13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálOrbán: romokat kellett takarítani

Orbán: romokat kellett takarítani

Mit szól ahhoz, hogy egyes sajtóhírek szerint Önt a legkevésbé biztos választókerületekben vetik be? Pécsett akkor ezek szerint bajban van a Fidesz?

Minden szemüveg kérdése. Pécs többször cserélt már gazdát, itt nyílt és folyamatos politikai küzdelem volt mindig is. Tehát itt minden nap meg kell dolgozni a polgárok bizalmáért, valóban nem könnyű itt nyerni.

2009-ben szerezte vissza Pécs a vízművet, vagyis vette vissza a vízszolgáltatást a francia SUEZ-től. Akkoriban mind az országos, mind a helyi sajtóban azt írták, hogy Pécs a Fidesz tesztvárosa, vagyis itt mérik le Önök (akkor még kormányra készülve), hogyan reagál erre az “államosításra” a piac, a multik és az emberek. Igazak voltak az akkori sajtóhírek? 

orbán viktor5

Mondjuk úgy, hogy nem volt ellenünkre, ami Pécsett történt a vízművel 2009-ben. Szimbolikus ügy volt – számunkra is, és szerettünk volna segíteni is. A kommunisták úgy államosítottak, hogy egyszerűen elvették, ami kellett. Mi inkább azt az utat választjuk, hogy mindenkivel igyekszünk megegyezni és tisztességesen elszámolni. De valóban vannak olyan vagyontárgyak, és ebből a szempontból valóban tesztvárosnak lehet nevezni Pécset, amelyeket megpróbáltunk az elmúlt 4 évben visszavenni. Itt a vízművel indítottunk, de aztán gáztározókat vettünk vissza, kivásároltuk az oroszokat a MOL-ból, visszavettük a Fradit az angoloktól, stb. Tehát mi ott, ahol azt gondoltuk, hogy valami tönkremegy, ha a külföldiek kezében marad, akkor beavatkoztunk, és hogyha úgy láttuk, hogy ugyan nem menne tönkre, de jobb ha a köz kezében van, tehát közvagyonhoz tartozik, ott mi közbeléptünk. Van még tennivalónk egyébként. Nem sokára lesz Magyarországon egy új vállalat, amit mi csak úgy hívunk, hogy „Első Magyar Közszolgáltató Vállalat”, aminek az lesz a dolga, hogy úgy adjon az embereknek energiát – háztartásoknak és a vállalkozásoknak is, hogy nem akar ezzel profitra szert tenni. Ezzel szeretnénk – a 3. rezsicsökkentés után – egy újabb komoly árzuhanást elérni.

Pécsett egy másik igen fontos mérföldkő volt a közösségi közlekedés visszaszerzése, majd hosszas – részben máig tartó büntetőügyek – jogi herce-hurcák után a tömegközlekedés fejlesztésének a megindítása, vagyis a Buszcsere Program. Ma már 35-40 új busz szállítja az utasokat, viszont még mindig hitelekre van szüksége a városnak ahhoz, hogy győzze ezt a sok milliárdos modernizálást. A kormány hogyan tudja támogatni Pécset a közösségi közlekedése fejlesztésében?

orbán viktor3

Ahhoz, hogy a várost a jövő felé el lehessen indítani, először le kell zárni a múltat. Az elmúlt 4 év Pécsett a múlt romjainak eltakarításáról szólt. Pécsett lezártuk a múltat, 45 milliárdos adósságot vállalt át a kormány a várostól. Eddig ez a teher nyomta a várost, nem tudtak fejlesztési forrásokat felvenni, törlesztőrészletekre kellett költeni, és így tovább. Most el kell indulni a jövő felé. Most kell felépíteni azt a Pécset, ami meghatározza a következő 23-30 évet, amiből majd ez a város élni fog. Bár Pécs egy nagyváros, nem tud létezni önmagában, hanem egy egész régióban kell gondolkodnia, össze kell gyűjtenie az erőforrásokat.  

orbán viktor

Elméletileg adottak a lehetőségek Pécs térségi központi szerepéhez. Komoly tudásbázisa van a városnak az egyetem miatt, a régió legmodernebb, bővíthető Ipari Parkja épült meg, ma már könnyen meg lehet közelíteni is. Mégis, mintha a nagy gyárak, termelő üzemek elkerülnék a környéket. Hogyan látja, tud-e a kormány segíteni abban és ha igen, akkor hogyan, hogy Pécsett erősödjön az ipar? Vagy ezt majd a piac eldönti, megoldja maga.

Vannak olyan gyárak, amelyek keresnek telephelyeket Közép-Európban, de nem akarok felelőtlenül ígérgetni, vagy olyat mondani, ami nem biztos. Azt mondhatom viszont, hogy a mi célunk az, hogy 2018-ra a legfejlettebb iparral rendelkező ország legyünk Európában. 

Személy szerint mire a legbüszkébb az elmúlt négy évből?

A rezsicsökkentésre és a dunai árvíz kivédésére. Mindkét esetben volt egy olyan érzése az embereknek, hogy ez nem fog sikerülni. Sokan nem fogadtak volna rá az biztos, mert olyan erők jöttek szembe, hogy nehéz is volt elhinni, hogy képesek leszünk megtartani a vizet vagy ellenállni a nemzetközi támadásoknak. Azért sikerülhetett, mert egységben voltunk. Az elmúlt négy év eredményei csak azért sikerülhettek, mert a magyarok összefogtak és egységesek voltak. Úgy gondolom, hogy ma Magyarország a legegységesebb nemzet Európában és ez hatalmas erő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő