Olasz kő lesz a Jókai téren

Hamarosan megszűnhet a balesetveszély a Jókai téren, miután az önkormányzat megelégelte a terület tarthatatlan állapotát, s úgy döntött, hogy teljes burkolatcserével újítja meg a belváros egyik gyöngyszemét. Páva Zsolt polgármester szerint még idén megújulhat Pécs egyik leghangulatosabb tere.

Régóta áldatlan állapotok uralkodnak a Jóka téren, hiszen a 2001-ben átadott és nyolc évvel később felújított agóra mészkő burkolata töredezett, balesetveszélyes. Bár az önkormányzat a korábbi években több alkalommal is megpróbálta kijavítani a hibákat – legutóbb hézagcserével igyekezett stabilizálni a burkolatot -, de sajnos nem sok eredménnyel.

– Teljesen együttérzek azokkal a téren közlekedő, mozgásukban korlátozott emberekkel, a magassarkú cipőkben botladozó hölgyekkel, a babakocsijukat toló anyukákkal, akik szerint tarthatatlanok az állapotok a Jókai téren – fogalmazott Páva Zsolt polgármester, aki hozzátette, hogy már a terület átadását követő években kiderült, hogy a tér burkolata nem megfelelő.

jokai ter
Így örülhetünk majd a megújult térnek

– Polgármesterségem kezdetétől, 2009-től folyamatos időszakos javításokkal igyekezett az önkormányzat korrigálni a hibákat, de sajnos magam is tapasztaltam, hogy a javítások minden igyekezetünk ellenére nem vezettek megnyugtató eredményre.

A városvezető szerint a tér esztétikai megjelenése és a tartósság közötti szakadék megszüntetése érdekében szakértők bevonásával kezdték meg az új térburkoló anyag kiválasztását, amely így az időjárási viszonyoknak ellenállóbb, de hasonló esztétikai minőséget nyújtó olasz porfír kőzet lesz. Az új burkolat nettó 38 millió forintba, a mostani térkő felszedése és elbontása pedig mintegy 70 millió forintba kerül.

– Az a célunk, hogy évtizedekig kifogástalan állapotú, a városképbe illeszkedő anyaggal burkolják be a teret és így a Jókai tér Pécs egyik leghangulatosabb, egyben legkiválóbb minőségben kivitelezett közterülete legyen – hangsúlyozta Páva Zsolt.

A munkálatok előreláthatóan még az idén elkezdődnek és be is fejeződnek.

Hirdetés