Nehéz idők járnak a Haunira

A 2013-as kimagaslóan jó év után 2014-ben visszarendeződés következett, erre az évre pedig enyhe csökkenést vár a Pécsen dohányipari gépeket gyártó Hauni Hungária vezetése. Emiatt ma valamivel kevesebb mint ezer embernek tudnak csak munkát adni a másfél évvel ezelőtti 1200-al szemben.

Több olvasónk jelezte az utóbbi hetekben, hónapokban, hogy a Kertvárosban termelő gépgyártó az utóbbi időszakban a korábbinál nehezebb helyzetben van, ami sajnálatos módon a dolgozói létszámot is érintett. A hírek arról szóltak, hogy kevesebb a munka, csökkent a létszám, nincs annyi túlóra, s elköszönt a cég a bérelt munkaerőtől.

Jakabucz Ildikó, Hauni Hungária Kft. ügyvezető igazgatója megerősítette értesüléseinket. Mint mondta, ma már a jelenlegi dolgozói létszámból pótolják azokat az állásokat, amelyek alkalmazottaik távozása vagy nyugdíjazása miatt megüresednek, a túlórák csökkentésére is sor került. Hozzátette: ma már nem foglalkoztat ezer főt a cég. Mint ismeretes, 2013 végén még 1200 fős volt a dolgozói létszám, s abban bízott a vállalat, hogy ez a szám egy-két éven belül 200-250 fővel nőhet is.

Tanműhelyet is létrehoztak korábban
Tanműhelyet is létrehoztak korábban 160 millióból

Az okokról szólva Jakabucz Ildikó azt mondta, a Körber csoport dohányipari ágazatának egyik vállalataként a Hauni a 2013-ban még a különleges piaci hatásoknak köszönhetően kiemelkedő volumennel zárt az évet, majd 2014-ben a termelés volumene visszarendeződött a rekordévet megelőző év szintjére, s 2015-ös évben már enyhe csökkenésre számítanak.

Kifejtette: a nemzetközi dohányipari piacon új kihívásokkal állnak szemben, a strukturális változásokhoz úgy kell igazodniuk, hogy az új piaci lehetőségeket is kihasználjuk. Hozzátette: a dohányipari szabályzások változása miatt vevőik visszafogták a megrendeléseket. Emellett politikai konfliktusok is – Közép-Keleten és Oroszországban – terhelik a gépek keresletének alakulását.

Az ügyvezető szerint már tavaly ősszel reagáltak a piaci helyzetre és ehhez igazították a termelési kapacitásukat.

Arra a kérdésünkre, bővítési elképzeléseik forgatókönyvét mennyiben írják át e tények, azt mondta: a mindenkori piaci helyzethez igazítják fejlesztéseiket. A visszaesés ugyanakkor az új szociális épület építését nem érinti, az zajlik, s ősszel be is fejezik a létesítményt. A Hauni egyébként az elmúlt években komoly bővítéseket hajtott végre mind az infrastruktúra, mind a dolgozók létszámának tekintetében, sőt a szakemberek képzésében is komoly erőfeszítéseket tett. Ha az egyébként ma már hónapról hónapra változó piaci környezet jobbra fordul, ismét lehet szó hasonló pozitív fordulatról, de valószínűleg erre nem idén kerül sor.

Hirdetés