Ön befogadna migránsokat az otthonába?

A pécsi Fidesz-frakció az év első közgyűlésén határozati javaslattal fordul a kormányhoz annak érdekében, hogy tegyen meg mindent a kötelező betelepítési kvóta elfogadása ellen. Ennek kapcsán kérdeztük meg a pécsi ellenzéki pártokat, hogy hajlandóak lennének-e befogadni otthonukba magukat menekültnek valló embereket.

A pécsi Fidesz-frakció javaslatával kapcsolatban Decsi István frakcióvezető elmondta, hogy a város tavaly felajánlotta segítségét a kormánynak a migránsválság kezelésében, hiszen akkor még nem készült el a műszaki határzár az országhatáron.

– Mára megváltozott a helyzet, a felállított határzár bebizonyította működőképességét, Magyarország meg tudja védeni magát. Azóta azonban újabb fenyegetettséggel állunk szemben, ami Brüsszelből jön, hiszen akaratunk ellenére kötelező befogadási kvótákkal akarják ránk kényszeríteni a migránsok befogadását. Ráadásul úgy, hogy ez a terv azoknak sem tetszik, akiket rákényszerítenének erre – mondta.

A politikus szerint ezért azt kérik a kormánytól, hogy tegyen meg mindent a kötelező betelepítési kvóta elfogadása ellen, összhangban sok ezer pécsi akaratával, akik eddig is támogatták kvóta elleni kezdeményezést.

A nem csökkenő migránsáradat, s az általuk elkövetett, egyre szaporodó bűncselekmények kapcsán kérdeztük meg a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Kunszt Mártát, s a szocialista Cserfainé Kovács Ágnest arról, hogy miként vélekednek a Németországban – és több más országban – szilveszterkor elkövetett szexuális bűncselekményekről.

Kunszt Márta szomorúnak és sajnálatosnak tartja, hogy ilyen atrocitások történtek.

– Európa nincs igazán felkészülve az ekkora méretű tömeges bevándorlásra. Szerintem az igazi menedékkérőket, a háború elől menekülőket mindenképpen be kell fogadni. Viszont sokkal nagyobb számban érkeznek olyanok, akik nem közvetlenül háborús övezetből jönnek, hanem más típusú bevándorlók, ez okozza a gubancot.

Kunszt Márta1
Kunszt Márta befogadna otthonába kisgyerekkel érkező migránst

A képviselő úgy látja, hogy az amerikaiakhoz hasonló bevándorlási politikát kellene folytatni, azaz keretszámokat kellene meghirdetni, s nekünk kellene kiválogatni azokat az embereket, akiket befogadnánk. Hozzátette: ő minden további nélkül befogadna otthonába egy olyan családot, amely kisgyerekkel érkezett.

Cserfainé Kovács Ágnes, a pécsi baloldal másik közismert közszereplője részben ugyanazon az állásponton van, mint kollégája.

Cserfainé és Korner Zsuzsanna a rendelőintézetről
Cserfainé Kovács Ágnes adományokkal segítene

– Teljes mértékben elítélem a nők és gyermekek ellen elkövetett mindenféle erőszakot, mindegy, hogy migránsok vagy nem migránsok az elkövetők.

Szerinte az egész migránsügyről nem lehet tisztán feketén-fehéren beszélni, hiszen még maguk a politikusok sem tudnak megbirkózni a kérdéssel.

– A menekültek nagy része nem véletlenül kelt útra. Azonban sokan vannak olyanok is, akik más céllal jönnek. Ezért kellene szűrni a menekülteket, hiszen a migránsok nem csak bűnözők, de a bűnözők sem csak migránsok. Ki kellene szűrni azokat, akik tényleg rászorulók, a többieket azonban ki kellene toloncolni. Addig is Pécsnek is fel kell készülnie a közbiztonság megerősítésére, hogy ne történjenek nálunk olyan események, mint Németországban – fogalmazott.

Kiemelte azonban azt is, hogy ő nem tudná kiszűrni a bevándorlók közül azokat, akik valóban rászorulók, ezért ő inkább adományokkal, ruhával, élelmiszerrel segítene rajtuk mindaddig, amíg vissza nem térnek otthonukba.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Arrol meg soha nem hallottam, olvastam, hogy az angoloknal,nemeteknel,svedeknel,danoknal,norvegoknal,franciaknal,belgaknal,hollandoknal,osztrakoknal,vagy a keleti volt cocilista orszagokban a lakosok hazaiba, lakasaiba koltoztettek volna a menekulteket. Igy okafogyott a kerdes felvetese. Ha a gorogok es a torokok tovabb zsaroljak az EU-t es szabotaljak a menekultek feltartoztatasat, dobbenetes indulatokkal kell meg szamolni a menekultek reszerol.

Comments are closed.