Ez történt az első közgyűlésen

A délelőtti ünnepélyes eskütételek, az alpolgármesterek megválasztását követően délután fontos témák megtárgyalásával vette kezdetét az igazi közgyűlési munka rendkívüli ülés keretében. Téma volt a Magasház, a helyi adók kérdése, a civil pénzeket vizsgáló bizottság felállítása, a bizottságok tagjainak megválasztása. Páva Zsolt azt mondta, nincs idő késlekedésre, ezért is kezdődik meg a közgyűlési munka már a ceremónia délutánján. Hitelről és vizsgálóbizottságról is döntenek.

Frissítve (18:22) – Vége

Utolsó napirendi pontként egy polgármesteri beszámolóról szavaztak, amely az átruházott hatáskörben hozott kisebb döntésekről szólt.

Ezzel véget ért a ciklus első közgyűlése. Köszönjük olvasóinknak egész napos figyelmüket!

Frissítve (18:17) – Városi cégeket alakítana át az ÖPE

Az önkormányzat gazdasági társaságai és az Elszámolóház tevékenységével foglalkozó előterjesztés kapcsán Kővári János most ellenzéki hangnemet ütött meg. Tokkal-vonóval átszervezné a rendszert, komplett cégeket szüntetne, olvasztana egybe; például lekapcsolná az önkormányzatról Pécs Médiaközpont Kft.-t. Bár lapunkat már nem ez a cég adja ki, meglehet, a PécsMa.hu és a Pécsi Hírek jelenlegi kiadójára, a Pécsi Kreatív Központ Kft.-re gondolt. Girán János alpolgármester jelezte: egy szakértői csoport vizsgálja a városi cégeket, a munkafolyamat zajlik, s a cél, hogy mindenhol növeljék a hatékonyságot.

Frissítve (18:02) – Európai hitel az uniós források önrészéhez

Összesen mintegy 30 millió eurós hitelkeretet szeretne megnyitni az önkormányzat az Európai Beruházási Banknál. A kilencmilliárd forintnyi kölcsönt részletekben vennék fel az uniós fejlesztések idején 2020-ig bezárólag. Páva Zsolt elmondta: a következő öt évben mintegy 30 milliárd forintos területfejlesztési pénz érkezhet Pécsre, ezek önerejéhez lesz szükség a hitelre.

Kővári János szerint akkor kellene hitelekről dönteni, amikor tudják, mire veszik fel, nem értette, mi sürgeti az ügyet. A polgármester azt mondta, az eljárás hosszadalmas, abból nem holnap lesz pénz. Hozzátette: a kormánynak kell jóvá hagynia a hitelfelvételt, s szükség van a pécsi döntésre, hogy azt még idén támogathassa a kabinet. Kővári szerint a válasz kielégítő, így támogatta a hitelfelvételt. Érdekes módon más képviselő hozzá sem szólt a kérdéshez.

A polgármesteri hivatal szervezetét is átalakítják, hogy az hatékonyabb legyen. Új főosztály jön létre, a referatúra-rendszert kiváltják. A tervet Gullyás Emil is méltatta és a baloldal is támogatta.

Frissítve (17:58) – Jobb közvilágítás, hitelből

Pécs egymilliárd forintos hitelt vesz fel, hogy jobban és olcsóbban világító lámpái legyenek a közterületeken, utak mentén, zebrák felett, járdáknál. A hitel törlesztőrészletei a megspórolt energiaköltségből fedezhetők. Az előterjesztés kapcsán parttalan vita alakult ki a város hiteleiről, de kiderült, hogy jelenleg nincs kölcsöne az önkormányzatnak, csak egy folyószámla hitelkerete, amelyet minden évben visszatöltenek. Ezzel a lámpással és egy következő előterjesztésnél ugyanakkor lesz.

Frissítve (17:18) – Civil pénzeket vizsgálnak majd

A civil támogatásokat vizsgáló ideiglenes bizottság felállítását kezdeményezi a polgármester. Páva Zsolt az előterjesztésben indokként azt írja, hogy az elmúlt hetek során olyan információk láttak napvilágot, melyek miatt szükségesnek tartja, hogy alaposan megvizsgálják az önkormányzat által a civil szervezeteknek juttatott támogatások elosztási rendszerét, azok módját és azt a „döntési láncolatot”, amelyek mindezeket lehetővé tették.

közgyűlés3

Kővári János koncepciós eljárásnak nevezte a testület életre hívását, annak szerinte pusztán politikai okai vannak. Azt mondta, szerinte minden rendben volt a korábban általa felügyelt terülttel, így áll az ellenőrzés elébe, egyben a nyilvánosság biztosítását kérte.

Gyimesi Gábor szkeptikus, mert szerinte nem fog kiderülni semmi, az sem, ha jogszerűtlenség volt. Hozzátette: a Jobbik nem szeretne vizsgálódni.

A testület megkezdheti munkáját. A döntés után a Nemzetiségi Tanács élére Hári Józsefet nevezték ki.

Frissítve (16:20) – Csökken az építményadó mindenkinek

Áttérnek a sávos adózásra az építményadónál, 0-25 négyzetméter között nem kell adót fizetni. Ez az 50 négyzetméternél kisebb lakásoknál 2500, annál nagyobbaknál 5000 forintos megtakarítást jelent tulajdonosonként.

Gyimesi Gábor (Jobbik) örül a csökkentésnek, de ő azt a nagyobb, drágább ingatlanokra nem vezetné be. Megemlítette: a több ingatlant birtoklók is részesülnek a kedvezményben, a Jobbik inkább a szegényebbeknek kedvezne.

Kunszt Márta szerint 65 négyzetméterig kellene adómentességet adni, ebben az MSZP-sekkel ért egyet. Gulyás Emil szerint is jó az irány, de nagyobb könnyítés kell. Egyébként az ő javaslataik 1 milliárd forintos kiesést okoznának.

Keresztes László azt mondta, nemcsak az újonnan betelepülő vállalkozásoknak kellene kedvezni. Az elképzelések szerint ugyanis a zöldmezős beruházásoknak két évig nem kellene fizetniük az építmények után. A terhek csökkenésének egyébként örül.

Kővári János szerint a közteherviselés fogalmába nem fér bele, hogy 65 négyzetméter alatt ne adózzanak a pécsiek, az nem lenne igazságos. Szerinte differenciálni kellene az adót, s megtalálni azt, kinek segítsenek. Ő például a Pécsen régóta jelen lévő vállalkozásoknak nyújtana kedvezményt.

Páva Zsolt szerint méltatlan, hogy miközben a városvezetés erőn felül próbálja csökkenteni a helyi adókat, az ellenzék még többet akar. Szerinte most ennyit tudnak tenni, többet a későbbiekben, ha jobb lesz a gazdasági környezet.

Részletesen külön cikkben írunk a januártól élő adóváltozásokról, mert más területeken is várhatóak kedvezmények.

Frissítve (15:42) – Mindenki szerepelni akar

Több mint két órán át beszélgettek a képviselők az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról. Megfigyelhető volt, hogy minden ellenzéki képviselő szeretett volna bemutatkozni, s elmondania a magáért. Kovács Ágnesen kívül mindenki hallatta hangját, még Vozár Pál is, aki szinten nem volt korábban képviselő. Jelenleg egyébként a közel húszból a harmadik napirendi pontnál tart a közgyűlés.

Frissítve (14:45) – Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács jön létre, büntetik a hiányzókat

Új bizottságok jönnek létre, néhány régi megszűnik. A korábbi ciklusban a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra aránytalanul nagy munkateher nehezedett, ezért a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság megszüntetése mellett létrehozzák a Jogi és Ügyrendi Bizottságot. A Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság által eddig ellátott feladatok beintegrálhatók a többi bizottság, és a a polgármester feladatkörébe. Korábban ezt a testületet vezette Kővári János.

Az Oktatási és Kulturális Bizottság elnevezése módosul Kulturális és Köznevelési Bizottságra, mert az oktatási feladatok legnagyobb része kikerült az önkormányzatok feladatköréből.

A 10 települési részönkormányzatot megszüntetik és a várostól valóban elkülönült helyen lévő városrészeken, ahol eredetileg egy földrajzilag, történelmileg is önálló településrész, falu olvadt be Pécs város közigazgatási területébe Településrészi Testületet hívnak életre.

Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács elnevezéssel hoznak létre egy olyan 9 tagú javaslattevő testületet, amelynek 3 helyi önkormányzati képviselő mellett a rendőrség, a közteresek, a polgárőrök, katasztrófavédők is képviseltetik magukat.

Egy új elképzelés szerint a képviselő részére kifizethető tiszteletdíjat 12 havi időtartamra 25%-al csökkenteni kell, ha a képviselő egy naptári évben a közgyűlésről vagy tagként a bizottság rendes üléseinek több mint egyötödéről hiányzott. Ha van orvosi igazolás, az nem számít bele a hiányzásba.

Az ellenzéki képviselők főleg a településrészi önkormányzatok megszüntetését bírálták; szerintük fontos szereplői ezek a testületek a helyi problémák megoldásában. A sorba Kővári János is beállt, aki szerint kiváló terep volt a részönkormányzat a helyi ügyek kezelésére. Őri László alpolgármester azt mondta, az egyéni képviselőknek többet kell lenniük terepen, fórumokon, így pedig eljutnak az igények a városvezetéshez.

Frissítve (14:28) – Tárgyalnak a Magasház bontásáról

Eredménytelenné nyilvánították a Magasház bontására kiírt közbeszerzést. Az érvényes pályázatokat benyújtókkal tárgyalni fog a város. Külön cikkben olvashat a részletekről.

Frissítve (14:01) – Az LMP volt a leggyorsabb ellenzék

Keresztes László Lóránt, az LMP egyetlen képviselője nyitotta az ellenzéki hozzászólásokat. Azt mondta, bár a Fidesz-KDNP minden körzetet megnyert, az azért elgondolkodtató, hogy rendkívül alacsony részvétel mellett; a pécsiek kétharmada ugyanis hátat fordított a korábbi városvezetésnek is, míg tízezer ember ment el a városból.

Utána Kővári János (ÖPE) kapott szót, aki egyben hízelgett és kritizált.

Gulyás Emil (MSZP-Együtt-Sopianae), a megyei közgyűlés korábbi MSZP-s képviselője, a párt városi elnöke azt mondta: lejtett a pálya a választásokon, ezért nyert nagyon a Fidesz-KDNP, ezzel együtt elfogadják a választások eredményét.

Kunszt Márta (Demokratikus Koalíció), Gyurcsány Ferenc pártjának képviselője, volt MSZP-s pécsi alpolgármester azt mondta, nehéz lesz munkahelyeket teremteni.

Fogarasi Gábor (Jobbik) azt mondta, nemhogy nem oldódtak meg problémák Pécsen, de újak is keletkeztek.

Keresztes szerint

– őszinte kommunikációra is szükség lenne
– nem látja, honnan lesz forrás a városi közművek sokmilliárdos felújítására
– kellő súllyal kell kezelni a bodai atomhulladék-lerakó előkészítését
– objektív helyzetértékelésre van szükség

Kővári szerint:

– a városvezetés sokat tett az elmúlt négy évben a talpra állás érdekében
– a város költségvetése viszont még minden évben 3-4 milliárdos hiánnyal küzd
– Pécs az utolsók között van a megyeszékhelyek között versenyképességben
– nagyobb teret kellene adni a részönkormányzatoknak, mert a helyiek ismerik a helyi problémákat
– meg kell valósítani a városfejlesztési koncepciót
– saját energiaforrásokat kell kiaknázni

Gulyás Emil szerint:

– kevés médialehetőségük volt a választások előtt, s szerinte sok pécsi azért szavazott a Fideszre, mert rokona, barátja önkormányzati cégnél dolgozik, s féltette állását
– a régi-új felállásban az ellenzéknek is együtt kell működnie a kormánnyal.

Kunszt Márta szerint:

– új módszerekkel kellene segíteni a munkahelyteremtést
– nem volt elegendő az eddigi kormányzati lobbi

Fogarasi Gábor szerint:

– nem történt semmi munkahelyteremtés ürügyén
– garanciák kellenek, hogy teljesülnek-e az ígéretek

Tíz perc szünet jön. A Magasházról tárgyalnak zárt ülésen.

Frissítve (13:31) – Program lett a kampányban elhangzott ígéretekből

A polgármester ismertette programját, azt, amelynek elemeit korábban a kampányban is bemutatta a pécsieknek. Aláhúzta: az abban leírtakat vállalja, s mindent megtesz a teljesülésükhöz, ehhez pedig ma „a csillagállás jó”, hiszen a gazdasági környezet erősödni látszik.

Páva szerint:

– a város gazdaságát kell erősíteni, hogy senkinek ne kelljen elhagynia a várost
– ehhez munkahelyteremtő nagyberuházásokat fognak Pécsre hozni
– uniós és állami programokkal segítik a kisebb és közepes vállalkozásokat
– több tízmilliárd forint érkezik Pécsre az életminőség javítására az uniótól

Frissítve (13:16) – Csizi nyitott

Az ülést Csizi Péter fideszes országgyűlési képviselő, korábbi alpolgármester felszólalása nyitotta. Azt mondta, a jelenlévőknek a szavazók bizalmát kell megszolgálniuk, s a testület mai felállásán pontosan látszik, mihez vezet a bizalmatlanság – utalt a korábban támogatott pártok összezsugorodására.

Elmondta: új szabály, hogy országgyűlési képviselő – ahogy ő sem – már nem foglalhat helyet a közgyűlésben. Hozzátette ugyanakkor: ennek ellenére együtt kell dolgoznia a parlament és az önkormányzat képviselőinek.

Ő abban reménykedik, hogy a közös célokban ellenzék és városvezetés is együtt tud működni. Ilyen a munkahelyteremtés, e feladatra pedig közösen kell vállalkozni, egyben kormányzati közvetítésre is szükség van nagyobb beruházók Pécsre érkezéséhez. Csizi azt mondta: alpolgármesteri posztjáról leköszön, de a várostól nem köszön el, sőt: a városért fog dolgozni a parlamentben Hoppál Péterrel együtt. megemlítette: a Jókai téren Hoppállal képviselői irodaházat nyitnak meg, ott fogadják a pécsieket időről időre.

Korábban írtuk:

Közgyűlés111

Rengeteg új, harmadrészben női képviselőkkel kezdődik meg csütörtökön a város döntéshozó testületének 2019-ig tartó munkája. Az első ötéves ciklus első ülésén megválasztják az alpolgármestereket a délelőtt során, délután pedig már fontos kérdésekben hoznak döntéseket egy újabb, rendkívüli közgyűlésen.

Páva Zsolt, október 12-én újraválasztott polgármester két új alpolgármestert hív segítségül munkájához, ugyanis Csizi Péter korábbi helyettese főállású országgyűlési képviselő lett, míg Nagy Csaba a megyei közgyűlés munkáját irányítja már. Girán János eddigi kabinetvezető lesz az általános helyettese, mellette pedig Őri László fiatal képviselő kap munkát.

Közgyűlés001

A 28 fős testületben egyébként a polgármesterrel együtt 20 Fidesz-KDNP-s képviselő, 2 ÖPE-s, 2 jobbikos, 2 MSZP-Együtt-Sopianae-s, egy DK-s és egy LMP-s foglal helyet.

Közgyűlés002

A megbízólevelek átadását és az eskütételt követően hivatalosan is megkezdhették munkájukat a képviselők, ők a következők (az egyéni választókerületek sorrendjében):

Huba Csaba, FIDESZ-KDNP
Oszoli Dénes, FIDESZ-KDNP
Pál Miklós Károly, FIDESZ-KDNP
Haász János, FIDESZ-KDNP
Girán János, FIDESZ-KDNP
Dr. Juhászné Dr. Müllner Marianna, FIDESZ-KDNP
Sztojkovics Éva Ildikó, FIDESZ-KDNP
Dr. Őri László Szabolcs, FIDESZ-KDNP
Fazekas Orsolya Angéla, FIDESZ-KDNP
Bognár László, FIDESZ-KDNP
Decsi István, FIDESZ-KDNP
Erb József, FIDESZ-KDNP
Tihanyvári Dóra, FIDESZ-KDNP
Kövesi Mária Ildikó, FIDESZ-KDNP
Dr. Csizmadia Péter, FIDESZ-KDNP
Grób Gábor József, FIDESZ-KDNP
Hári József, FIDESZ-KDNP
Deli Eszter, FIDESZ-KDNP
Fodor Ibolya, FIDESZ-KDNP

Kompenzációs listáról ők jutottak be:

Cserfainé Dr. Kovács Ágnes Ilona, FORUM-MSZP-EGYÜTT-PM
Dr. Gulyás Emil, FORUM-MSZP-EGYÜTT-PM
Fogarasi Gábor, JOBBIK
Gyimesi Gábor Jenő, JOBBIK
Vozár Pál, ÖPE
Kővári János Valér, ÖPE
Dr. Keresztes László Lóránt, LMP
Dr. Kunszt Márta, DK

Polgármester: Páva Zsolt

Az új közgyűlés előtt Bertók László: A város neve című költeményét szavalta egy egy Leőwey-s diák, majd Páva Zsolt köszöntött minden megválasztott városi képviselőt.

Érdekesség, hogy a közgyűlési patkó jobb oldala teljesen megtelt fideszes képviselőkkel. A baloldal középről indulva így néz ki: Kővári János és Vozár Pál (ÖPE), Fogarasi Gábor és Gyimesi Gábor (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Gulyás Emil és Kovács Ágnes (MSZP-Együtt-Sopianae), Kunszt Márta (DK).

Közgyűlés006

Páva Zsolt beiktatóbeszédében elsőként köszönetet mondott a pécsieknek minden egyes szavazatért, azért, hogy jelen voltak az októberi választásokon, egyben azoknak a képviselőknek, akik az előző ciklusban helyet foglaltak az ülésteremben. Ők, mondta, az elmúlt négy évben tíz évnyi munkát végeztek el.

A most induló ciklusról azt mondta: történelmi felelősség van a Fidesz-KDNP-n, hiszen eddig egyszer sem fordult elő, hogy egyetlen szervezet szerezte meg az összes egyéni választókerületet.

Felidézte: az elmúlt négy évben a legfontosabb feladat az adósság csökkentése volt, amelyben a kormány nyújtott segítséget. Ezzel, mondta, kibővült a város mozgástere. Elmondta: sikeresen folyt le a kultfővárosi év, a vízszolgáltatás visszavétele, a város élhetőbbé tétele.

A leendő feladatokról szólva kiemelte: a legfontosabb, hogy megerősödjön Pécs gazdasága, munkahelyek jöjjenek létre, ezért a testületnek ezen kell iparkodnia. Ez nem óhaj, hanem parancs, mondta, hiszen e nélkül nem lehet talpra állítani, fejleszteni a várost.

Közgyűlés003

Emellett, tette hozzá, Pécs versenyképességét kell erősítenie minden területen, e tekintetben gyorsítani kell. „A korábbi tempó kevés lesz, gyors, ésszerű és jó döntésekre van szükség” – mondta.

Fontosnak nevezte, hogy a pécsi polgárok véleményét figyelembe kell venni, kéréseiket teljesíteni kell, erre nagy hangsúlyt kell helyezni.

Elmondta: a fiatalok számára szeretnének intézkedéseket hozni, hogy legyen számukra több munkahely, hogy tudásukat helyben tudják kibontakoztatni, nem hagyják el a várost. Példaként felhozta a T-csoport call centerét, amelyben javarészt fiatalok dolgoznak.

Azt mondta, a ciklus végére el akarják érni, hogy aki tud és akar dolgozni, az találjon magának munkát a megyeszékhelyen.

Ehhez a munkához minden pécsi és magyar polgár segítségét szívesen veszik, s várják is, zárta beszédét, majd minden hölgy képviselőnek egy csokor virágot nyújtott át, Csizi Péter és Nagy Csaba pedig ajándékot kapott.

Az ülés elején kiderült, hogy Decsi István lesz a Fidesz-KDNP frakcióvezetője; jelen állás szerint több szervezet nem tud frakciót alakítani, hacsak nem lesznek különmegállapodások a különböző pártok között.

Girán János
Girán János

Első döntésként a polgármester illetményét fogadták el, Páva Zsolt havi illetménye 747.900 forint lesz, havi 112.000 forintos költségtérítéssel kiegészítve; ezt követően indult el az alpolgármesterek megválasztása titkos szavazással. Girán János ás Őri László is 26 igen, két tartózkodás, nulla nem mellett lehetett alpolgármester, illetményük 697.100 forint, költségtérítésre 101.000 forintot kapnak.

Őri László
Őri László

Girán János kapta a stratégiai tervezéssel, területfejlesztéssel, városüzemeltetéssel, az önkormányzati gazdasági társaságokkal való feladatokat, a gazdasági, városfejlesztési bizottságokat felügyeli. Őri László kulturális, sport, oktatási, városmarketinggel kapcsolatos, idegenforgalmi területekkel, kisebbségi ügyekkel, egészségügyi, szociális feladatokkal fog foglalkozni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés