Nagy harcra készül Fodor Ibolya

Az önkormányzat legutóbbi rendes közgyűlésén a baloldal ismét támadást intézett a KÉK Egyesület és oszlopos tagja ellen, mondván, a szervezet csak “lenyúlja” a támogatásokat, s a részére biztosított kölcsönöket sem fizeti vissza. Fodor Ibolya, az egyesület alapítója, a Fidesz-KDNP frakcióból kizárt önkormányzati képviselő szerint csak ennyire telik a baloldaltól, de felkészült a támadásokra, amelyekkel szerinte főleg az őszi visszatérése után kell majd szembesülnie. Azt mondja, már készül, erőt gyűjt a harcra.

hirdetés

A Gulyás Emil szocialista képviselő által megfogalmazott vádakkal kapcsolatban megkerestük a közgyűlési munkától már hónapok óta kimaradó Fodor Ibolyát, a KÉK Egyesület vezetőjét. A képviselő szerint csupán arra futja az ellenzék erejéből, hogy őt és a civil szervezetet támadják.

– Értem én a támadásokat, de csak ennyire telik a baloldaltól. Ők az építés helyett teljes mértékben arra koncentrálnak ebben az öt évben, hogy lehúzzanak minket. Szerencsére nem nagyon megy nekik.

Fodor Ibolya a támadásokat illetően elmondta: egy fővárosi szakember kimutatást készített arról, hogy a kapott 3 millió forint ellenében mennyi pénzt hoz az egyesület a város számára.

– A kölcsön rossz megfogalmazás: azok a pénzek, amiket az egyesület kapott a várostól – a vitatott 600 ezer és 1,6 millió forint – egy utófinanszírozott projektnek a kifizetendő része. Ez az általunk és az Ökováros-Ökorégió Alapítvány által Pécsre értékként hozott 94 millió forintnak olyan része, amit nekünk előre ki kellene, illetve ki kellett volna fizetnünk. De nonprofit szervezet révén erre nincs lehetőségünk. 2,2 millió forintot nem tudtunk megfinanszírozni, mert nincs miből, hiszen a teljes költségvetésünk majdnem ugyanennyi. Azt azonban sokan elfelejtik, hogy ennyi pénzből nekünk nemcsak egy közösségi házat kell működtetnünk, hanem egy háromhektáros szabadidőparkot is, amelyen sportpályák és játszótér is található. A területen a füvet folyamatosan nyírni kell, a fákat metszeni, a padokat rendbe tenni és festeni. Szinte a lehetetlent oldjuk meg – közölte a képviselő.

fodor ibolya
Megválasztották, októberben, de december óta nem tudott megjelenni a közgyűlésben

Szerinte a kapott összegek nem minősülnek kölcsönnek, hiszen a város megfinanszírozta nekik ezt a pályázatot.

– Azért kaptuk, hogy ki tudjuk fizetni a számláinkat az elszámolás után. Azaz amikor az egyesület megkapja a pénzt a pályázó szervezettől, rögtön megy is vissza a város számlájára. Nem mi vagyunk az oka, hogy csúszik az elszámolás, hiszen nem láttuk, hogy a pénzügyi elszámolások hogyan zajlottak.

Mint mondta, a támadások eleinte a földhöz vágták, váratlanul érték, de most már lényegtelennek tartja őket.

– Szeretnek hozzánk járni az emberek és a családok, nagyon sok hálát és köszönetet kapunk. Szinte az egyedüliek vagyunk Kertvárosban, akiknél már áprilisban úgy beteltek a nyári táboraink, hogy nem tudtunk már gyerekeket fogadni. Jelenleg harminc gyermek táborozik nálunk. Kell annál nagyobb bizalom, mint az, hogy a családok ránk bízzák a gyerekeiket? – teszi fel a kérdést.

Azzal kapcsolatban, hogy sokan támadják, amiért már hónapok óta nem vesz részt a testületi üléseken, a képviselő a következőket mondta:

– Három hónapja estem át egy komoly műtéten. Azzal, hogy az embert megműtik, még nincs vége. Abban a percben, ahogy az orvosok azt mondják, hogy mehetek, mert lelkileg és fizikailag is rendben vagyok, az immunrendszerem kellőképp megerősödött, akkor menni fogok. Én már most is mennék, hiszen lenne egy-két mondanivalóm olyan ügyekhez, amelyekhez most nem tudok hozzászólni, mert nem vagyok ott. Ezt egyesek ki is használják.

Hozzátette, biztos abban, hogy ősszel már ott lesz az üléseken, addig pedig felkészül arra, hogy a nemtelen támadások ne okozzanak újból egészségügyi problémákat.

– Kérdezték már, hogy ha itt tudok lenni az egyesületnél, akkor miért nem vagyok képes részt venni az üléseken? Erre azt mondom, hogy itt négy órán keresztül tudok dolgozni, de ha úgy érzem, hogy elég, mert nem vagyok jól, akkor hazamegyek. Ez egészen más, mint ha a közgyűlésen lennék reggeltől estig, ahol jobbról-balról kapnám a magamét. Mindenesetre felkészülök rá, hogy ősztől ismét osztanak majd rendesen.