Népszava: diákoknak fizettek, hogy meghallgassák a Fidesz pécsi jelöltjét

Kővári János

A Fidesz pécsi országgyűlési képviselőjelöltje, Kővári János részt vett nemrég egy zöld ügyekkel foglalkozó rendezvényen. A hallgatóság nagy részét képező egyetemisták állítják, fizettek nekik a megjelenésért. A Népszava azt írja: a történetből felsejlik, miképp kampányolhatnak a kormány finanszírozta civilek a fideszes jelöltekért.

A Pécsi Stop írta meg először, hogy január 7-én egy környezettudatos viselkedésre nevelő pécsi rendezvény vendége volt Kővári János kormánypárti politikus, pécsi önkormányzati képviselő. A fórumon harmincan vettek részt, a hallgatóság nagy részét egyetemisták adták. Utóbbiak közül többen azt mondták a lapnak, hogy háromezer forintot kaptak a részvételért. A rendezvényről készült fotót és videót Kővári feltette Facebook-oldalára. A lap megkérdezte a politikust, a részvevők tudtak-e arról, hogy egy, a parlamenti választáson induló politikus videóján fognak szerepelni, ráadásul kampányidőszakban. Kővári nem válaszolt a kérdéseikre.

A Fidesz-szövetséges politikus a Népszavával is csak sms-ben volt hajlandó kommunikálni. Azt írta a lapnak, hogy a találkozót nem ő, hanem a Zöld Követ Egyesület rendezte, ő csupán vendég volt, így kérdezzék az egyesületet. Az egyesület vezetője, Király Nóra a lapnak azt írta, nem ők, hanem a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) rendezte a fórumot, ahol a Zöld Minősítési Díjról tartottak tájékoztatót, és Kővárit azért hívták meg, mert „elkötelezett a zöld ügyek irányába”. Hozzátette azt is, hogy a sajtóból értesültek arról, „…esetlegesen fizethettek a rendezvény résztvevőinek”. Elárulta: egy rendezvényszervező céggel kötöttek szerződést, amiben meghatározták a minimális résztvevői létszámot, de arra nem számítottak, hogy “ebben a formában fognak résztvevőket toborozni.” 

A Népszava a két civil szervezet kapcsán megjegyzi: a Ficsak jelentős állami támogatásokhoz jutott a közelmúltban, székesfehárvári alapítványuk például 2021-ben 15 millió, a veszprémi pedig 4 millió forint támogatást kapott a tevékenységéhez.

A Zöld Követ Egyesület vezetője 2006 és 2019 között a főváros 11. kerületének fideszes önkormányzati képviselője volt és 2014-től alpolgármesterként szolgált Újbudán.