Majdnem minden kiderül, min dolgoznak az egyetemen

Áttörés a tudományokban

Május 22-23-án rendezik meg az idén 650 éves jubileumi évét tartó Pécsi Tudományegyetem Innovációs Napját, így a helyiek is betekintést nyerhetnek, milyen fejlesztéseken dolgoznak a Szentágothai János Kutatóközpontban és az egyetem más egységeiben.

Az érdeklődők széles körét várják az egyetem kutatáshasznosítási osztálya és a Szentágothai központ által szervezett rendezvényre, ahol a két nap során bemutatkoznak az egyetem innovatív kutatócsoportjai, díjazott kutatói, valamint a céges partnerek.

A rendezvény első napján, május 22-én a PTE Innovációs Díj várományosaié lesz a főszerep, akik támogatásban részesített innovatív ötleteiket fogják bemutatni a nagyközönségnek. Szintén ezen a napon mutatkozik be a helyi innovációs ökoszisztémával foglalkozó Negos Zrt., de megismerkedhetünk az infokommunikációs start up-okat támogató úgynevezett INPUT programmal is.

Repülő drónokkal is találkozhatunk

Műszergyártástól a 3D-ig

A második nap az egyetemi kutatócsoportok és a vállalatok közötti együttműködések kialakítását, elmélyítését szolgáló innovációs workshopoknak ad teret. Megismerhetjük például a legújabb információ-technológiai fejlesztéseket, azt, hogy milyen programok zajlanak a 3D területén, de még a fogászati implantációk legújabb technikáját is bemutatják a szakemberek. Különösen fontos lehet a műszergyártási terület, amely a jövőben új munkahelyeket is teremthet Pécsett, itt szintén a legújabb fejlesztési eredményeket lehet megismerni.

A PTE kutatói már sokakon segítettek 3D-ben nyomtatott végtaggal

A workshopok célja, hogy az adott témakörben dolgozó egyetemi kutatócsoportok és vállalatok megismerjék egymás tevékenységét, és olyan kapcsolódási pontokat találjanak, amelyek mentén közös projektek alakíthatók ki a közeljövőben.

Vezérelt drónok és orvostechnológiai csodák

A rendezvény keretei között mindkét napon innovációs kiállítást tekinthetnek meg a résztvevők, ahol többek közt vezérelt drónokkal, 3D-nyomtatókkal és magas szintű orvostechnológiai műszerekkel ismerkedhetnek. A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, amit ezen az oldalon tehetünk meg: KLIKK IDE!

Hirdetés