Nem kellett a házi tej a pécsieknek?

Hatvanezer liter házi tejjel lesz kevesebb Pécsett nyár közepétől, miután két tejes cég is lehúzza a rolót gazdaságossági okok miatt. Szinte az összes tejautomata eltűnik a városból, de a bicsérdi boci mobil sem harsogja többé a Boci-boci tarkát.

Veszteséges a házi tej üzletszerű árusítása, ezt mondja az a két cég, akik Pécs és környékének kétharmadát látják el házi tejjel. A pécsváradi Kelet Mecsek Kft. húsz tejautomatáját számolja fel június végével. A társaság automatáiban havonta 30 ezer liter tej fogyott. – Nagyon sajnálom, de nem megy tovább. A literenként 180-200 forintért árusított tejjel nem tudunk gazdaságosan működni, a tavalyi évi veszteségünk 11 millió forint volt. Ha 230-ért adnánk a tejet, akkor lennénk nullszaldósak – mondta lapunknak Mándi Lóránd, a pécsváradi Kelet Mecsek Kft. ügyvezetője, aki szerint jobban járnak, ha a nagy tejipari cégeknek 100 forint/liter körüli áron eladják a tejüket.

A gyáraknak adják a tejét...
A gyáraknak adják a tejét…

Ugyanígy tesz július végével a Bicsérdi Arany-Mező Zrt., amely boci mobillal árulta a tejet Pécsen. – Nekünk egyrészt az tett be, hogy az önkormányzatnak évi 750 ezer forint közterület használati díjat kell fizetnünk, másrészt folyamatosan támadtak minket az autóinkból szóló Boci-boci tarka zene miatt a lakók, a rendőrség, és a közterület-felügyelet részéről – mondta lapunknak Berki Gyula, a Bicsérdi Arany Mező Zrt. elnöke.

Jelenleg úgy tűnik, hogy július végétől Pécs északi és nyugati felén egyáltalán nem lesz házi tej. Az egyetlen cég, amely talpon fog maradni, a magyarszéki Lukovics és Társa Mezőgazdasági Kft., amely jelenleg szintén boci molbilból árusítja 3,5-4 százalék zsírtartalmú tejét. A cég a vásárcsarnok környékén, Kertvárosban, Uránvárosban és a Mecsekoldal nyugati részén jár egyetlen tejes autójával.

– Mi éppen csak gazdaságosan tudunk működni, de két autót már nem tudnánk üzemeltetni, mert sokba kerül a közterület használata – mondta Lukovics Gábor, a Lukovics és Társa Mezőgazdasági Kft. vezetője. Úgy tűnik, a cég egyelőre nem tudja pótolni a kieső 60 hektoliter tejmennyiséget, de mindent megtesznek, hogy a lakosságnak ne kelljen lemondani a házi tejről. A cég ügyvezetője szerint képesek változtatni a megállóikon, így ha valakinek házi tejre van szüksége, érdeklődhet náluk.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

42 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nálunk is csak a tejautomatás tej fogy. Más, tejnek nevezett löttyöt nem hajlandó a család meginni. Remélem, találnak valami megoldást, és nem kell igazi tej nélkül maradnunk. Nem is értem az embereket, akik 200-380 Ft-os áron a multiknál veszik meg a “tejet”. Nem értem a pécsi vezetést, hogy egy ilyen jó, természetes, egészséges termék forgalmazásában miért nem ad segítő kezet pl. a közterületi díj mérséklésével, esetleg mentesítésével? Miért csak a multiknak jár adókedvezmény? Bízom benne, hogy nem fog teljesen eltűnni Pécsett az igazi tej, és megtaláljuk a helyet ahol be tudjuk szerezni.

  2. Elképesztő és szomorú ez… szégyen a közöny a lakosság részéről akik inkább veszik a multiban a fehér vizet 20 ft-al olcsóbban; szégyen a város részéről, hogy nem ad lehetőséget a helyi termék (megye!) szabadabb terítésére; és szégyen tejes cégeknek, hogy nem voltak képesek a terítést hatékonyabban megoldani. Évek óta vadászom a városban az automatákat, de jobban titkolják mint a 3/3as ügynököket, sehol nem találni infót, listát arról hol vannak/voltak ilyenek. A lakosság nagy része, aki véletlen nem jár a ledinai lepusztult Coop-ban soha nem tudja meg, hogy van lehetőség igazi tejből annyit venni… nagyon elégtelen volt a tájékoztatás. Mint rendszeres vevőjük nagyon sajnálom…..

  3. Ebből nekem ismét az tűnik ki, hogy az impotens városvezetés nem képes máshogy bevételre szert tenni, mint hogy pofátlan mértékben sarcolja azokat, akik még nem adták fel. Eredményes tevékenységük eredményei az üres ipari parkok és belvárosi üzletek. Ezt is hozzáírhatják a bukott tételekhez… Nekik mikor árulják már el, hogy Magyarország jobban teljesít?

  4. Az a pláne az egészben, hogy nem kell elmenni érte, helybe hozzák. Mi az a kecsó?

  5. A családi házas övezetekben megoldható lenne, ha egy tulajdonos megengedné, hogy beálljanak a kapujába vagy az udvarába. Máris nem kellene fizetni terültehasználati dijat. Az udvaromba azt engedek be, akit akarok.

  6. Kertvárosban a Nevelési Központnál volt egy automata- még sorban is kellett állni, akkora volt az igény ! Nem hiszem el, hogy a jó dolgoknak kell megszűnnie !
    Aki tudja, hogy a környéken hol lehet kapni kérem írjon !

  7. Annyit az újságírásról és a hírterjesztésről, hogy a Bicsérdieknek csak egy autója van. Így nem szólhat az autóikból a “boci boci tarka”

  8. Aki Pécs felől érkezik Magyarszékre, az út mellett megveheti a tejet automatából.

    Tény, hogy ezek a tejek sokkal jobbak, mint a bolti csomagoltak. Pl. tejszínt is lehet belőlük készíteni.
    A közterület használati díj tetemesnek hangzik, de az önkormányzat biztos próbálja védeni a helyi kereskedőket is ezzel.
    De megértem azokat is akiket zavart a hangos dallam.
    Szóval érvek minden oldal mellett felsorakoztathatóak.

  9. Nagyon örülök, hogy a magyarszéki megmarad, nála szoktunk vásárolni, és legalább igazi tejet ihatunk. Isteni aludttejet, túrót lehet belőle készíteni. Próbálja meg ezt valaki a bolti tejből.

  10. GYertek a NICK udvarba tejért még választhatsz is ,hogy boci vagy kecsó tejet rendelsz!!!

  11. A Kodaly Zoltán utcai reál boltban kapható házi tej . Igaz nem automatából , hanem literes kimért .

  12. Mi a belvarosban lakunk egyyszer sem hallottam. Az uzletek meg talan jobban hirdethettek volna ! !

  13. Aki nem szereti az fikázza meg örül az efféle hírnek. Aki minden nap ezt issza, annak rossz hír. Szerintem sokkal bosszantóbb dolog is van a bocis autónál, nem értem a felháborodást. Legközelebb amikor fúr valaki a panelban azért jusson ez eszébe annak aki ennek is örül. A családban többen házi tejből készítenek sajtot és nem kicsit jobb és olcsóbb, mint a sz@r növényi zsírból készült szemét (mert az nem sajt). Egyétek csak.

  14. A Boci-boci valljuk be tényleg idegölő már. De egy mobil árus miért fizet ennyi közterüéet foglalásit???? Páva Úr! Tegyen már valamit az egészség érdekében!!!!!

  15. Kérdezzük meg képviselőinket , hogy nem fizetnék-e ki a 750 ezret azért , hogy egészségesebb tejet fogyaszthassunk ?
    Mi a pécsváradiak automatájából vásárlunk és már ha ránézek a csányi féle lötty csomagolására , elhányom magam .

  16. Hát ez van! Nem kell kapzsinak lenni, kedves tejes cégek!Kívánom,hogy a kapzsiságotok után éljetek nyomorban! Végre nincs éneklős autó!!!!!!!!!!!!!!!!!44

  17. Én simán megvenném 230 -ft is a tejet, mert nem mindegy mit isznak a gyerekek, meg én.. Sajnálom h ezt a döntést kellett a cégeknek meghoznia, sajnos sokan spórolnak azon hogy mindegy mit, csak olcsó legyen..de ez híven tükrözi a mai magyar gazdaság helyzetét..Nincs már lassan semmire pénz, csak stadionokra.. Miért van az hogy előbb támogatják a multikat, mint a honos kisgazdákat??? Világon mindenhol az őstermelők, gazdálkodók élvezik az előnyt..:(

  18. És a félig nyers marhahús, a bifsztek::: ez nem Magyar kaja,és még sorolhatnám.A parastember mindig is sokáig élt.Tovább mint a városi embr.A ziroskenyér ,a hagyma, a szalonna, soroljam?…

  19. A nevem ellenére nem vagyok mezőgazdasággal foglalkozó.Igaz van 800 négyzetméter kiskertem.Aki azt mondaja, hogy a tej nem egészséges, igazat mond,ha a BOLTI tejröl beszél.Ha nem érzi a különbséget, menjen el orvoshoz,mert baj van …csinálj a bolti tejböl aludtejet,és csinálj a házitejböl.Próbálj meg sajtot csinálni,a boltiból,és a háziból…T E DD M E G.Aztán várom a véleményt, aztán mond meg melyik a te ,és melyik afehér ízesitett víz!!!

  20. Ha a tejipari cégeknek megéri átadni 100Ft/l áron, akkor ha én házhoz megyek nekem is adnak ennyiért?

  21. A boci-boci tarkát én is utáltam. De arról senki sem emlékezik meg, hogy vajon miért is kell ennyi közterületfoglalási díjat fizetniük?!

  22. Jol van! Senkit nem erdekel! Menjenek is csak csodbe! A bolti tej is van olyan izletes csak eppen olcsobb!!! A mi csaladunk is azt issza, finom is!!!

  23. A tej nem egészséges, mondjuk a magyar egy tradicionális földműves paraszt nép, disznósajttal, tejjel, pacallal, korai halállal. Majd megtanulja, csak még kell 100 év hozzá….!

  24. Nincs igaza. Én pár éve a bicsérdit veszem több lakótársammal együtt, de rendkivül megbízható és nagyon magas a zsirtartalma nem beszélve a kedves hölgyekről, akik árúsitják a tejet. Kb. 5 napig áll el forralatlanul. Ha tejet akarunk inni, akkor ezektől a cégektől kell venni, mert a multi 3,5 tejes messze van ezektől. Ezekből lehet aludtejet is késziteni. tehát, én sajnálnám, ha nem lesz igazi tej. Emeljék fel az árat, szerintem aki tejet akar inni, annak megéri, aki a boltit választja, az igya a vizezettet.

  25. A tej az emberi szervezet számára teljesen káros. Már egyértelműen be lett bizonyítva, hogy számtalan betegség elmúlik a tejfogyasztás elhagyásával.

  26. Végre vége a boci boci tarka üvöltöztetésének! Értem én, hogy a nyuggerek csak így hallották meg ha jött a tejes autó. De mikor ismerősöm megkérte az egyik gépkocsivezetőt, hogy ha lehetne , mondjuk a zsákutca elején egy kicsit rövidebb ideig bőgetni a “zenét”, akkor a kisfia nem ébredne fel erre minden délben. Úgy is meghallják akik tudják, hogy körülbelül mikorra ér oda. Na azóta az agyhalott pont a házuk előtt leparkolva az utca közép részén jó hosszan teljes hangerőn játszatta ezt a …zenét… Ezért nem sajnálom, hogy vége.

  27. Rettenetesen sajnálom! Én a pécsvárdis auómatából vásárolok mindig a gyerkőcnek, és nem igaz, hogy megromlik, pedig a hűtő ajtajában tárolom. (Mondjuk amikor hazaviszem felforralom, lehűtöm), és nagyon szeretjük. Még 230 Ft-ért is megvenném, mert a multikban minőségi tej nincs 300 Ft alatt! Kinek van ideje és pénze állandóan a vásárcsarnokhoz rohangálni! És persze Pécs keleti felére semmilyen autó nem fog eljönni?!

  28. Sajnálom,hogy nem lesz tôbbé..boci,boci tarka…
    Minden szombaton Mecsekszabolcson az utcánkban van percre pontosan az autó,és már többed magammal várom immár 5 éve.Más tejet nem is ittam.Jó a tej,nem kell ócsárolni.

  29. Megvenném 230 Ft-ért is. Amikor először hoztunk haza ilyen tejet, a gyerek közölte, többet ne merjek neki kakaót csinálni, mert a páromé finomabb. (Nem tudta, hogy más tejből készült, nem bolti dobozos, nem látta.) Marad a vásárcsarnok, ha ott még árulnak falusi házi tejet-bízom benne…

  30. Sajnálom mert nekem nem mindegy hogy multimocskot vagy tejet iszom. A bicsérdi nem volt a helyzet magaslatán de a többi tejet árul!!

  31. Nem kell messze menni és finom házitejet lehet venni a termelőtől, pl pécs-nagyárpádon, ez bizti nem pancsolt!Ja és sokkal olcsobb mint a bocitejes!

  32. Hófehérke ha az embernek nincs pénze, nagyon nem mindegy, hogy 165-ért vagy 200-ért veszi a tejet
    Mi a boci bocitól vettünk egyszer, hát messze volt az attol a házitejtől amit tesómék hoztak falurol. Volt egy másik autós is, na az iszonyat jó volt, de ők meg sajnos megszüntek. 🙁

  33. Szuper, pont most gondoltam hogy áttérek a házi tejre, de akkor ez kilőve… 😛 Arról a cégről ami még talpon marad lehet tudni valamit hogy mikor merre jár a kocsival?

  34. Én a magyaszéki kocsiból veszem és az tuti nem romlik meg nekem még egy hét múlva is ugyanolyan friss és az ő autójukban külön hűtő tartály van.Minden héten 2-3 veszek mert nincs annál jobb. (persze a hűtő hátuljában kell tárolni nem az ajtóban)

  35. Hát a miértre lehetett volna jobb választ is adni. Mi nagyon szerettük és szeretjük most is a házi tejet. DE, ha automatából vettük másnapra simán megsavanyodott a hűtőbe és dobhattuk ki. Azóta nem nagyon merünk venni a tejesautóból sem…amely persze délelőtt jön és akkor meg senki sincs otthon :S

  36. és megint veszteség, megszűnő munkahelyek…:(
    Mi 2 automatával buktunk – de jó nagyot – már évekkel ezelőtt 🙁
    Veszi/viszi a nép a dobozba csomagolt fehér vizet, csak mert a multi 20 Ft-tal olcsóbban adja, ami persze sokkal drágább, mert még “vizezve” is jobb a házitej….de a magyar agy “be van állva” 😛 🙁

  37. Hála istennek nem szól többet az a *****boci-boci tarka (igaz, az utóbbi időben csak a dudát nyomta, mint egy ******), nyugodt lesz a szombat délutáni szundikálás.

Comments are closed.