Őrült kalandba vághatnak a pécsi srácok

Egy hét alatt keresztül Európán, pénz, telefon és szállás nélkül – egy életre szóló kaland küszöbén áll három pécsi egyetemista barát. Most a pécsiek segítségét is kérik, hogy belevághassanak az utazásba.

hirdetés

Bartók Márk, Fehér Ákos és Kisfali Gergely mindhárman a PTE Közgazdaságtudományi Karának hallgatói, s tavaly decemberben jelentkeztek a Red Bull – Can You Make It? versenyére. Ákos szerint amint meghallotta a lehetőséget, rögtön riasztotta barátait. Hármójuknak rengeteg közös élményben volt részük, tökéletes triót alkotnak.

Elmondták, a versenyhez a beugró egy egyperces videó készítése volt a jelentkező csapatról. Most következik az országos lájkgyűjtés, és amelyik nyolc videóra a legtöbb szavazat érkezik, azok kerülnek a zsűri elé. Ők a nyolcból kettőt kiválasztanak, ők indulhatnak Magyarországról.

A verseny április 12-én veszi kezdetét Európában. A csapatokat véletlenszerűen sorsolják ki egy nagyvárosba, ahonnan indulnak (Prága, Firenze, Berlin, Barcelona vagy Edinburgh).

A játék célja egy hét alatt eljutni Párizsba. Ez még nem hangzik kihívásnak, de ha hozzátesszük, hogy telefon, pénz, bankkártya használata nélkül kell megtenni az utat, már igencsak nehéznek ígérkezik. De van még egy csavar a szabályzatban: induláskor 24 Red Bullt kap a háromfős csapat, ezt kell „fizetőeszközként” használni, ezekkel kell üzletelni élelemért és szállásért – magyarázza a három fiú.

1367
Ákos, Márk és Gergely – csapatnevükön az 1367

A verseny során hét ellenőrzőpontot kell érintenie a csapatoknak – egy térképet kapnak ezek megjelölésével -, amelyeken további Red Bullokat gyűjthetnek be. Ott várják még őket ügyességi, logikai játékos feladatok, feladványok is – egy úgynevezett „bakancslista” azokkal a próbákkal, amiket teljesíteniük kell.

A játékot nem az a csapat nyeri, amelynek a leghamarabb sikerül célba érnie, hanem amelyik a legtöbb pontot gyűjti. Pontot gyűjteni a feladatok során lehet, illetve egy speciálisan erre a célra kapott telefonra feltöltött képek segítségével – a szám dönt, hogy melyik csapatot kedvelik a legtöbben a világhálón?

Mindhárman úgy vélik, a játék varázsa a kiszámíthatatlanságban rejlik, hiszen egyik nap sem lehet tudni, mi vár a következőn, hol lehet aludni – az is lehet, hogy a szabad ég alatt –, merre járnak majd. Teljesen más, idegen emberektől fog függeni az utazásod.

Márk, Ákos és Gergely abban is egyetért, gondolkodásmódjuk is gyökeresen meg fog változni az átélt élmények során, a rengeteg új kultúra, új emberek és barátok biztosan egy életre szóló nyomot hagynak bennük. A sztorikat pedig még unokáiknak is mesélni fogják!

Végül hozzáteszik – az teljesen biztos, hogy barátságuk örök érvényű lesz.

A három barátra voksolni ezen a linken egy lájkért cserébe lehet, ugyanitt egyúttal bemutatkozó videójuk is megtekinthető.