Nem kell többé kerülniük az autósoknak

Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő megnyitotta az eddig sorompóval lezárt Üszögöt és Újhegyet összekötő Pipitér utcát a közforgalom számára.

hirdetés

Mostanáig csak a Dunántúli Regionális Vízmű műszaki szakemberi használhatták a Pipitér utcát, de április 2-án húsz éves vágya teljesült a Pécs-újhegyi polgároknak. Az eddig sorompóval lezárt szakaszt ugyanis megnyitották a közforgalom előtt.

– A DRV megadta az engedélyt, de Hoppál Péter is rengeteget tett annak érdekében, hogy teljesülhetett a lakosok ezen kívánsága – mondta Páva Zsolt.

Az újonnan megnyitott korábbi magánút sokkal jobb és hatékonyabb közlekedést biztosít az újhegyi, üszögpusztai és nagykozári polgárok számára.

üszög útátadó3
Csütörtöktől szabad az út a közforgalom számára

– Mivel itt egy nagyon fontos vízügyi objektum van, ezért meg kellett fontolni, hogy lehet-e nyílt közútként használni ezt a szakaszt – fogalmazott Hoppál Péter. – Azonban a szakértői felméréseket követően megszületett a döntés, így nem okoz gondot, ha az utat műúttá nyilvánítjuk.

A talpraesett lakosok eddig a mezőgazdasági földeken kerülték ki a sorompót, ami száraz időben jó ötletnek bizonyult, viszont eső idején már ott sem lehetett közlekedni, tehát a megszokott módon, kerülővel jutottak el a városba.

Emellett a nagykozáriak még azzal a kéréssel fordultak a város vezetőségéhez, hogy a Pécs területén lévő egysávos újhegyi bekötő út, ami csúcsforgalom idején jócskán megnehezítette a közlekedést, legyen kétsávos.

üszög útátadó5
Kétsávos út könnyíti a nagykozáriak Pécsre jutását

– Az elhanyagolt, nagyon rossz minőségű és szinte járhatatlan közutat is felújították, így a nagykozáriaknak többé nem kerülő úton kell megközelíteniük Pécset – tette hozzá a polgármester.

A sorompót már szerdán eltávolították az útszakaszról, azonban az autósokat még egy lánc választotta el a könnyebb közlekedéstől. Csütörtökön ezt is elvitték, így szabad az út mindenki számára mostantól.

  • foci

    FEr Abban a 8 évben eddig soha nem látott ütemben fejlődött Újhegy Sík Laci képviselő (MSZP) idején. Új utak, járdák, játszótér, szabadidőpark…

  • FEr

    Emberek a Fidesz elött ki is volt 8 évig? Feledékenyek vagyunk nagyon . Úgy látszik mindenhez Dr Hoppál Péter kell igen kell. Hajrá Fidesz.!

  • Novagorica

    foci ez így nem igaz nem sll a rövidített neved?

  • foci

    Ez volt minden, amit Újhegyen tettek az elmúlt négy évben. Szégyeljék a mocskos fideszes pofájukat!

  • Névtelen

    Gusztustalan kampányfogás!!!
    Gratulálok a Páva “Úr-nak”!!!

  • pécsi

    Kedves meg gondoltuk!

    Mondjál számomra pozitív dolgokat!

  • Topi

    Akkor a mohácsi út illetve az üszögi körforgalom felől kirakott behajtani tilos tábla mostantól polgármesterileg érvényét vesztette? És ezt a yard is tudja?

  • meg gondoltuk,

    hogy hová tegyük az X-et Pécsi!!!!!!!!!!!
    A hozzád hasonló gondolkodásúak remélem a pozitív dolgokat nem veszik igénybe!!!!!!!!!!!!

  • pécsi

    És hol van a leendő polgármesterünk Csizi Úr????

  • pécsi

    Dr. Hoppál Úr egész 4 év alatt nem töltött ennyi időt Pécsett mint most az elmúlt hetekben. Érdekes most minden átadáson jelen van. Nagyon gondoljátok meg az X-et.

  • Novagorica

    A Berciék is erre laktak a család most is.

  • pécsi

    Legközelebb már a vasúti sorompót is felnyitják és átadják.

  • Pécsi

    Szerintem eddig Hoppál és Páva azt sem tudta, hogy van ilyen utca és gondot okoz az újhegyieknek a közlekedés.

  • Lol

    re Lol:

    ne adj a számba olyan dolgot, amit nem mondtam. Kösz!

  • re Lol

    Kinek? A busz- és csokitolvaj Tóth Bercinek? Kösz, de inkább ne.

  • Lol

    :))))))))))

    Ezek tényleg mindent átadnak.

    Remélem a helyüket is majd.