Nyolc évre ítélték a PTE volt gazdasági főigazgatóját

A Győri Törvényszék pénteken hirdetett ítéletet a 2010-ben kirobbant egyetemi vesztegetésként ismertté vált ügyben: a nem jogerős határozat szerint Imhof Gábort, a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatóját nyolc, további három vádlottat öt év börtönre ítéltek. Öt vádlottat felmentettek, a többieket felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, illetve próbára bocsátották – írja a Pécsi Újság. 

2010-ben robbant ki a hatalmas vihart kavart ügy, amelynek során huszonkilenc embert gyanúsítottak meg azzal, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, ezzel több, mint 100 millió forint kárt okozva.A vádlottak padjára végül 27 embert ültettek le, köztük Imhof Gábort, a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatóját.

A per 2012-ben kezdődött. Miután a Pécsi Törvényszék elfogultságot jelentett be, az ügyet Győrben kezdték tárgyalni, ahol menet közben előbb megszüntették, majd újra kezdték az eljárást, majd ismét megszüntették, ráadásként – helyt adva az ügyészség indítványának – elfogultság miatt kizárták az addig eljárt bírót. Ugyan a második megszüntetést is megvétózta a Győri Ítélőtábla, a bíró kizárása miatt mégis elölről kellett kezdeni az eljárást. Ez zárult le a mostani ítélethirdetéssel első fokon.

Imhof Gábort, a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatóját nyolc, további három vádlottat öt év börtönre ítéltek. Öt vádlottat felmentettek, a többieket felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, illetve próbára bocsátották.

Dr. Csernik Aranka, az egyik vádlott védője a Pécsi Újságnak nyilatkozva úgy fogalmazott, a magyar jogtörténet egyik legsajnálatosabb ítéletét hozta meg a Győri törvényszék vesztegetési perben. A hosszú időmúlás nem eredményezett tisztánlátást, ezt az ítéletet évekkel ezelőtt is meg lehetett volna hozni. Hozzátette, példátlan az is, hogy az ügyészség indítványára elmozdítottak egy olyan bírót, aki nem érezte elfogultnak magát, ez megalapozatlan volt, csakúgy, mint a most kihirdetett ítélet – védencem vonatkozásában is.

Imhof Gábort a Pécsi Újságnak sikerült elérnie az ítélet kihirdetését követően, azonban nem kívánta azt kommentálni.

 

További részleteket az ügyről itt tudhat meg. 

Hirdetés