Omegaváros lesz Pécs

omega2

Várhatóan több ezer ember előtt adják elő az Omega tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban december 29-én. Páva Zsolt polgármester jelezte: a koncert alkalmából Omegaváros táblákat helyeznek el a Pécsre bevezető utak mentén.

A tavalyi bemutató óta már mintegy húsz koncerten játszották az Omega-dalokból vegyeskórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált művet különböző templomokban. Az épületek azonban, mondta el egy hétfő sajtótájékoztatón Trunkos András menedzser, sokszor kicsinek bizonyultak, ezért jövőre sportcsarnokokban és szabadtéren is fellépnek a templomok mellett; a pécsi lesz az első alkalom, hogy várhatóan több ezer ember előtt lépnek fel az előadással.

omega4

Pécsen elhangzik többek között a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Gyöngyhajú lány mellett számos nagy Omega-sláger. A környezet, a hangzás, a fénytechnika továbbra is hű marad a templomi világhoz, mondta el Trunkos András.

Az Omega-nagyágyú Kóbor János azt mondta, mindig is szívesen játszottak Pécsen, hiszen a baranyai megyeszékhelyen szerveződött meg az egyik legnagyobb Omega-klub a zenekar fénykora idején. Hozzátette: számos alkalommal a városban szálltak meg a környéken rendezett koncertek idején. A zenész korábban úgy jellemezte az Omega-oratóriumot, hogy azt barokk egyházi zene és meditatív, “Pink Floyd-os” hangzás jellemzi.

omega6

– A megyeszékhelyen a karácsony és újév között minden esztendőben színvonalas együttesek lépnek fel, az Omega mégis kiemelkedően színesíti a szokásos két ünnep közötti zenei kínálatot – mondta el Páva Zsolt polgármester. Hozzátette: Pécs igazi Omegaváros, rengeteg rajongóval, ezért a koncertet megelőzően egyedi táblákat helyeznek majd el a településre bevezető fontosabb utak mentén.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés