Autós fejelt le egy diákot

széchenyi előtti balhé4

Egy, a Koller utcai tornacsarnokból a Széchenyi Gimnáziumba siető diák került összetűzésbe egy autóssal a Felsőmalom utcában. A kocsi vezetője kipattant az autóból, majd lefejelte a fiatalt. A diák az elsődleges adatok szerint megsérült, vérző orral ment vissza az iskolába, hozzá mentőt kellett hívni. A rendőrök az autóst keresik.

Két, villogóját is használó rendőrautó és két mentőautó is állt röviddel dél előtt a Széchenyi Gimnázium Király utcai épülete előtt. Az épületbe rendőrök mentek be, s kérdezősködtek a környéken.

széchenyi előtti balhé1

Molnár Katalin, a megyei rendőrség szóvivője azt mondta, az elsődleges információik szerint egy diák és egy felnőtt került összetűzésbe a sulitól nem messze, a Felsőmalom utcában.

– Több diák vonult az utcában, ennek során alakult ki közlekedési konfliktus a diákok és az autós között. Az autós kiszállt kocsijából, majd dulakodni kezdett az egyik diákkal. A tanuló ennek során sérülhetett meg, vérző orral tért vissza az iskolába, ahonnan riasztották kollégáimat. A rendőrök már keresik az autóst.

Hívtuk az iskola igazgatóját is, de egyelőre nem értük el.

Az autósnak minden valószínűség szerint fiatalkorú ellen elkövetett testi sértés miatt kell felelnie.

Frissítve (13:21) – Ezt mondja az igazgató – Nyilatkoztak a zsaruk is

Kutas József, az iskola igazgatója elmondta lapunknak, hogy sérülést szenvedő 16 éves fiú osztálytársaival sétált vissza éppen az intézmény Koller utcai tornacsarnokából a Király utcai főépületbe. Ekkor állt meg közelükben egy autós, a férfi kérdőre vonta őket, hogy miért mászkálnak az úton. Szó szót követett, majd az autós lefejelte a fiút, s elhajtott.

Az orrsérülést, feltehetően orrtörést szenvedő fiatal társai felírták a kocsi rendszámát, a rendőrök így ennek alapján valószínűleg hamar megtalálják.

Kutas József elmondta, kikérdezte a srácokat, akik szerint ők nem adtak okot a férfi agresszív viselkedésére. Hozzátette: kiállnak a fiú mellett, s elviszik az ügyet, ameddig csak lehet, hogy ne forduljon elő hasonló eset sehol a városban.

A rendőrség hivatalos tájékoztatója az esetről:

“2014. április 11-én 11 óra 40 perckor érkezett a bejelentés egy pécsi középiskolából, hogy egy tanulójuk megsérült.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a gyalogosan közlekedő diák Pécsett a Felsőmalom utcában szóváltásba keveredett egy személygépkocsi vezetőjével, majd a gépjárművezető az autóból kiszállt és a diákot bántalmazta. Ezt követően a férfi a gépkocsiba visszaült, majd elhajtott a helyszínről.

Az iskolába visszaérkező diákot sérülése ellátása céljából a mentők kórházba szállították.

A rendőrség az egyelőre ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető felkutatására az elsődleges intézkedéseket megtette” – írták lapunknak e-mailben a rendőrök.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

78 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Autós!-nak üzenném, hogy éppen a friss betont kerülte ki az osztálytársam. Nem tehetett mást, szerintem, ráldásul nem is az úttest közepén sétált.

  2. Majd azért kíváncsi lennék a másik oldal álláspontjára is. Ja és most akkor gondolom hőssé nyilvànitják szegény diákot. De azért kérdezem én ha valami okán fordulna a kocka akkor is kampányol majd itt az iskola meg a rokonok vagy lesz egy kis önkritika.

  3. Persze az erőszak nem megoldás! De a rendőri magatartás is némi kívánni valót hagy maga után! Sohasem büntettek még meg gyalogost aki direkt az út közepén sétálgat, a kijelölt és védett járda helyett, ezzel veszélyezteti saját épségét, bosszantva az autósokat, hogy ha sérülést okoznak neki, az autóst vonják felelősségre! Az autóst persze könnyen felelősségre vonják a rendszám alapján, de a neveletlen, pimasz, szabálytalankodó gyalogost sohasem!
    Itt a példa hogy helyre rakott egy autós, egy gyalogost! Nem így kellett volna, aláírom, de kérdem én? Hogyan? A rendőr nem foglalkozik ezzel, ha a gyalogos szabálytalanul veszélyezteti az autó közlekedést! Utólagos felelősségre vonás pedig végkép nincs lehetőség, talán az autós kamera, ha rögzítik a cselekményt!
    Meg kell hallgatni mind a két felet, mert néha amit a gyalogos művel szabálytalanul az úttesten, az tűrhetetlen!

  4. El kellene már venni a kedvét a kigyúrt IQ harcos bmw-s izomagyuaknak a kötelekedéstől és verekedéstől. Azért mert vannak dízszizmaik még agyat nem növesztenek. Én is gyúrok, de attól még jól nevelt vagyok és nem türelmetlenkedek meg szólok be és fejelek meg másokat. Botrányos mennyi ilyen alakkal lehet találkozni az utakon. Seggük alatt a drága kocsi (amit sokszor apunak köszönhetnek), megvan a kondibérlet meg a szőke cicababa és mindjárt ők az ászok.

  5. Tomikának

    A Király utca sétáló utca, ezt nyilván tudod akkor is amikor megveszed a behajtásit. S É T Á L Ó !
    De az alapján amit írsz be kéne vezetni az IQ tesztet is, hogy valaki megvehesse. Te nem kapnál, az tutti…

  6. Egy srác……nak…

    Ha te olyanokat szólsz be kopasz kigyúrt alakoknak,mint az utolsó mondatod,akkor ne csodákozz,ha te is sorra kerülsz………

    Egyébként,ami a hozzászólások színvonalát illeti,nem különbözik a fejelő szinvinalától.

  7. undorittó ez amióta jogsim van és vezzetek k***ra leszarom mennyit kések mert a kresz szerint a gyalogosé az elsőbbség gondoljatok bele barmok ha titeket el****nának jó lenne ? ! aki ezt nem képes betartani az áramot vezessen nem a diákot kell szidni …

  8. Legalább ha megszólítasz akkor próbáld meg azt helyesen tenni,ahogy itt a nevem van…vonatkozik ez mindkét kommentelőre. Mellesleg miből gondolod te szegény,hogy én idegbeteg vagyok? Direkt azt is leírtam,hogy nem tudom mi történt pontosan,csak a saját tapasztalatomból indulok ki,valamint a 16 éves önmagamból. Ha szerencsétlen gyerek nem tett semmit kapja meg a csomagját a fejelő. De az tényleg nem normális,hogy szanaszét hagyják a kisgyerekeket a felelőtlen szülők,fel vannak háborodva sokan ha esetleg rászólsz,hogy közlekednél kocsival,ha már van behajtásid,férjünk már el…

  9. Hány orra tört el a gyereknek hogy kivezényelték az egész mentőállomást? Amúgy meg vicc az egész… hol voltak akkor az osztálytársak? Csak most ennyire kitartóak amikor már vége az egésznek? A pécsi gyerekekről meg mindenki tudja hogy hatalmas a pofájuk

  10. Ha nem voltatok ott akkor b@zdmeg miért kell ilyen baromságokat írnotok! Járjatok utána a dolgoknak.

  11. A magadfajta idegbetegtől is elvenném a jogsit, nem csak a piásoktól. drogosoktól. Legeltetni meg legfeljebb téged legeltetett édesanyád.

  12. Az én osztálytársamat fejelték le tegnap. Jöttünk fel tesiről és egy ember kiszállt az autóból, odament osztálytársamhoz és lefejelte, pedig tényleg nem csinált semmit… példamutató, jó tanuló diák! Tényleg sokan példát vehetnének róla!! Nem tudom mért kell a sok idiótának úgy kommentelnie a sok hülyeségeiket, hogy nem is tudják mi történt pontosan. Szánalmas! Amúgy meg a járda kb fél méter széles, az autók közvetlen a járda mellé parkolnak, alig lehet elférni… főleg amikor a következő osztály megy tesire, mi meg megyünk fel nem férünk el, és muszáj kimenni az útra. De most nem ment ki az útra senki. Érthetetlen, hogy mért fejelte le az osztálytársamat, de látszott a kigyúrt, kopasz emberen, hogy nem volt teljesen normális! És egy jó tanács… egyesek először nézzenek utána, hogy mi történt pontosan és utána mondják el a véleményüket. Nem mindig a diák a hibás!!!

  13. komolyan, az vicc, ami itt a hozzászólások között van… Én is oda jártam, tudom, milyenek az ottani tanulók, és tudom, milyen körülményes lejutni az öltözőbe. DE, mind ettől függetlenül a srác nem szolgált rá szerintem az e fajta önbíráskodásra. A sofőr egy az egyben kapja be a (…).

  14. Köszönöm az osztálytársaknak,hogy kiállnak az öcsém mellett,nagyon hálás vagyok!Sok a korlátolt ember aki a hozzászolasaival vezeti le a szorongásait. És az ő szemükben ez az ember egy hős sajnos.De reméljük mindenki elnyeri méltó büntetését!

  15. Mivel nap mint nap arra járok kocsival,sőt a Király utcában is,néha szívesen lefejelnék én is egynéhány embert.ebben az ügyben nem tudok ítélkezni,de mivel én is voltam 16 el tudom képzelni,hogy milyen stílusa és arca is lehet a fiataloknak,amit nehéz szó nélkül megállni. Egyébként nagyon sok járókelő szinte személyes sértésnek veszi,ha félre kell állni egy autó miatt,akár a Király utcában akár a Felsőmalomban, néhányan hangot is adnak neki.meg persz a járni alig tudó kisgyereket az úton legeltető anyukák,akik véletlen sem szednék össze a kicsit ha jön egy kocsi…na azok megérdemelnék…. túl van lihegve ez az egész.

  16. Azért meg kell hagyni járnak nagypofájú suttyók akik hangosan zenét hallgatva a folyosón énekelnek és kiskirálynak érzik magukat

  17. idegbeteg barom miért ül volán mögé? Aki járt már arra, tudja, hogy keskeny járdák vannak, ahol igenis gyalogosok közlekednek, többek között gimnazisták. Megjegyzem, babakocsival sem lehetne elmenni egymás mellett két embernek. Jóhogy nem már leütnek azért, mert szűk a járda, mi magyarok pedig tele vagyunk stresszel… Jó sok vér lehet szegény kopasz baromarcú pucájában- aki biztos nagyon sietett- , hogy be tudta törni egy 16 éves orrát, majd tovább hajtani. Szánalmas. Nem kell őt védeni, szerintem nem szorul rá. Én nem őt sajnálom, hanem az áldozatot, akinek jobbulást kívánok, ha olvassa ezt.

  18. …de mivel gondolom fiatalkorúak is vannak köztünk, nem részletezném, miféle védekezésre gondolok…

  19. hozzá szeretném fűzni, azért léptünk le az útra, mert velünk szemben jött a másik osztály.
    az autós a következő szép kérdést fűzte hozzánk ”
    -nem fértek el köcsögök?
    ezek után én nem az autóst védeném.
    de végülis egy kopasz majomtól mit vár az ember?

  20. sajnálom, hogy akkoriban engem nem fejelt le egy ilyen suttyó… tök csajozós lehet 🙂

  21. legközelebb lefejelek egy nagyit, mert beszólt, aztán egy anyukát mert csúnyán nézett, aztán meg mindenkit, mert én vagy a FEJ. na őszintén, beszólt a fiú, és? hát apám, ha lúzer vagy, akkor most szívsz, mert még egy kamasz is megszívat. baromi égő. hajrá fiatalok, én is voltam fiatal…sok nyammogó lúzerrel ne foglalkozzatok.

  22. Én nem voltam ott, viszont egy iskolába járok a diákkal. Azt elmondhatom, h sajnos mi is kénytelenek vagyunk néha át-át rohanni vagy lelépni a járdáról, mert olyan keskeny az egész, hogy nem férünk el ketten sem. Ha pedig 1 személy elfér akkor a járda van éppen tele kutyaszarral :/. A kocsisnak tényleg nem így kellett volna reagálnia, de akkor se hiszem, h nem csináltak ott mást is… ^^” (saját otársaimból kiindulva akik simán megállnak az út közepén bagózni, fönn a 1Euro Pékségnél, ráadásul egyszerre 6-an 🙂 )

  23. nem fejelünk le középiskolás diákot legszívesebben… az ilyet legszívesebben lefejelném…

  24. Én sem tudom mi történt, de nem túl életszerű, hogy esetleg az ártatlan diák a keskeny járdáról az autó elé KELL hogy lépjen a keskeny útra, aztán ha már odalépett, elnézést kér az autóstól hogy nem figyelt és a frászt hozta az autósra, majd mindezek után az autós lefejeli. Én azt tudom elképzelni hogy figyelmetlenül lelép az útra akár azért mert nem fér el a szembejövő mellett, akinek van annyi esze hogy nem az autó elé lép, majd még neki áll feljebb hogy esetleg az autós szól neki… lehet, hogy többet nem lép így autó elé. Ha az autó elüti ki lesz a hibás? Már volt sajnos szerencsém hasonló helyzetben autósnak lenni, és legszívesebben megpofoztam volna a szemtelen gyereket, ő volt figyelmetlen és még neki áll feljebb. Az más kérdés hogy van annyi intelligenciám, hogy nem verekszem, attól még elég idegesítő helyzet volt…

  25. ezt neked küldöm, mert hát mégis csak a költészet napja van… gyógyulj meg és ne hidd el, hogy a világ olyan, mint amilyet ma láttál:

    József Attila

    Én nem tudtam

    Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
    a bűnről szóló tanitást. Utána
    nevettem is – mily ostoba beszéd!
    Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

    Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
    barlangja szivem. Azt hittem, mamája
    ringatja úgy elalvó gyermekét,
    ahogy dobogva álmait kinálja.

    Most már tudom. E rebbentő igazság
    nagy fényében az eredendő gazság
    szivemben, mint ravatal, feketül.

    S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
    bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
    hogy ne maradjak egész egyedül.

  26. ,frusztrált szoci aki a közlekedésben ereszti le a gőzt.Legközelebb szúrni vagy lőni fog!

  27. Fogja már fel mindenki, hogy nem mondhatott olyan durvát a középiskolás, aminek “jogos” következménye lenne az önbíráskodás, a súlyos testi sértés, mint személy elleni bűncselekmény. Másrészt nagyon fasza kemény csávó lehetett, ha utána elhúzott a helyszínről. Akkor vállalja a tettét, ha ilyen tökös.

  28. amúgy meg a magyar Emberek között meg túlzott méreteket ölt az indokolatlan erőszak, amit a Magyar emberek gerjesztenek. puszi a kobakodra

  29. Elnézést az előző hozzászólásomért! Nem voltam ott és nem tudtam, hogy maga a sátán járt arra autóval és találta meg véletlen ezt a kis angyalt!

    Ki az a naiv aki elhiszi, hogy a mostani fiatalok ilyen kis angyalok! Bezzeg amikor törnek zúznak rongálnak részegeskednek és hangoskodnak akkor más a vélemény róluk!
    Aztán meg ott vannak az ilyen idegbeteg autósok akiktől kapásból elvenné az ember a jogosítványt és bezárná őket egy szanatóriumba!

    Mindenki tudja hogy a Magyar emberek közt a gyerekeknél a neveletlenség milyen méreteket ölt és a felnőtteknél a stressz a jó körülmények miatt!

    Valaki meglepődik azon ha ez a két jó tulajdonság ezzel végződik?? Ne vicceljetek már! ha minden verekedést betennének egy-egy cikknek akkor ezzel lenne tele minden!

  30. Ha egy felnőttnek ennyire alacsony a tűrési küszöbe, igen komoly önértékelési zavara lehet. Vannak fiatalok, akik tapintatlanok, ami ennél súlyosabb baj, ha napi szinten esetleg ugyancsak önértékelési problémáik is vannak, ilyenkor jön a kedély javító, bár mi is legyen az. Ebben az esetben feltételezem nem ez volt a fiatalok modortalanságának az oka.Viszont a felnőttet kötelezném alkalmassági vizsgálatra, mert könnyen kiderülhet, hogy ön és közveszélyes az autó vezetésben, a stressz tűrő képességének alacsony szintje alkalmatlanná teszi a helyzet felismerésben, ami szerintem ennél a férfinél, bár hol és bár kivel szemben kiváltja az arroganciát belőle. Ki kell emelni az ilyen embereket a volán mögül, autókázás nélkül is nehezen elviselhető személyiségek lehetnek.

  31. Természetesen elítélem az autóst, de mindez megelőhető lett volna, ha a diák nem hepciáskodik.

  32. Azt ugye érted hogy a szemtelenséggel nem a lefejelés áll szemben kultúrált helyeken?

  33. Miért kellett egy orrvérzéshez két mentőautót odairányítani?

    Szerintem mindketten hibáztak. A diák a szemtelenségéért az autós a tolerancia hiányáért.

  34. milyen generációs probléma az, amire az a megoldás, hogy lefejelek egy tizenévest úgy, hogy vérző orral viszik a kórházba…. oh wait… ez maga lenne a generációs probléma? kezeltesse magát az öreg!

  35. A gyerekek tényleg rendetlenül az uttesten mennek, többször járok arra, de van egy szó: TOLERANCIA!! Vigyázni kell rájuk és nem lefejelni őket.

  36. Szomorú, amit írogatnak páran. Jogot, érdemet emlegetve. Akinek az normális dolog, hogy egy felnőtt ember kipattan az autójából és bántalmaz egy gyereket, az süllyedjen el szégyenében.

  37. gartulálni tudok a sofőr érett gondolkodásmódjához, biztosan egy felelősségteljes állampolgár lehet, ha még le is lép a helyszínről… akár az úton gyalogolt, akár nem ez csak is a sofőrt minősíti.. lehet jót tenne, ha pár hónapig elveszik a jogsiját és befizet egy szép csekket mert véglis az ilyen inteligens magyar ember csak ilyenkor gondolkozik… másból nem tanul.

  38. Az én osztálytársamat fejelték le,semmi sértőt nem mondott a sofőrnek,sőt,a sofőr kurvaanyázott,az egész kb 30 mp-alatt történt,és nem,nem neveletlen,tisztelettudó gyerek,nem védte meg magát?Mit tud tenni egy 100 kilós kigyúrt kopasz köcsög ellen?Hát kurva sokat nem?Jöhetnek a kommentek,hogy én szétvertem volna…..Persze 🙂 Véleménye lehet mindenkinek, de nem abból kell kiindulni, hogy szemtelen volt meg stb….

  39. Ha nem ismeritek a körlüményeket, akkor minek írtok ide? Ő egy mintatanuló, mielőtt még ideírjátok a pimaszságot és a neveletlenséget. A járda kb. 50 cm széles, két ember nem fér egymás mellett….

  40. Sok fiatal egyszerűen szemtelen és neveletlen! Sok autós meg agresszív a stressz miatt ami az utakon éri. Ez is egy következménye ennek. A szemtelen fiatal lehet megérdemelte az autós meg azt amit majd kap érte! A két hül*e!

  41. Ez a srác valószínűleg egy lelkét vesztett csaj aki nem tudja magát megvédeni semmiféle helyzetben :DDDDD

  42. A fiatal kussoljon es menjen a jardan. Kovesse a szabalyokat mert az a dolga mert egy birka. A felnott meg tartoztassa magat es legyen turelmes. Kovesse a szabalyokat mert az a dolga. Az is egy birka.

  43. Jobb lett volna ha elüti? Elsőbbsége volt…
    A srác meg legközelebb vigyáz magára.

  44. ha mar ki lett fejelve a gyerek biztos hogy az utolso pillanatig feszitette a hurt… ebbol is latszik mennyire semmi felelem erzetuk nincs.. en gyerekkent ilyen helyzetben keveredtem elobb futottam inkabb el mint hogy megvarjam a pofont… ha megvarta meg is erdemelte

  45. Persze. Rendben is van. Ezentúl valaki nem tetszik az utcán lefejelem.
    Tessék már észbe kapni!

  46. Ha ennyire sietős a dolga a sofőrnek, akkor ne egy gimnázium felé menjen, ahol sok a gyerek. Egyébként az itteni tanulóknak is elég nagy a szájuk, nem hiszem, hogy a srác teljesen ártatlan, de attól nem kell megverni senkit. Elég széles a járda a suli felé, nem kell az út közepén menni, ahogy a legtöbben szokták. Az meg túlzás, hogy a csarnokból sietni szoktak órára.

  47. Systemproblem! Csodálatos érvelés, klassz, hogy ilyen jól mulatsz. Arra ki kérte meg az autós, hogy törje el a srác orrát és utána visszarepüljön a kocsijába, hogy gyorsan elhajtson? De tudod mit, ha páran itt megkérjük, biztos még ma feladja magát a rendőrségen. Legalábbis a te logikád szerint, nemde?

  48. Mert soha senki, nem szólt be senkinek, ugye? Mondjuk mikor buszon közlekedsz vagy akárhol. Persze az a megoldás, hogy lefejelsz valakit.

  49. Yooka! Azért egy valamit elfelejtesz!!! Mi azért vagyunk felnőttek és ők a gyerekek és azért van jogsink is,hogy mi vigyázzunk a gyerekekre,mert Ők GYEREKEK!!! Figyelmetlenek,stb.
    Szerintem ez normális esetben így működik. Így,hogy semmit nem tudunk a körülményekről,elég demagóg szegény srácot sértettként keresztre feszíteni a fiatalság “bűneiért” !!!!!

  50. Az agyam eldobom, komolyan a gyerek a hibás? Persze, nyilván nem kellene beszólni senkinek. De mindenki nézzen magába azt hiszem. És egyébként az autósnak így kellett volna reagálnia?! Nem hiszem.

  51. Arról mért nem írnak, hogy az ámokfutó autósnak ez a 17 éves kisfiú azt mondta neki hogy ha nem fér el szálljon ki? Hát kiszállt 🙂 ha otthob nem tudják megnevelni akkor megteszi más

  52. Hát ezek a hozzászólások egyszerűen borzalmasak. Engem ma az Árkádnál ütött majdnem egy autós mert ő átmehet a piroson és nem zavarja egyáltalán hogy belehajt a zebrán helyesen közlekedő gyalogosok közé akik a zöld jelzés miatt átmehetnek az úton. Erre mikor az ember szól neki még neki áll feljebb mert hogy ő volt ott előbb és én néznék inkább minthogy kilépek elé. Könyörgöm, a zöldön mentem át a zebrán a kereszteződésben és még ő áll neki kurva anyázni nekem meg egyéb ilyen megjegyzéseket tesz és itt sem én voltam a pofátlan egyszerűen csak semmibe veszi a kreszt mint sok más autós, tehát nem hiszem hogy ebben az esetben is rögtön a szegény autóst kell védeni, és egyébként hogy ha tényleg azért ment az úton mert a járdán a szembejövő kicsit sem volt képes arrébb menni és nem fért el, még nem tartom indokoltnak hogy kiszálljon az autójából és lefejelje vagy bármilyen más testi sérülést okozzon neki, de egyébként bármi okból ment is az úton akkor sem hiszem hogy az autósnak annak kéne lenni az első reakciónak hogy kiszáll és megver egy gyereket vagy bárki mást, kíváncsi lennék hogy ha nem egy 16 évesről lenne szó hanem mondjuk egy idősebb emberről 30-40 vagy akár afölött járó személyről akkor is ilyen reakciókat váltana ki az emberekből. Kétlem. Továbbá akkor sem reagálna így pár ember hogyha az ő gyerekéről lenne szó, akkor ő ki kérné magának hogy az ő fia lenne a hibás és azt is hogy felelőtlen és nem törődöm szülőnek tartják. Könnyű magyarázni hogy mert a gyerekek milyen pofátlanok meg szemtelenek meg nem néznek körül csak mennek stb. igazából ha jól megfigyeljük 30 éves emberek is csinálják meg idős emberek akik nem is sietnek át az úton mert nem nem tudnak sietni de lusták elsétálni a zebráig, tehát én egy cseppet sem lepődők meg ezen és ne csodálkozzunk hogyha a gyerekek így viselkednek hiszen az utcán 80 %-ban ezt látják és ha a szülő megpróbálná megnevelni sem biztos hogy sikerülne neki mert a válasz egyszerűen csak annyi lesz hogy de más is ezt csinálja és ő is ezt fogja csinálni egyszerűen azért mert ezt látja mindenhol, és szerintem nem feltétlenül a szülőket kell okolni mert miért nem képes megnevelni a gyerekét… Ez a véleményem.

  53. yoooka

    Az általánosítást kikérem a tisztességes, körültekintő, rendes (azaz jól nevelt) – és hál’istennek – többségben lévő gyerekek nevében.
    Ha naponta tapasztalja a leírtakat, akkor biztos senkit nem fog elütni, mert már annyira tudja mire számíthat, hogy óvatosan közlekedik óvva a körültekintés nélkül, eszetlenül közlekedő GYEREKEKET….köszönöm 🙂

  54. Kedves Mai Öreg és a többi nagyon bölcs ember!

    Generációs vitát indítani egy ilyen sajnálatos esemény kapcsán elég nagy bunkóság. Jó, hogy ilyen sok okos ember él köztünk, aki látatlanban el tudja dönteni, ki mit érdemel, kinek mi jár, mi jogos. Ha a gyalogos idős, vagy középkorú lenne, akkor is járna neki?? ( a körülményeket nem ismerve, persze..) Arra gondoltál már, hogy a fiúnak vannak rokonai, szerettei, szülei, akik most biztos nagyon hálásak a te bölcs ítéletedért, szebbé tetted a napjukat, biztosan.

  55. Szülőként, autósként és gyalogosként is látom, hogy a szülők nem nevelik a gyerekeiket. A fiatalok, szemtelenek, udvariatlanok és sokszor pofátlanok. Nem tudom konkrét esetben mi történt, de autósként gyakran tapasztalom, hogy 15-17 éves fiatalok iskolából kivonuláskor gondolkodás és !!!körülnézés!!! nélkül lépnek rá az útra és mennek át!!! Ezt naponta tapasztalom pl Petőfi utcában! Igen, ilyenkor eldurran az ember agya, nem azért mert verekedős agresszív disznó vagyok, hanem mert mi van ha így elütöm? Én is nyomorék leszek örök életre lelkileg, ő meg testileg! Ebben ki a hibás? Szerintem a szülő, mert ahelyett, hogy a sok sz@rt nézi a tv-ben, inkább foglalkozna vele…

  56. vagy te hozzászóló, mit szólnál, ha egy napon a gyereked szétvert fejjel menne haza, mert beszólt netán egy primitív, brutális tahó felnőttnek?

  57. Tény, hogy igen pofátlanok tudnak lenni a fiatalok, de hát azért lefejelni egy kölyköt mégiscsak tahóság. Az a felnőtt, amelyik ilyet tesz, az egy primitív tuskó. Ha ugyanezt tennék az ő pofátlan gyerekével, mit szólna?

  58. Úristen hol élünk? 😮 és ezek a hozzászólások….nagyon szomorú vagyok, az agresszió felülírta a megértést, az empátiát, az emberséget….jajjj 🙁

  59. Liberális szülő nem nevelte a porontyát, akkor neveli az autós. Nehéz elhinni, hogy valaki kipattan a kocsiból, hogy leverjen egy csitrit. Valaki nem mond igazat!

  60. Azért,ha az én fiamat fejelné le plekniből valaki,akor csak megnézném milyen színű a vére!!!

  61. Ha nem volt ott, akkor miért ír ide? Én szemtanúja voltam, azért fejelte le tulajdonképpen, mert nem fértünk a keskeny járdán, ezért le kell lépni az útra, ha szembe jön egy ember….

  62. Ezek a mai fiatalok! Biztos kijárt neki. Nem hiszem, hogy egy autós csak úgy kiszáll és leüt egy diákot, ha lassan megy át az úton.

  63. Azt mondja a népi bölcsesség: “Az atyai pofon nem bánt, hanem nevel fiacskám, de ha idegen adja a pofont, akkor reped a bőr és törik a csont.”

Comments are closed.