Mozduljunk meg jótékony célért, ismét lesz Pécsett futás a rákgyógyításért!

Futók 2019-ben

Évek óta megrendezik városunkban a hagyományos jótékonysági rendezvényt, melynek tavaly is csak a világjárvány vethetett gátat. 2019-ben közel kétezren álltak rajthoz, hogy a rákgyógyításért fussanak, sétáljanak, mozogjanak. 2021-ben szeptember 11-én várják a nemes cél mellé álló pécsieket.   

A célok, valamint a kedvezményezett nem változott: az összegyűjtött karitatív összeg beteg gyermekek kezelését segíti, az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közalapítványon keresztül.

A „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű futást először 2008-ban, majd azt követően még tíz éven át szervezte nagy sikerrel a Dunántúli Postás Sportegyesület (DPSE), azonban 2019-től a két intézmény együttműködésének és kiváló szakmai kapcsolatának köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája lett a rendezvény „házigazdája”.

Még néhány fontos információ:

  • Online jelentkezési határidő: szeptember 5.
  • Helyszíni regisztráció: 2021. szeptember 11., 9:00-10:30 óra.
  • A rendezvény nyitott, tehát nem csak egyetemi polgárok jelentkezését várják a szervezők.
  • A részvételi díj egységesen minimum 1000 forint. A részvételt – a készlet erejéig – ajándékpólóval jutalmazzák.
  • Táv: 2,6 kilométer (útvonal: Széchenyi tér – Irgalmasok u. – Citrom u. – Jókai tér – Ferencesek u. – Szent István tér – Janus P. u. – Mária u. – Flórián tér – Nagy Flórián u. – Király u. – Széchenyi tér).
  • A program részletes ismertetője, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos összes információ elérhető a IDE KATTINTVA.

Tervezett program: 

  • 9 óra – helyszíni regisztráció kezdete a Széchenyi téren;
  • 10.30 óra – ünnepélyes megnyitó, bemelegítés;
  • 11 óra – start (futás, kocogás, séta);
  • 11.30 óra – futónagyköveti díjazás, tombola.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés