Motorosok lepik el Pécset + Videók

Hangos lesz

A legnagyobb hazai motoros szezonnyitóját tartják meg szombaton Pécsen, amikor mintegy 1300 kétkerekű randevúzik a városban. A programsort kiegészíti, hogy az Expo Centernél tartják meg a motoros akrobaták országos bajnokságának nyitófordulóját. A belépés ingyenes.

hirdetés

Végigvonulnak a városon
Végigvonulnak a városon

Kor, nem és motortípus megkötése nélkül minden vasparipa-tulajdonost és érdeklődőt várnak szombaton Pécsre az egész országból, hiszen várhatóan Magyarország legnagyobb szezonnyitóját tartják meg. Minderről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a szervezők, akik a megyei és a városi vezetés bizalmát is élvezik.

Mint azt Nagy Csaba, a megyei közgyűlés vezetője elmondta: ez a negyedik év, hogy Pécsen motoros felvonulást tartanak tavasszal. Szerinte nagy szükség van ilyen akciókra, hiszen az autósokat évről évre emlékeztetni kell, hogy a téli fagyok elmúltával új szereplőkkel osztoznak az aszfalton az ősz végéig.

Lesz kaszkadőrshow is
Lesz kaszkadőrshow is

Sztojkovics Éva, Pécs sportbizottsági elnöke azt mondta, a várhatóan 1300 motort, azok nyergében ennél is több embert megmozgató esemény ráirányítja a figyelmet Pécsre, baranyára, turisztikailag is nagy haszna van.

Takács Zsolt, a szervezők részéről arról beszélt, hogy szombaton 10 órától a rendezvény keretein belül tartják meg a négyállomásos MAMS Stunt Riding Országos Bajnokság nyitó, pécsi futamát is. A versenyen legalább 14 motoros indul majd, s az nyer, aki a legnehezebb, legtetszetősebb motoros akrobatikai mutatványokat prezentálja.

Ilyesmire készülhetünk:

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=WjUbFE_LMCY”]

Bizonyosan lesz egykerekezés első, hátsó keréken, motoron állás, fekvés, no meg elmaradhatatlan gumiégetés.

A rendezvény fénypontja idén is a másfél órás felvonulás lesz, amelyre több mint 1300 motort várnak. A 13 órakor az Expo Centerből induló körúton a vasparipákkal érintik Pécs legforgalmasabb csomópontjait, így a Széchenyi teret is érintik. Ott várhatóan negyed kettőtől találkozhatunk a járgányokkal és gazdáikkal.

Az egész napos rendezvényen szakmai kiállítók mellett a balesetvédelemmel kapcsolatos programok, bemutatók lesznek és színpadi beszélgetésekre is sor kerül.

Programok a színpadon és a bemutató téren:

10.30 Beszélgetés Kis „Wecca” Viktóriával, a H-Moto Team versenyzőével

11.00 Beszélgetés Bálid Mátyással, az ország legidősebb aktív motorosával

11.30 Mentőmotor-bemutató és mentési szimuláció a Magyar Mentőmotor Alapítvány jóvoltából

12.00 Rendőrmotor-bemutató

13.00 Felvonulás a városban

14.30 Motorozási Trendek 2015 – beszélgetés a Motorrevü főszerkesztőjével

15.00 Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület – baleset- és mentési szimuláció

10.00-16.30-ig Stunt Riding Bajnokság