Népszavazást akar az LMP az atomtemető ügyében

Népszavazást kezdeményez Pécsen az LMP a Bodára tervezett nukleáris hulladékok elhelyezésének ügyében. A párt azt szeretné, hogy a pécsieket is tájékoztassák a projekt körülményeiről, akik így véleményt nyilváníthatnának az őket is érintő beruházásról.

Keresztes László Lóránt, az LMP önkormányzati képviselője  tartott sajtótájékoztatót pénteken délben Patacson a Boda környékére tervezett atomtemetővel kapcsolatban. Szerinte egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot az elmúlt időszakban a projektet illetően.

– Az elmúlt hetekben az illetékesektől elég sok nyilatkozatot hallottunk, amelyeknek az volt a lényege, hogy ez egy nagyon hosszú előkészítő-kutatási folyamat, aminek még az elején vagyunk. Elhangzott az is, hogy nem születtek még konkrét döntések. Ehhez képest Aradszki államtitkár egy-két héttel ezelőtt olyan nyilatkozatokat tett, miszerint a Nyugat-Mecsek térségébe kerülhetnek majd a kiégett fűtőelemek Paks2 kapcsán is. Az pedig egyértelmű, hogy a kutatási projekt itt történik, tehát nincs más kutatási terület, mint a bodai térség, a falu körüli 80 négyzetkilométernyi terület. Ha itt kutatják a majdani nukleáris tárolónak a helyszínét, akkor máshol nem is fogják megtalálni – mondta a politikus.

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy Pécs is érintett az ügyben, ezért azt szeretnék, ha tájékoztatnák a város lakosságát ez ügyben, így adva meg a véleménynyilvánítás lehetőségét számukra.

– Ezért helyi népszavazást kezdeményezünk, természetesen a megtartandó tájékoztató fórumok után, amelyeket civil szervezetekkel közösen szervezünk a közeljövőben. Az első ilyen eseményre április 10-én kerül sor, amelyre várjuk a városvezetést és a projektet lebonyolító Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. szakembereit is.

Keresztes szerint ugyanakkor furcsa, hogy a cég már korábban is tartott volna tájékoztató előadásokat a projektről, ám a városvezetés nem élt a lehetőséggel.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés