ÖPE: „a pécsi városvezetés megcsúfolja a civil egyeztetést”

Hirdetés

A pécsi önkormányzat összesen 25 millió forintot különített el a város idei költségvetéséből olyan civil szervezetek számára, melyekkel közművelődési közmegállapodást kötött a városvezetés. Előzőleg félmillió forintos támogatást ítéltek meg 18 ilyen szervezetnek, most pedig a fennmaradó összegről is döntés született. Kővári János és Berényi Zoltán, az ÖPE-KDNP-frakció önkormányzati képviselői azért hívtak össze sajtótájékoztatót, mert szerintük a városvezetés méltatlanul osztotta el, a kedvezményezetteknek előzetesen ígért konzultáció nélkül a pénzeket. 

A sajtóeseményen Kővári János elmondta: Pécsett a baloldali városvezetés szerinte harcot vív a civil szervezetekkel. Felidézte, hogy 2010 előtt is „kézből etettek” számukra kedves csoportokat, amit szerinte most folytatnak.

– Azután, hogy a februári-márciusi költségvetésben több olyan szervezettől megvont támogatásokat, amely szociális ellátást vagy környezetvédelmi tevékenységet végez; a városvezetés most nekiment a kulturális-közművelődési tevékenységet folytatóknak is – fogalmazott.

Balról jobbra: Kővári János és Berényi Zoltán

Berényi Zoltán elmondta, a tegnap elfogadták a támogatási összegeket tartalmazó előterjesztést, holott a város vezetői szerinte nem tettek eleget annak az ígéretüknek, mely szerint előzőleg lehetőséget kellett volna biztosítaniuk a finanszírozás megtárgyalására a felsorolt civil csoportoknak.

– Most a korábbiakkal ellentétben tömbösítve lett meghatározva a támogatási összeg, és olyan súlyos aránytalanságok vannak az elosztásban, hogy méltánytalanul sérülnek a peremkerületeken több ingatlannal működő, komoly látogatottságot produkáló szervezetek. Ez a demokratikus intézményrendszer, mely a jelenlegi városvezetés hívószava, megcsúfolása. A civileket nem szabad megosztani, akármilyen gondolkodásúak. Ezzel viszont pénzügyi megosztásba kényszerítik őket, holott kötelezettséget vállaltak velük szemben. Ez a civil egyeztetés megcsúfolása, holott letették a nagy esküt, hogy egyeztetni fognak – így a képviselő.

Kővári János még hozzátette, hiányolják a balliberális civil szervezetek segélykiáltását ilyenkor, hogy ne lehetetlenüljenek el a közművelődési tevékenységet folytató szervezetek.

Újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy a szerényebb támogatásban részesülő csoportok fel fognak lépni az önkormányzat döntése ellen, várhatóan megjelennek majd a bizottsági ülésen és „nem fogják hagyni, hogy bizonyos városrészek azért maradjanak közösségi házak nélkül, mert korábban esetleg jobboldali képviselő volt a vezetőjük”.

Hirdetés