Nyugalom, nem lesz gond az idei borral!

A borkedvelők körében gyorsan terjed a rémhír, miszerint az idei borászati év igencsak gyengére sikeredett. Állítólag a hazai boroknak nem csupán a mennyisége, hanem a minősége is hagy majd kívánni valót maga után. De mi ebből az igazság, és hogy érinti ez a hír a Pécs-környéki borvidéket?

A borász szakma többnyire egyetért abban, hogy a 2014-es év nem számít igazán kiemelkedőnek, ugyanis az előzetes becslések szerint az idei termés a tavalyinak körülbelül csak a 60-70 százalékát fogja kitenni. Ennek oka többnyire a túl sok csapadékban, és az abból eredő rothadásban keresendő, de a problémára rájátszik a borászok réme, a lisztharmat is, ami sok szőlészet közel egész éves termését is tönkretette.

szőlő

De tényleg ilyen komoly a baj? Kevés lesz a bor, és az még csak jó sem lesz? Bock József, a Bock Pince vezetője szerint nincs ok az aggodalomra. Elmondása szerint ugyan valóban nehéz év volt az idei, hiszen keményen kellett küzdeni az eső és annak hozadékai ellen, de annak, aki meg tudta oldani az ilyen és ehhez hasonló – egyébként pedig rendszeresen felmerülő – problémákat, annak nem lesz gondja se a terméssel, se a borral.

A villányi bortermelő elmondta, hogy náluk is pusztított a lisztharmat, és volt rothadás is, a pincészetnek mégsem lesz rossz az idei éve, szőlőjük a gondos kezelésnek köszönhetően ugyanis még így is be tudott érni, ráadásul jókor is szedték le. Így a villányi szőlőtermés még csak kevesebb sem lett, tartja az évek alatt beállt  60-70 mázsás átlagot. Mindennek köszönhető, hogy a pincészet bora Bock szerint kifejezetten jónak mondható, erős közepes lesz.

szőlő

Az tehát, hogy országszerte kevesebb és rosszabb lesz a bor, Bock szerint valótlanság. Ráadásul a viszontagságok a borok árát nem befolyásolják, azaz még csak drágább sem lesz a nedű. A borász ezenfelül célzott hisztériakeltésnek is tartja a rémhírterjesztést, amely szerinte kitűnő apropót adhat az olcsó és csapnivaló minőségű borok importálására.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés