10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálNemcsak új nevet kap a 400 ágyas

Nemcsak új nevet kap a 400 ágyas

Mérföldkőhöz érkezett az 1966 óta meghatározó szerepet betöltő 400 ágyas klinika felújítása. Kilenc és fél milliárd forintból átalakítják és bővítik, sőt az is előfordulhat, hogy átnevezik az intézményt.

A Pécsi Tudományegyetem október közepén kötötte meg a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertesével, a Strabag-MML Kft.-vel a 400 ágyas klinika átalakításáról és bővítéséről. A beruházás része az oktatási központ felújítása, mely az egyetem saját forrásaiból valósul meg.

Bódis József rektor a keddi sajtóbejáráson elmondta: az átépítés után megváltozhat a klinika neve: belgyógyászról vagy akár agysebészről is elnevezhetik 2014 őszétől az intézményt.

Jól haladnak a 400 ágyas klinika felújításával

Az eddig öt-, hat- és nyolcágyas kórtermeket két-három ágyas, színvonalasabb, fürdőszobával ellátott szobákra cserélik majd. Ezzel azonban lecsökken a klinika befogadóképessége, 400 helyett 340 – 350 fekvőhely lesz. Viszont így is évi több mint tízezer fekvőbeteg fordulhat meg az intézményben.

Az átalakítás és bővítés összességében közel 27 ezer négyzetméternyi területen, 9,5 milliárd forint összegből valósul meg.

Az építkezésnek köszönhetően 2014-re minden tekintetben egy 21. századi betegellátó központ jön létre a 400 ágyas klinika épületében. Így a korszerű infrastruktúrának megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat tudnak biztosítani, melyhez a jelenleginél jóval magasabb komfortszintű ellátás párosul.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő