Nem kér bocsánatot a kislánytól az LMP-s

Paks 2-ről és a Pécs mellé tervezendő vélt atomtemetőről tartott sajtótájékoztatót az LMP szombat délután Pécsett, a Színház téren. Az eseményt egy utcai akcióval kötötték össze. Az ex-MSZP-s Demeter Márta, az LMP társelnöke nem kér bocsánatot egy kétéves kislánytól, mert szándékosan hírbe hozta. 

Demeter Márta, az LMP társelnöke elmondta, Orbán Viktor teljes titokban állapodott meg Putyinnal Paks 2-ről, a szerződést pedig olyannyira titkolják a magyarok elől, hogy harminc évre titkosították az aktákat.

– Ma már világos, mire szolgált a titkolózás: a kormányzati szereplők jussanak minél több pénzhez a több ezer milliárdos beruházásból, minél többet lophassanak – természetesen a magyarok kárára – mondta.

Szerinte már most több hónapos csúszásban van a beruházás, ha pedig nem állítják le, azzal nem csak Putyint segítik, de a biztonsági kockázatot is növelik. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy mondja le a Paks 2-es programot.

Keresztes szerint Orbán becsapta a pécsieket

A pécsi Keresztes László Lóránt, az LMP másik társelnöke szerint Orbán Viktor sokszorosan hazudott a helyieknek, becsapta őket Paks 2 kapcsán. Elvette az érintettek jogi lehetőségét, hogy megvétózzák a döntést, holott korábban azt mondta, a helyiek véleménynyilvánítása nélkül nem történhetnek lépések az ügyben.

– Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be, népszavazást kezdeményezett a kérdésben – mindhiába. A kormány a város nyugati határától pár kilométerre szeretne egy atomtemetőt létrehozni. A mi szándékunk, hogy megállítsuk ezeket a projekteket, és azt se hagyjuk, hogy Pécsett újra uránbányát nyissanak – nyilatkozta Keresztes.

Lapunk feltette a kérdést Demeter Mártának az Orbán Flóra-ügy kapcsán arról, vajon fog-e bocsánatot kérni a családtól, ha igen, akkor pedig mikor fog megtörténni. A politikus azt felelte, egy teljesen törvényes és indokolt írásbeli kérdést tett fel, és nem is érti, miért kellene bocsánatot kérni.

Mint kiderült, Demeter Mártának tudnia kellett, hogy nem Orbán Viktor rokonát hozza hírbe, mégis nyilvánosság előtt erről beszélt. Demeter Márta ellen nyomozást indítottak, és katonai titkokat is sérthetett politikai akciójával.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés