Óriási tömeg fogadta Pécsett a finn Mikulást

Hatalmas tömeg várta a Széchenyi téren a finn Mikulást, sokkal nagyobb, mint amire bárki számított. A legkisebb pécsiek tomboltak Joulupukki láttán, aki rengeteget késett, miközben sokan vártak rá.  Öt éve alig érdekelt valakit a Mikulás. Az eseményen egy másik fontos dolog is történt, átadták ugyanis a pécsi Rotary Club adományát rászoruló helyi fiatal tehetségeknek. 

Pécsre látogatott Joulupukki, azaz az igazi finn Mikulás, akivel a gyerekek és szüleik a Széchenyi téren, az V. Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásáron találkozhattak. A Mikulást több száz fős hatalmas tömeg várta a téren, alig lehetett mozdulni az egybegyűlt gyermekseregtől, és a kicsiket sétáltató felnőttektől. A meglepő, koncerthangulatot idéző tumultus egyre csak nőtt és nőtt, egy idő után pedig csak úgy lehetett hatékony tempóban közlekedni, ha valaki beállt egy épp utat vágó babakocsi szélárnyékába. Ugyanakkor sokan hisztérikussá váltak, a gyerekeknél pedig eltört a mécses.

Rengeteg ember várta a Mikulást
Rengeteg ember várta a Mikulást

A tűkön ülő gyerekeket és szüleiket a finn Mikulás jól megváratta, de a közel egy órás késés fáradalmait azok az apróságok nagyon gyorsan elfelejtették, akik láthatták, amint megjelent az öreg fehérszakállú Télapó. A Mikulást egyébként akkora üdvrivalgás fogadott, amit a Punnany Massif is megirigyelhetne.

A rendőrségi kísérettel érkező- és távozó Mikulás üdvözölte a pécsi gyerekeket és szüleiket, majd elmondta, hogy sokadszorra jár Magyarországon, és nagyon szereti a magyar gyermekeket.

A Mikulás aztán el sem jutott a számára kijelölt helyre. A tömeg elől aztán bemenekítették a városházára, annak erkélyéről üdvözölte a gyerekeket. Ezt pedig sokan nagyon zokon vették és csalódottan távoztak, hiszen kétórás közeli program helyett a Városháza erkélyéről, elég messziről integetett Joulupukki.

Joulupukki dedikál egy szerencsés pécsi kisgyereknek
Joulupukki dedikál egy szerencsés pécsi kisgyereknek

Öt évvel ezelőtt a Kossuth téren fogadta a gyerekeket a Mikulás, akkor a mostani tömeghez képest szinte alig voltak. Akkor nagyjából 600 gyerek és szülő várta, és mindenkivel tudott néhány szót váltani a Télapó.

Joulupukki mostani látogatása előtt Girán János, Pécs alpolgármestere átadta a Rotary Club Pécs 100 ezer forintos adventi ajándékát is egy rászoruló tehetséges fiatal számára. A szervezet látványos jótékonysági akciójának keretében mindennap 17 órakor jelképesen kinyitják a Széchenyi téren lévő, ideiglenesen adventi naptárrá „alakított” Nádor Szálló egyik – a támogató céget is bemutató – számozott ablakát, az adományt pedig ezeknek a cégeknek a felajánlásából, az ő szponzori pénzükből gyűjtötte össze a Rotary Club Pécs.

Köszöntötte a pécsi gyerekeket
Köszöntötte a pécsi gyerekeket

Idén a tervezettnél több szponzor szeretett volna részt venni a jótékonysági akcióban, ezért összesen 27 gyermeket ajándékozhattak meg a szervezők. Azok részesülhettek ilyen jutalomban, akiket az iskolájuk jelölt a Rotary Klub Pécs számára, a díjazottakat pedig a saját intézményük lepte meg egy kis műsorral a Széchenyi téren felállított mindenki karácsonyfája előtt.

Megérte a várakozás
Megváratta a gyerekeket

Himer László, a Rotary Club Pécs projektvezetője elmondta, hogy a szervezet alapvető célja, hogy azokat támogassák, akik ügyes tanulók vagy jól akarnak teljesíteni, ugyanakkor a hátrányos életkörülményeik vagy a kedvezőtlen lehetőségeik miatt nem mindig tudják megvalósítani azt, amit szeretnének.

Girán János átadja a Rotary Club ajándékát
Girán János átadja a Rotary Club ajándékát

Elsősorban a fiatalok támogatásáról szól ez az esemény – folytatta – ugyanakkor nem titkolt céljuk az is, hogy ennek a 27 családnak „egy kis melegséget vigyenek az életébe” karácsony alkalmából.

A Mikulás a városháza erkélyén
A Mikulás a Városháza erkélyén

Az pedig nem újdonság, hogy a pécsi humanitárius szervezet advent idején segít a nehéz körülmények között élő ifjú tehetségeknek, hiszen hagyományteremtő céllal már tavaly is nagy érdeklődés mellett és széles körű támogatással szervezték meg az adventi ajándékozást.A különbség a tavalyi adakozáshoz képest „csupán” annyi, hogy idén a szervezet a pécsi advent programfolyamában sokkal nagyobb szerepet kapott, hiszen a városi iskolák kórusait napról-napra felvonultató „Rotary Advent” a karácsonyváró fesztivál kiemelt rendezvénye lett.

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A tömeg csak fogatta volna csak hát nem jött és amikor megérkezett akkor bevonult a városházára és az ott dolgozók cserekeit kényeztette!!!!!!

  2. Ez egy nagyon szépen megfogalmazott cikk….bár a fele sem igaz! Katasztrófa volt az egész, a szervezés minősíthetetlen, és nem igaz,hogy nem tudhatták előre, hiszen én, pécsi anyukaként is számítottam a tömegre, ugyanis mindenki erről beszélt. Se kihangosítás,se kivetítő (bocs az volt a reklámoknak), se egy színpad. Háromnegyed órát várattak és utána sem lehetett látni, hallani semmit, úgyhogy szépen hazamentünk. Én nyugodt és toleráns ember vagyok, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni.

  3. A képeket nézve egyre jobban nem értem az embereket… ekkora tömeget látva tuti visszafordultam volna, akkor is, ha sír a gyerek, ennyit nem ér meg. Ilyen tömeg, és ennyi gyerek, ez veszélyes. Csak azért, hogy lássanak valami alkesz vénembert, aki nem ad nekik ajándékot? Komolyan? És még késik is.

  4. Ugyan nem voltam ott, de úgy hallottam, hogy elég botrányosra sikerült Jolupukki látogatása.

    Egyrészt nem is értem, mitől lenne ő az igazi mikulás, mikor nem ő az, ilyen alapon én is kitalálhatnám, hogy én vagyok.

    A gyerekek azt várnák, hogy ajándékot kapnak tőle, de gondolom legfeljebb egy közös fotó, amit kaphatnak, ráadásul nem is tud magyarul az ürge.

    Ezért nem is értem a nagy felhajtást, a Mikulás úgyis eljn a gyerekekhez december 6-án csendben, feltűnés nélkül, és belecsempészi az ajándékokat a kitisztított csizmákba.

    Másrészt meg valószínűleg tényleg el lett rontva a szervezés, és a megvalósítás. Bocsánatot kérni viszont nem divat. Úgyis csak a gyerekekről van szó, ők meg nem szavazhatnak.

Comments are closed.