12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálŐk csentek szavazatokat

Ők csentek szavazatokat

Ahhoz képest, hogy a semmiből jöttek, tekintélyes szavazóbázist mozgósítottak Pécsen az olyan kis új pártok, amelyeket az elemzők korábban leírtak. Megkérdeztük, mit terveznek a jelöltenként több száz főre tehető bázissal, s indulnak-e az önkormányzati választásokon.

Gondolták volna, hogy Csizi Péter és Tóth Bertalan, illetve Hoppál Péter és Szakács László körzetében az ötödik legnagyobb támogatást elérő szervezet a Haza Nem Eladó Mozgalom? S azt, hogy ennek a pártnak a jelöltjére összesen majdnem ezer pécsi szavazott? Vagy azt, hogy a hatodik erőt képviselő, Szili Katalin-féle KTI aspiránsai is 600 pécsi bizalmát kapták meg, míg a szinte teljesen ismeretlen Sportos és Egészséges Magyarországért aspiránsaira 500-an szavaztak?

Pedig ez a helyzet.

A semmiből előlépett szervezetek jelöltjei elsősorban a bizonytalanokat, illetve azokat szólították meg, akik minden mai ismertebb pártot elutasítják, nem kis eredménnyel.

Sziliék többre számítottak, de így is a nagyok mögött vannak
Sziliék többre számítottak, de így is a nagyok mögött voltak Pécsen

– Úgy tűnik aktivistáinkkal, szórólapjainkkal, újságjainkkal sikerült megismertetnünk és megértetnünk programunkat. Nekünk a siker egy dobbantó, ebből kiindulva csoportosítjuk a jövőben az erőinket, hogy még jobb eredményt érjünk el a következőkben – mondta György Zoltán Imre, a Haza Nem Eladó Mozgalom egyik pécsi jelöltje. Hozzátette: a devizahitelesekért harcoló szervezetük indul az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is.

Szaksz Tamás, a Sportos és Egészséges Magyarországért pécsi jelöltje elmondta: tíz helyen voltak az országban ötödik helyen, míg Pécsen a hetedik legtöbb szavazatot kaptak aspiránsaik. – 2018-ra erősítünk, most még csak bemutatkoztunk.

Azt mondja Juhász, hogy nyertek...
Azt mondja Juhász, hogy nyertek…

Ehhez képest mindez nagy szó, ami annak köszönhető, hogy személyesen kerestük fel az embereket, kint álltunk az utcán. A közvetlenségnek, a jó üzeneteknek köszönhető a sikeres szereplés, mondta. Szervezetük marad a parlamenti indulók között, a városházi helyekért nem csatáznak.
Juhász István, Toller László egykori jobbkeze, a Szocdemek baranyai elnöke azt mondja, bár jelöltjeik csak a nyolcadik helyen végeztek Pécsen, megnyerték a kampányt és a választást azzal, hogy nem plakátokra, szórólapokra, tévéreklámokra fordították az állami támogatást.

– Karitatív célokra, szegények számára élelemvásárlásra fordítottuk a pénzt, ebből következően csodát nem vártunk, de tisztességgel helytálltunk. A választási eredmények megmutatták, hogy van értelme létünknek, hiszen látszik: ma nincs a parlamentben igazi baloldali erő. Hozzátette: ellentétben a baloldali összefogással ők az eredeti baloldali értékeket képviselnek. Az önkormányzati választásokon indulnak, mondta.

A volt házelnök, a parlamentből 20 év után kieső Szili Katalin, a KTI elnöke is azt mondja, hogy a baloldalt ma nem képviseli senki az Országházban, ugyanis az MSZP, az Együtt 2014, a DK távol áll ettől. Szavaiból kiderült, bár jelöltjeik hatodik helyen zártak Pécsen, nem elégedett a számokkal. Éppen ezért ma még nem döntött sem személyes sorsáról, párttársaival pedig arról sem, indulnak-e a városházi helyekért ősszel. Azt mondta, belátja, hogy ma még a magyarok többsége a duális politikai berendezkedésben gondolkodik, ami a kisebb, s új pártok számára nem jelent túl sok jót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő