Zöldtetős tornacsarnok épül a pécsi belvárosban!

Kedden ünnepélyesen is elhelyezték az alapkövét annak a beruházásnak, amely révén új tornaterem épül a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban, emellett további bővítések lesznek. A gyerekeknek eddig az udvaron, télen egy sátorral fedett sportpályán tudták megtartani a testnevelés órákat. 

hirdetés

Az előkészítő munkák jól látszanak a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban: a tervezett tornacsarnok helyét már szó szerint kibányászták a munkagépek.

Egy nagyszabású beruházás kezdődött el, mintegy 1,5 milliárd forintos uniós, kormányzati és egyházmegyei támogatásból új, osztható tornaterem, új udvar, természettudományos labor jön létre, emellett zeneoktatásra alkalmas kistermeket, tantermeket alakítanak ki, és szemléltető eszközöket, bútorokat, okostáblákat, hangszereket is vásárolnak majd.

Udvardy György püspök mindenkinek megköszönte, aki tett a beruházásért

Az nem kérdés, hogy a belvárosi iskolának szüksége volt már erre, hiszen tornaterem híján eddig egy sportpályán (amit télen sátorral fedtek le) tudták csak megtartani a testnevelés órákat. Most 1400 négyzetméteres, osztható tornaterem épül, amelynek a teteje zöld lesz, azt iskolaudvarként használhatják a diákok.

A fenntartó püspökség már korábban felújította az iskolaépületet, ahol 700 pécsi és Pécs környéki diák tanul, most valamennyi szárny belülről is megszépül. A tervek szerint a munkákkal jövő őszre végeznek.

Hatalmas graffitit készítettek a diákok és tanáraik

A keddi alapkőletétel is látványosra sikeredett: a háttérben diákok és oktatók egy hatalmas graffitit készítettek (ez sokáig már nem lesz látható, a tornacsarnokkal beépítik ezt a falat is), a műsort a Szent Mór Iskolaközpont kórusa és ütősegyüttese szolgáltatta.

Beszédében Udvardy György megyés püspök utalt rá, sokak régi álma valósul meg a tornacsarnokkal, voltak, akik imádkoztak érte, volt, aki lottózott is, annyira hihetetlennek látszott, hogy ekkora forrást szerezzenek.

– Fel tudjuk építeni az álmunkat, megtörtént a csoda! – mondta Udvardy György püspök, aki mindenkinek köszönetet mondott, aki tett ezért a beruházásért.

Rákossy Balázs államtitkár a kormány intézkedéseit is ismertette

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára leszögezte, ebben az iskolában a gyerekek megtanulnak embernek, magyarnak lenni. Az államtitkár ismertette, hogy a kormány 1-9. évfolyamon ingyenessé tette a tankönyveket, emelte a pedagógusok bérét, így rég nem látott biztonságban indult el a tanév a családok és a tanárok számára. Kiemelte: 82 milliárdos kerettel 400 településen indul el iskolafejlesztési program.

Ünnepélyesen elhelyezték a beruházás alapkövét

Páva Zsolt polgármester beszédében felidézte, milyen rettenetes állapotban voltak azok az egyházi épületek, amelyeket a rendszerváltás után visszakaptak a felekezetek – ezek viszont ma már a pécsi belváros díszei. A városvezető beszédében azt kívánta, hogy sok pécsi fiatal szeresse meg a sportot az új tornacsarnokban.

Mit tettek az időkapszulába?
A Szent Mór Iskolaközpont új tornacsarnokának alapkőletétele során egy időkapszulát is elhelyeztek, amelybe Udvardy György kérésére személyes tárgyakat is beraktak a résztvevők. Maga a püspök egy olyan díjat tett be, amit még a nyolcvanas években sorkatonaként egy honvédségi váltófutáson nyert – mint mondta, egy tornacsarnokhoz ez illik. Rákossy Balázs kisfia képét tette bele, akit Mórnak hívnak, éppúgy, mint az iskola névadó szentjét. Páva Zsolt pedig egy Pécs Megyei Jogú Város feliratú névjegykártyatartót rakott a kapszulába, ezzel is üzenve, Pécs egészét érinti a beruházás.

 

Hirdetés