Nem hagyták szónokolni társukat a DK-sok

Pénteken ért Pécsre a Demokratikus Koalíció tüntetésturnéja, amely során Gyurcsány Ferenc is szónokolt a Jókai téren. Igen ám, de az előszónokok majdnem elvitték a show-t, ezért az egyiket le is tapsolták. A DK által is támogatott MSZP-P-s politikus, Mellár Tamás nem ment el a pécsi ellenzéki tüntetésre. 

A tüntetés Kunszt Márta, a DK helyi vezetőjének, önkormányzati képviselőjének rövid beszédével kezdődött, amiben követelte, hogy mondjon le Pécs városvezetése és adjanak lehetőséget másoknak is. Ezután a színpadra szólította Csikósné Divják Máriát, aki háromnegyed órán keresztül vázolta fel Magyarország helyzetét. Többek között elmondta, hogy nem ért egyet a hajléktalanság kriminalizálásával, hiszen a legkiszolgáltatottabb emberekbe rúgnak bele, miközben nincs elég hely az ellátórendszereken.

Ugyanakkor Pécsen egyébként nem csak a Támasz Alapítvány, de a Máltai Szeretetszolgálat és a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia is működtet hajléktalanok megsegítésére létrehozott helyeket, a városban található nappali melegedő, éjjeli menedékhely, időszakos férőhely és átmeneti szállás is.

Ezt követően az előszónokló beszélt még a lakástakarék eltörléséről, és arról is, hogy a fiataloknak semmi esélyük sincs ebben az országban.

Mindeközben többször is megpróbálták letapsolni ellenzéki társaik, jelezve, hogy ennyi elég volt, majd amikor sokadikra sem történt semmi, Gyurcsány nevét kezdték el kiabálni néhányan a 100-200 fős tömegből.

A beszéd után viszont még nem Gyurcsány Ferenc következett, hanem Cserdi polgármestere, a köcsögmentesítésről elhíresült Bogdán László, aki hangsúlyozta, hogy ő cigányként van itt és nem polgármesterként, valamint azt is, hogy nem haragot kell szítani, hanem mindenkit tiszteletben kell tartani.

Ezután felkonferálták Gyurcsány Ferencet „a miniszterelnököt”, aki azt hangoztatta, hogy „erős Európát akarunk és Egyesült Államról beszélünk, attól sem félünk, ha más országokkal együtt kell döntenünk a földrész sorsáról.”

Gyurcsány ezután arról beszélt, hogy ő 10 évig Pécsen élt, és elmondása szerint akkor még volt itt élet, nem úgy, mint most, amikor a húszezer egyetemista 7-8 óra körül már hazamegy. Régen önfeledten és mosolygósan beszélgettek kint a köztereken, teraszokon, ma behúzódnak maguk kis lakásába és túl akarnak élni.

Ugyanakkor az köztudott az itt élő pécsiek között, hogy a belvárosi vendéglátóhelyekre egy átlagos hétköznapon is ki lehetne tenni a megtelt táblát, nem egyszer van arra példa, hogy egy 5-6 fős társaságnak előre kell helyet foglalnia, hogyha biztosan le szeretne ülni kedvenc helyén.

Gyurcsány Ferenc 25 perces beszéde alatt hangsúlyozta magyarságát, de azzal már nem értett egyet, hogy miért van szükség az országhatáron túliak szavazataira; és miközben a hajléktalanokkal kapcsolatos új rendelkezést kritizálták, egy meglehetősen illuminált hölgyet nem tudott elviselni a tüntető közösség és kivezették a térről.

A szónoklatokat követően oszlásnak indult a tömeg, néhányan még odaköszöntek az elnöknek, de a legtöbben a DK-s tábla, kabát, zászló leadással voltak inkább elfoglalva, nehogy náluk maradjon – azokat ugyanis a helyszínen osztották ki.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés