem, hogy megtudjam örökíteni amíg még van belőle mit. 🙁

  2. Hát elszomorító!
    Szerintem tömeges igény nem volt Expo centerre, sem pogányi reptérre sem, mégis súlyos milliárdok mentek el. A pécsiek pár százaléka, ha járt ott, de ahová a lakók legalább 75%-a eljutott és biztos elmenne, arra ez a sors vár…
    Csak gratulálni tudok, akik a pénzeket tologatják!

  3. En konkretan nem ertem ha egyeb hasznositasa nem lesz a teruletnek akkor az a par hajlektalan akinek igy fedel volt a feje felett miert nem maradhat ott. Sot akar boviteni is lehetett volna…

  4. Sajna tudomásul kell venni, ha egyszer nincs tömeges igény vidámparkra, akkor kényszerből pénz nélkül nem lehet üzemeltetni. Amúgy meg egyetértek bienga -val, azt az épületet emlékhelynek meg kéne tartani…..

  5. Legalább a kis bástyaszerű építményt, ami az elvarázsolt kastély része volt, meghagyhatnák emlékül, hogy egykor itt állt a pécsi vidámpark, melyet társadalmi munkában építettek fel Pécs lakói. Egy emléktábla őrizhetné itt az egykor szebb napokat látott park emlékét.

Comments are closed.