11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálNagy a pörgés a balettosoknál

Nagy a pörgés a balettosoknál

Újabb elismerésben részesült a pécsi balettélet azzal, hogy a társulat vezetőjének, a Harangozó-díjas Vincze Balázsnak a Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta Áder János köztársasági elnök. Ennek apropóján kérdeztünk rá az igazgatónál, mi várható még idén, és mit érdemes tudni a következő évadról.

– Milyen üzenetet hordoz a díj, amely immár sokadik a sorban?
– Ha mondhatok ilyet, valójában épp jókor kaptam, hiszen már tíz éve vezetem az együttest. A Pécsi Balett vezetőjeként általában nem én kapok dicséretet a hétköznapokban, hanem inkább adok; ezért ez az elismerés most ennyi év után újra erőt ad és utat mutat a következő tíz évre. Számomra azért is értékes és fontos, mert igazából a kollégáimtól kaptam. A Magyar Táncművészek Szövetsége terjesztett ugyanis fel. Ők közösen gondolták ugyanazt, látták vezetői munkámat, ismerték el törekvéseimet, a Pécsi Balett fejlődését.

vincze balázs3

– Nemsokára Finnországba utaznak a pécsi táncosok. Hogyan jött a lehetőség, hogy Skandináviába vihetik Pécs jó hírét?
– A Magyar Nemzeti Balett igazgatójának ajánlására utazunk Helsinki-Vantaa-ba a tánc világnapjával kapcsolatos fesztiválra. Ő ajánlott, mi promóciós anyagokat küldtünk, a fesztiváligazgatót pedig meggyőzte az a minőség, amit látott. Így a Pécsi Balett lesz a fesztivál díszvendége.

Balett1

– Ezen kívül terveznek más vendégszereplést is?
– Áprilisban az Erkel Színházban lépünk fel, májusban Lendvára, aztán Zalaegerszegre, júniusban Győrbe és Szarvasra utazunk, tehát nem lesz unalmas a tavasz számunkra.

– Mit lehet tudni a következő évadról?
– Októberben a Carmen-t mutatjuk be a nagyszínpadon, majd rögtön a pécsi bemutató után Budapesten a Művészetek Palotájában is fellépünk vele. Ezt én koreografálom. A kamaraszínházban Orfeusz és Euridiké történetét viszi színre Cameron McMillan. Ha összejönnek a feltételek, akkor a meglévő előadásaink mellett Veszprémben 13 alkalommal mutatjuk be a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettünket is.

– A nyáron sem álltok meg, de ősszel ismét lesz tánctalálkozó. Mire készülhet a balettet szerető közönség?
– Valóban egész nyáron dolgozunk, újra játsszuk nagy sikerű vadnyugati táncbohózatunkat és Böhm György rendezésében is benne leszünk. Október 1. és 5. között immár 8. alkalommal szervezzük meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, mely ebben az évben remélhetőleg újra gazdagabb programokkal tud jelentkezni. Pontos részleteket még azonban korai volna elárulni…

A táncosokról készült felvételek Mihály László fotói.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő